Mikulas Dzurinda. Hazabeszél Fotó: Reuters
Ez egyszersmind azt is jelenti, hogy egymás törvénykezése sem lehet idegen, annál is inkább, mivel a magyar vezetők egyértelművé tették, hogy az uniós tagtársakkal kapcsolatban a kedvezménytörvény gyakorlatilag érvényét és értelmét veszti. Ennek fényében Dzurinda miniszterelnök és politikustársai heves fellépése annyira furcsa, nehezen érthető , hogy egyesek már azt sem tartják kizártnak: Szlovákia a konfliktus ilyen durva kiélezésével Dugonics Tituszt utánozza. Lehet, hogy Pozsony felmérte, korai még a szlovák uniós tagság, túl nagy megpróbáltatás a követelmények teljesítése, jobb lenne talán késleltetni a belépést és még jobb lenne magukkal rántani a magyarokat is? Talán azt akarják elérni, hogy Magyarországot okolják a konfliktusért, Magyarország is nemkívánatossá váljon, mint a veszekedő szomszédok egyike?
Ennél valószínűleg reálisabb ok az, a magyar külügyminiszter hangoztatott Dzurinda zajos budapesti fellépése után, nevezetesen, hogy a friss szlovák koalíció újabb megmérettetésre készül: napokon belül nyakukon a helyhatósági választások, márpedig a Meciar-féle ellenzék számára, különösképp mióta az is Európa- és NATO-pártinak próbál mutatkozni, a magyar kérdés az egyetlen komoly téma, amivel támadhatja a kormányerőket. Ezt kivédendő nyúl a szlovák kormány a térség egyes országaiban eddig is használatos módszerhez: vita helyett inkább megpróbálja túllicitálni a támadókat a magyarokkal szembeni keménységben és kérlelhetetlenségben.
Egy harmadik magyarázatot a magyar miniszterelnök szolgáltatott, méghozzá Dzurinda látogatása után, a román miniszterelnökkel folytatott tárgyalásait záró sajtótájékoztatón. Medgyessy Péter örömének adott hangot, hogy Nastaséval tanácskozva nem észlelt hangváltást a NATO-csatlakozás következtében. A magyar kormányfő nyilván diplomatikusan nem tette hozzá, hogy bezzeg Dzurindánál nagyon is észlelt ilyen hangváltást, de üzenetének ez lehetett a lényege. A NATO-tagság ugyanis Szlovákia számára is egyfajta történelmi elégtétel, a kiegyenlítődés és a visszanyert egyenrangúság pillanata, amikor a NATO-tag Magyarországot a NATO-meghívott magabiztosságával kezelheti. Kétségtelen, hogy elsősorban Romániával kapcsolatban éltek magyar körökben ilyesfajta aggodalmak (Örömünnep Romániában. Hetek, 2002. november 29.), de lám, a szlovák oldal hangja változott ilyen irányban.
Dzurinda és Nastase látogatása, tárgyalásai között tehát valóban hatalmas volt a különbség – legalábbis ami a külsőségeket illeti –, de azért az sem lehetetlen, hogy a dolgok mélyén a hangok különbsége ellenére az attit?dök annyira nem térnek el egymástól. Érdemes visszaidézni, hogy a román kormányfő egy nappal budapesti útja előtt Gyulafehérváron igen kemény hangú beszédet tartott a román nemzeti ünnep, Románia és Erdély egyesülésének évfordulója alkalmából, majdnem annyira keményen beszélt otthon a románok előtt, mint Dzurinda Budapesten a magyar partnerek előtt. Igaz, hogy a román és a magyar miniszterelnök aláírta a stratégiai partnerségi megállapodást, ezzel egyértelműen demonstrálva ismét a világ előtt a román–magyar megbékélés újabb dokumentálható lépéseit – közben azonban magával a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban Nastase átadott egy olyan román igénylistát, amelynek részleteiről eddig semmi sem került nyilvánosságra, amelyről a külügyminisztereknek kell majd tárgyalniuk, és amely a színfalak mögött lehet, hogy ugyanolyan kellemetlen a magyar fél számára, mint Dzurinda hangos elutasítása. Ha ez így van, akkor a különbség valóban inkább stílusbeli: a román kormányfő a szlovákhoz képest jóval érettebb, óvatosabb, körültekintőbb módon politizál, úgy, hogy még véletlenül se veszélyeztesse a román érdekeket. Nastase gyakorlott diplomata, külügyminiszter is volt, otthonos euroatlanti körökben: jól tudja, a NATO-meghívás még nem tagság. Dzurinda viszont a maga fésületlen fellépésével akár magára is haragíthatja a megegyezéses, kompromisszumképes magatartást mindennél többre tartó európai erőket.
Nastase számára nem sürgős, hogy nyíltan keménykedjen: ha lesznek is Romániában előrehozott választások, a kampány még nem kezdődött el, és noha a román kormányerő számára láthatóan kívánatos, hogy az RMDSZ nélkül vagy az RMDSZ helyett egy román párt támogatásával kormányozzon tovább, a jelenlegi helyzet nem követel gyors és radikális lépéseket. Ráadásul Nastase már kötött egy megállapodást az előző magyar kormányfővel a kedvezménytörvény ügyében, és ennek a megállapodásnak a legfontosabb pontjait a várható módosítások teljes egészében tükrözik.
Azt sem szabad elfelejteni, és a romániai magyar politikusok sűrűn emlékeztetnek is rá, hogy a tavalyi válságot lezáró Orbán–Nastase paktum jelentős részben az RMDSZ közvetítésével jött létre.
A szlovákiai magyar politikusoknak azonban nem sikerült hasonlóképp önálló erőként fellépni Budapest és Pozsony vitájában. Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke egy szlovákiai napilapban elmondta, Pozsonyban is tervezték, hogy lesz egy Dzurinda–Medgyessy paktum a szlovákok számára fontos oktatási támogatásokról, csak épp a szlovák kormányfő Budapesten egyszerűen másképp cselekedett, Bugárnak pedig nem maradt más, mint súlyos szavakat mondani a szlovák politika erkölcseiről, és kérdéseket vetni fel a Dzurindáékkal való együttműködés és bizalom jövőjéről.
A szlovák miniszterelnök Budapesten úgy viselkedett, mint akinek a jövőben már nem is olyan fontos a magyar koalíciós partner – talán, mert valóban úgy véli, hogy a biztos NATO- és uniós tagság fényében ez ügyben már nincs mit felmutatnia a jövendő szövetségeseknek. A figyelmeztetést ezzel kapcsolatban egy romániai magyar politikus, Frunda György szenátor fogalmazta meg legvilágosabban: a magyar külpolitika megítélése pozitív az Európai Unióban, ezért téved Dzurinda, amikor azt gondolja, olyan támogatottsága van Nyugat-Európában, hogy "betarthat a magyaroknak". Érdemes az interjúból tovább is idézni, mert Frunda a Magyar Koalíció Pártjával kapcsolatban is kendőzetlenül fogalmaz: "Az RMDSZ ilyen esetben felállna, és kivonulna a koalícióból". Frunda szerint, ha Dzurinda az MKP-val egyeztetett álláspontot képviselt, "akkor baj van a Magyar Koalíció Pártjában, ha Dzurinda nem tárgyalt velük, akkor ebből az MKP-nak le kell vonnia a tanulságot".
2002. 12. 06. (VI/49)
