"Gyávaság" – összegezte véleményét egy hívő a bostoni katolikus főegyházmegye legújabb önvédelmi akciója hallatán. A főegyházmegye ugyanis csődeljárás kezdeményezését fontolgatja maga ellen. Az ok persze nem az egyház siralmas anyagi helyzete, annál sokkal profánabb: a csődeljárás védelmet biztosít az egyházmegye számára, hogy jogi képviselőjének ne kelljen bíróság elé állnia és hosszú évekig meglehetősen költséges pereket folytatnia abban a több száz ügyben, melyeket a pedofil hajlamú papok miatt indítottak az Amerika-szerte egyre felháborodottabb sértettek.
Jogi szakértők szerint a csődeljárás tervéről szóló jelentés nem más, mint ügyes jogi taktikázás, melylyel az egyházmegye nyomást igyekszik gyakorolni a sértettekre, hogy a nagy érdeklődést kiváltó kártérítési perek helyett kisebb összegű, peren kívüli megegyezést kössenek minél több esetben. A bejelentést egyébként mindössze egy nappal azelőtt tették, hogy a panaszosok benyújtottak egy több ezer oldalas dokumentumot a bíróságnak, amely szemléletesen és részletesen írja le, hogyan molesztált gyerekeket több tucat Boston környéki pap – nyilatkozta Eric MacLeish, számos áldozat jogi képviselője. MacLeish véleménye szerint a dokumentumok meggyőző bizonyítékot szolgáltathatnak arra, hogy az egyházi illetékesek a molesztálással vádolt papokat egyszerűen egyik szolgálati helyről a másikra helyezték, újabb és újabb gyanútlan fiatalokat és gyerekeket szolgáltatva ki a ferde hajlamú lelkipásztoroknak. A jogász eskü alatti vallomástételre szeretné rávenni Bernard Law bostoni bíborost a most benyújtott dokumentumokkal kapcsolatban.
Az egyház jogi képviselői jelenleg több mint 450 áldozatot képviselő 40 ügyvéddel folytatnak tárgyalásokat. Amennyiben a bostoni egyházmegye valóban csődeljárást kér maga ellen, az egész ügy sokkal egyszer?bbé és olcsóbbá válik számára: a bíróság minden folyó ügyet összevon; ezt követően új keresetet nem lehet benyújtani, az igényeknek pedig a legrosszabb esetben is csak töredékét kényszerülnek kifizetni. Law bíboros ebben a helyzetben nem lesz köteles vallomást tenni illetve kényes természet? dokumentumokat a nyilvánosság elé tárni – így értékeli a helyzetet Kendall Coffey, a CNN jogi szakértője, hozzátéve: amennyiben a bostoni egyházmegye a Vatikán tekintélye alól kivonva magát a csődbíróság kezébe helyezi sorsát, példa nélkül álló tettet hajt végre a katolikus egyházban. Többek azonban mégis valószínűtlennek tartják ennek megtörténtét, már csak azért is, mert ebben az esetben az egyházmegyének nyilvánosságra kellene hoznia anyagi ügyeit, ami hatalmasra becsült vagyonát tekintve nem biztos, hogy kellemes lenne számára. "Ez nagyon is kockázatos lehet" – vélekedik Kendall Coffey, szemléletes hasonlattal írva le az egyház valódi szándékait: "Olyan ez, mint amikor leülsz a tárgyalóasztalhoz, és kiteszel középre egy kézigránátot. Nem biztosítod ugyan ki, de mindenkivel közlöd, hogy ha nem juttok neked tetsző megállapodásra, akkor mindkét fél számára végzetes robbanás következhet be." Ebben a helyzetben számos elemző egyszerűen hatékony tárgyalási stratégiát, egyszer?bben szólva zsarolási szándékot sejt a csődeljárásról megszellőztetett hírben.
A felháborodott áldozatok a hírre reagálva kijelentették: a csődeljárás gondolata azt mutatja, hogy az egyház igyekszik elkerülni a felelősséget pedofil papjai ügyében, és fedezi Law bíborost, aki annak ellenére, hogy mindennel tisztában volt, alkalmat teremtett rá, hogy továbbra is gyerekek közelében maradjanak.
Donna M. Morrissey, a bostoni főegyházmegye szóvivője hivatalosan cáfolta a csődeljárás fontolgatásáról szóló hírt, nyilatkozatához azonban hozzátette, hogy a jelenlegi helyzetben minden lehetőséget számba kell venni.
Egy dallasi ügyvéd, Sylvia Demarest véleménye szerint a bostoni főegyházmegye egyszerűen szimpátiát akar ébreszteni maga iránt, és ellenszenvet az őt perlő áldozatok iránt a csődeljárás gondolatának felvetésével. Az ügyvédnő 1997-ben 119,6 millió dolláros kártérítést nyert bírósági úton a dallasi katolikus egyházmegyétől 11 áldozat számára, akiket egy Rudolph Kos nev? lelkipásztor molesztált. Miután azonban az egyházmegye azzal fenyegetőzött, hogy csődöt jelent, 31 millió dolláros peren kívüli megállapodást kötöttek. "Dallasban az egyház elleni csődeljárás egyszerűen rémálom lett volna az áldozatok számára
" – magyarázza Demarest. Bostonban természetesen más a helyzet – vélekedik az ügyvédnő, hiszen az itteni, jóval nagyobb egyházmegye nem valószínű, hogy fizetésképtelenné válna a kártérítések kifizetésétől. Igaz, a sértettek kártérítési követelései akár a 100 millió dollárt is meghaladhatják, a Boston Globe-nak rendelkezésére álló becslések szerint azonban az egyházmegye ingatlanvagyona mintegy 1,3 milliárd dollárra tehető, és ennél valószínűleg jóval nagyobb tényleges vagyonnal rendelkezik.