Szibériai életképek Abramovics birodalmából Fotók: Reuters
Kétség nem fér ahhoz, hogy Csukcs nem a világ közepe. Az alig 73 ezer lakosú félsziget az Oroszországot Alaszkától elválasztó Bering-szoros melletti területen, jóval az északi sarkkörön belül fekszik. A legtöbb itt élő ember rénszarvastenyésztésből tartja fenn magát. A házak többségében nemhogy meleg víz, de még vízvezeték sincs. Az elektromos áramot általában csak nagy ritkán lehet igénybe venni. Az egyetlen szórakozási lehetőséget – a rádión kívül – a vodka nyújtja. Ezekről a dolgokról azonban ma már inkább múlt időben kellene beszélnünk. Csukcsban ugyanis megtörtént az orosz csoda – Roman Abramovics.
Roman három éve vette át Csukcs tartomány kormányzóságát, olyan időszakban, amikor a térség bányászata összeomlott, óriási volt a munkanélküliség, és alig lehetett élelmiszerhez és üzemanyaghoz jutni. Az ifjú titán azonban jött, látott és győzött. Amit Roman Csukcsban tett, az korántsem mindennapi. Jótéteményei már jötte előtt kezdetüket vették: Roman, a jóságos ugyanis már régóta élelmiszersegélyekkel látta el az éhező csukcsiakat, 8500 gyermek fekete-tengeri nyaralásának számláját állta, és hozzájárult a felnőttek üdüléséhez is. Egy idő után viszont beleunt abba, hogy a térségnek juttatott pénzének jelentős része a címzett helyett a hivatalnokok zsebébe vándorolt: ekkor döntött úgy, hogy indul a kormányzósági választásokon. Talán nem is meglepő, hogy elsöprő – 92 százalékos – győzelmet aratott. Az ezt követő évek során Roman negyvenhat új házat építtetett fel – darabját 50 ezer dollárért –, megnyitotta az első és egyetlen vendégházat, illetve fodrászüzletet, s megreformálta a környék egyetlen bentlakásos iskoláját. Ez azonban még csak a kezdet volt: épültek hotelek, mozik és szupermarketek is. S ha esetleg még mindig akadna valaki, aki úgy véli: ez nem is olyan nagy teljesítmény egy kormányzótól, annak felhívjuk a figyelmét arra, hogy Roman mindezt nagy részben saját pénztárcájából finanszírozta.
"Nem is tudom pontosan" – feleli vállrándítva arra a kérdésre, hogy mennyi pénzébe került eddig a projekt. A számla jelenleg valahol a 200-300 millió dollárnál állhat.
De hát ki ez a Roman? – kérdezhetjük joggal. Nos, ez a Roman harminchat évvel ezelőtt született Szaratovban, a Volga parti városban. Mindössze tizennyolc hónapos volt, amikor anyja betegségben meghalt. Édesapját negyedik születésnapja után vesztette el. A kisfiút egy ideig az apai nagybáty vette magához Moszkvába, majd az anyai nagyszülők nevelték a Szovjetunió északi részén. Roman a Műszaki Egyetem hallgatója volt, amíg be nem kellett vonulnia a hadseregbe. A nagy változást annak a Borisz Berezovszkijnak a barátsága hozta 1992-ben, aki akkoriban már Oroszország egyik legbefolyásosabb mogulja volt. Berezovszkij vezette be a fiatal férfit Jelcin társaságába is. Kilenc évvel később azonban – immáron a Putyin-éra alatt – Berezovszkij kegyvesztetté vált, és helyét az olajiparban Roman foglalta el. Roman Abramovics jelenleg – többek között – Oroszország ötödik legnagyobb olajipari cégének 80 százalékos tulajdonosa, 50 százalékban bírja az alumíniummonopóliumot, a Rusalt, illetve 26 százalékban a nemzeti légitársaságot, az Aeroflotot. A Forbes magazin ranglistája szerint mintegy 33 milliárd dolláros vagyonával Abramovics Oroszország második leggazdagabb embere. A birodalomépítésnek azonban még egyáltalán nincs vége. Abramovics tervei között szerepel az egyik országos televíziótársaság, valamint a Slavneft nev? – egyelőre még állami tulajdonban lévő – olajcég felvásárlása is.
Ennyi bevétellel Abramovics természetesen minden további nélkül visszavonulhatna 42 hektáros magánbirtokára – ő azonban mindig valami új "kalandra" vágyik. Így került Csukcsra is. Rossz nyelvek ugyan azt beszélik, hogy egyáltalán nem emberbaráti szeretetből vált a térség jótevőjévé, hanem azért, mert Oroszországban a kormányzók maguk rendelkezhetnek a kormányzatuk alatt levő területek természeti erőforrásaival. Ezt kezdi beszélni az a nyolcvan segítője is, akiket kormányzósága elején hozott át a Sibneft cégtől, hogy segítsenek a térség felvirágoztatásában. A fiatal csoport nagy lelkesedéssel látott munkához – ennek köszönhetőek a mozik, éttermek, szépségszalonok, amiket jobbára maguknak terveztek –, mára azonban belefáradtak a munkába. "Nem látjuk sem a végét, sem a célját annak, amit itt kell csinálnunk" – mondják.
2003. 01. 17. (VII/3)
