hetilap

Ilyen atomtöltetekkel tervezik kifüstölni Szaddámot föld alatti szuperbunkereiből. Könnyen elsülhet 

A megváltozott katonai doktrínát, – amely nagymértékben kiszélesíti a nukleáris fegyverek alkalmazásának lehetőségét – William M. Arkin, a londoni The Times katonai rovatának vezetője aggasztó fejleményként értelmezte. 

Arkin írásában emlékeztetett arra, hogy már az előző amerikai kormányok is fontolgatták atomfegyverek bevetésének lehetőségét olyan esetekben is, ha nem törne ki globális atomháború. 1991 januárjában például James A. Baker amerikai külügyminiszter figyelmeztette Tarik Aziz akkori iraki nagykövetet, hogy vegyi vagy biológiai fegyverek bevetése esetén az amerikai nép a lehető legkeményebb válaszcsapást követelné meg. Clinton kormánya hasonlóképpen fenyegette meg Líbiát, amikor ott egy vegyi üzemről kiderült, hogy potenciális veszélyforrás. Az idősebb Bush kormányának egyik szakértője, David J. Smith szerint azonban a jelenlegi amerikai vezetés már másképpen kezeli a kérdést: nem az egyes veszélyhelyzetek felmerülésekor ismételgeti ezt a figyelmeztetést, hanem általános alapelvként kezeli a koncepciót. Érvelésében a világban végbement hatalmas változásokra hivatkozik.

Egy évvel ezelőtt a Bush-kormány titkos jelentést készített a nukleáris helyzetről. A dokumentum szerint atomfegyverek bevetését a következő esetekben kell fontolóra venni: olyan célpontoknál, amelyek hagyományos fegyverekkel nem semmisíthetők meg; nukleáris, vegyi vagy biológiai fegyverekkel végrehajtott támadások megtorlásánál; továbbá váratlan háborús fejlemények esetén. A jelentés Kínát, Oroszországot, Irakot, Észak-Koreát, Iránt, Líbiát és Szíriát jelölte meg lehetséges célpontként.

A dokumentum sürgette a kormányt olyan kisebb nukleáris fegyverek kifejlesztésére, amelyek bizonyos harctéri szituációkban bevethetők. Mind az Egyesült Államok, mind Oroszország nagy mennyiségben rendelkezik már ilyen eszközökkel. Ezek a fegyverek olyan kis méretűek, hogy akár két ember is fel tudja emelni őket, ám hatásuk meghaladja a Hirosimában bevetett bomba erejét. A kormány azóta is szorgalmazza, hogy a kongresszus készíttessen tanulmányt az úgynevezett B-61-es nukleáris bunkermegsemmisítő bomba kisebb és hatékonyabb változatának létrehozásáról. A jelenlegi bomba ugyanis nem fúródik elég mélyre ahhoz, hogy a föld alatt akár több száz méter mélyen rejtőző parancsnoki hadállásokat és fegyverraktárakat elérje, ráadásul minél közelebb robban fel a felszínhez, annál nagyobb a veszélye annak, hogy a sugárzás szétterjed. 

Míg a Pentagon szerint létrehozható olyan bomba, amely mélyebbre tud hatolni, néhány független fizikus úgy véli, ezek a bombák inkább csak a felszínt járnák át, a kiszabaduló radioaktív hulladék viszont súlyos szennyeződést okozna a térségben. Más szakértők szerint nincs bizonyíték arra, hogy a hagyományos fegyverek nem elég hatékonyak föld alatti célpontokkal szemben.

A kritikusok szerint ugyanis az úgynevezett bunkermegsemmisítő akciók hatalmas sugárdózist és komoly károkat hagyhatnak maguk után. Ezenkívül az ilyen eszközök bevetése aláásná a nukleáris fegyverek leszerelésére irányuló közel fél évszázados törekvést is. Jóllehet az atomfegyverek bevetése aligha valószín? – Arkin szerint csak a legroszszabb esetben történne meg –, már a hír puszta felröppentése tovább erősítheti Franciaország, Németország és a közel-keleti országok háborúellenes állásfoglalását. Az elemző elismeri, hogy tragikus következményekkel járhat, ha Irak beveti tömegpusztító fegyvereit, ezzel azonban a háború végkimenetelét nem tudja megváltoztatni. Ezzel szemben, ha Amerika nukleáris fegyvert alkalmazna, nemcsak egy esetleges globális katasztrófát idézne elő, hanem az arab és iszlám világot is végérvényesen maga ellen fordítaná.

Arkin elemzése szerint a nukleáris fegyverek már létrehozásuk időpontjától fogva szerepet játszottak a háborút tervező országok stratégiájában, a Bush-kormány jelenlegi tervei azonban a terrorizmus elleni harc nevében újraírják a nukleáris hadviselés alapszabályait. Ezek a fegyverek ugyanis így kikerülnek a "speciális" kategóriából, és egy csoportba kerülnek olyan katonai eszközökkel, mint a pszichológiai hadviselés, a titkos hadműveletek és a különleges alakulatok vagy a légierő bevetése.

Ez a folyamat Arkin szerint három ok miatt is aggasztó. Az első indok az, hogy a nukleáris fegyverek bevetésével szemben támasztott akadályok esetleges elbontása más országokat is felbátoríthat ilyen eszközök alkalmazására. Eddig ugyanis az Egyesült Államok a nukleáris fegyvereket atomtámadások megtorlására vagy a nemzet közvetlen fenyegetettségének megszüntetésére tartotta fenn, s ezt a szabályt a világ többi része is hallgatólagosan elfogadta és betartotta. Így azonban megnőne annak az esélye, hogy más országok is ezt a megoldást választják majd olyan esetekben is, ahol egy erőteljesebb hagyományos katonai csapás is elegendő lenne. 

A második probléma, hogy a nukleáris fegyverek bevetésének fontolgatása olyan időszakban zajlik, amikor a modern technológia már nagy számban kínál "jobb" alternatívákat. Az amerikai hadseregnek ugyanis egyre inkább bővül a kapacitása arra, hogy a földalatti bázisokat, illetve fegyverraktárakat a kifinomult légierő bevetésével, speciális hadműveletekkel és 21. századi mikrohullámú fegyverekkel vagy akár kiberhadviseléssel tegye ártalmatlanná.

Végül a nukleáris politika módosítását most egyetlen katonai parancsnokságra, a STRATCOM-ra (az Egyesült Államok stratégiai parancsnoksága) bízzák, amely eddig az atomfegyverek bevetésének szigorúan csak a stratégiai oldalára koncentrált. Bár a parancsnokság tagjai páratlan tapasztalatokkal rendelkeznek a fegyverek használatára és hatásaira vonatkozóan, a politikai kérdésekben – hogy mikor és miért kell ezeket a fegyvereket bevetni – már kevésbé jártasak.

Bush elnök ez év elején hagyta jóvá Rumsfeld védelmi miniszter javaslatát, amely alapján a STRATCOM felelősségi köre a nukleáris fegyverek mellett ezentúl kiterjed minden egyéb hadviselési formára, a hagyományos fegyverek használatától a stratégiai megtévesztésen át egészen a kiberháborúig. A helyzet ellentmondásossága abban rejlik, hogy a stratégiai parancsnokságot pontosan azért hozták létre a hidegháború utáni időszakban, hogy a nukleáris erőket elkülönítsék a hagyományos harcászattól. Most viszont éppen e válaszfal lebontása van folyamatban, s ez csak növelheti az atomfegyverek bevetésének az esélyét.

Atomjog 

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek