Izraeli fiúk gázálarcos dobozaikkal a Tel Aviv-i repülőtéren. Kis elővigyázat Fotó: Reuters
Szaddám Huszein a támadás utáni első beszédében az amerikaiak vezette koalíciót cionistának, tevékenységét emberiségellenes bűncselekménynek minősítette. Zárásként az iszlám szent háborút és Palesztinát éltette. Bagdad utcáin a háborúellenes tüntetők Izraelre és az Egyesült Államokra követeltek halált. Az európai és amerikai béketüntetéseken menetelők palesztin zászlókat lengettek, és kezükben "Szabadítsuk fel Palesztinát!" transzparensek voltak láthatók. Egy londoni nagygyűlés iszlám szónoka tette fel a kérdést: "Ugye nincs ezen a téren senki sem, aki ne Palesztina felszabadítása miatt lenne itt?" A CNN tudósítója is jelezte, hogy nem háborúellenes, de antiszemita tüntetést tartottak Londonban. Olaszországban "Saron, Blair és Bush" a gonosz tengelye, nem "Irak, Irán és Észak-Korea". Franciaországban, Németországban és Belgiumban zsidókat és intézményeiket támadtak erőszakosan a "béke hívei". Belgiumban megnyílt az út Saron "háborús bűnösként való felelősségre vonása" előtt. Natan Scsaranszkij miniszter a múlt héten hivatalába kérette e három ország Izraelbe akkreditált nagyköveteit és – az országokban megjelenő antiszemita jelenségek miatt – tiltakozó jegyzéket nyújtott át nekik. Jacques Chirac, francia elnök szerint az iraki háború – többek között – azért is rossz, mert a figyelmet eltereli a valóságos, centrális problémáról, az izraeli–palesztin konfliktusról. Washingtonnak be kell szüntetnie Irakban a harci cselekményeket és Párizs szerint össze kell hívni a palesztin–izraeli konfliktust megoldó nemzetközi közel-keleti konferenciát.
Washington is érzékelte, hogy lépnie kell ebben a kérdésben. Az izraeli kormánynak és a palesztin vezetésnek is megküldte a
kompromisszumos "béke-útitervet", miután Jasszer Arafat beleegyezett Mahmud Abbasz (mozgalmi nevén: Abu Mázen) miniszterelnöki kinevezésébe. Washington e lépéssel nemcsak a háborgó Arab Ligát akarta megnyugtatni, de segítséget nyújtott a saját pártjával viaskodó Tony Blair brit miniszterelnöknek is. Bush ezzel ki akarta nyilvánítani: igaz, hogy Irak ellen háborút kellett indítania, de a palesztin–izraeli konfliktust békés úton kívánja rendezni.
Az izraeli kormány a beterjesztett menetrendet elvileg jóváhagyta, de több mint száz módosító indítványt juttatott el Washingtonnak. Saron több ízben is kijelentette, hogy a palesztin kérdésben Bush amerikai elnök 2002. június 24-ei beszédében foglaltakhoz tartja magát. Csak abban az esetben hajlandó a palesztinokkal a politikai tárgyalások újrafelvételére, ha a palesztin erőszakos cselekmények teljesen megszűnnek és új, terror- és korrupciómentes palesztin vezetés jön létre. Ez a feltétel valószínűleg az új kinevezett palesztin kormányfővel sem valósul meg, hiszen a külpolitikai és a béketárgyalások ügyében a döntési jogkör továbbra is Arafat kezében marad. A vele való tárgyalásokat azonban mind Izrael, mind az Egyesült Államok elveti. Nagy kérdés, hogy az új kormányfő a korrupcióval és a terrorral meg tud-e birkózni? Amennyiben nem, a békefolyamat felújítására semmi esély nem marad.
Az iraki háború ügye nemcsak a nemzetközi közvéleményt, de alapvető intézményeit is megosztotta. Meglazult a transz-atlanti kapcsolat, meghasonlott az Európai Unió, és a Biztonsági Tanács sem tudott Irak kérdésében dűlőre jutni. A Törökországnak nyújtandó védelmi támogatást eleinte elutasította Franciaország, Németország és Belgium, mert az "az Irakkal szembeni háborús logikát erősítette volna". Az Európai Unió is két részre szakadt: Franciaországgal, Németországgal és Belgiummal szemben Anglia, Spanyolország, Portugália, Olaszország és a tíz tagjelölt ország, köztük hazánkkal, az Egyesült Államok álláspontját támogatta. A sebeket közben mindkét fórumon bekötözték. A "frank–
németalföldi" koalíció visszavonulót fújt a NATO-ban és megadta a segítséget Ankarának. A Biztonsági Tanácsban azonban minden a régi maradt. Sőt az európai tengely mellé felsorakozott két ázsiai nagyhatalom: Oroszország és Kína. Így sikerült elejét venni, hogy az ENSZ legfőbb, a béke és
a biztonság fenntartásával megbízott szerve elfogadja az angol–amerikai–spanyol határozati javaslatot, amely ha burkoltan is, de feljogosította volna a "készségesek koalícióját" az Irak elleni háború megindítására.
Az "eurázsiai tengely" Szaddám Huszein leszerelését kizárólag békés úton akarta megvalósítani és nem támogatta a rendszerváltás célját. A "készségesek koalíciója" szerint a fegyveres erővel való fenyegetés nélkül semmi esély sem maradt a leszerelés elérésére, az "eurázsiai tengely" ellenállása gyakorlatilag meghiúsította a békés leszerelést. Nem elegendő a tömegpusztító fegyverek leszerelése, mert – Washington szerint – Szaddám Huszein maga is tömegpusztító fegyver, akitől a regionális és globális béke érdekében meg kell szabadulni.
Az ellentét persze csak ideologikusan feszül a béke és a háború között. A gazdasági ok, elsősorban az olaj, mindkét oldalon fontos, de nem alapvető. Franciaország, Németország és Oroszország Szaddám Huszeinnel kötött szerződéseket, az amerikai cégek pedig a háborús győzelem után részesülhetnek olajkitermelési koncesszióban. Ennél fontosabbak az ellentét politikai okai. A Szovjetunió és a szocialista világrendszer bukásával a térségben egyedül maradt szuperhatalommal, az Egyesült Államokkal szemben az új eurázsiai tengely akar hatalmi központtá válni. Egy erős, egységes Európai Unió a "francia–német szövetség" irányításával, orosz–kínai támogatással sikerrel pályázhat erre a szerepre. Különösen, ha bírja a mostanában ideológiailag átstrukturálódó harmadik, az "el nem kötelezettek" világa, s benne Irak támogatását is.
A Szovjetunió és a szocialista világrendszer összeomlását követően ez a világ a radikális iszlám ideológiai vonalán szerveződik újra. Fontos fordulópontja volt ennek a 2001. szeptemberi durbani ENSZ-konferencia, amely rasszizmusellenes konferenciából
antiglobalista, rasszista és antiszemita világkonferencia lett. A harmadik világ fő célpontjává Izraelt és az Egyesült Államokat emelte, akik tiltakozásuk jeléül ki is vonultak a konferenciáról. Ma úgy látszik, hogy a "frank–német–belga" tengely, orosz–kínai részvétellel e világ támogatását is megszerezni igyekszik. Az antiszemitizmus, anticionizmus és az Amerika-ellenesség szükséges elemei e szövetségnek.
2003. 03. 28. (VII/13)
