A gárda negyvenezer főből állhat, mely háromezresével brigádokra oszlik. Kiképzésük során városi hadviselésre és öngyilkos merényletekre is felkészítik őket, túlélési gyakorlatuk részeként pedig megtanulnak kutya és kígyóhúson élni. Fekete egyenruhába öltöznek, és a félelemkeltés céljából fekete sállal takarják el arcukat, bár úgy tudják, hogy civil ruhában is tevékenykednek.
Ail Abdel Amir Jordániában élő iraki újságíró szerint Szaddám még az elit Köztársasági Gárdánál is jobban bízik bennük. Amir szerint a katonák hűsége oly vak, hogy még a saját apjukat is megölnék, ha arra kapnának utasítást.
Az állami hivatalnokok havi három dollárnak megfelelő fizetéséhez képest a Fedajín tagjai havi száz dollárt és földeket is kapnak, nem beszélve az egyéb kiváltságaikról, mint az extra élelmiszeradag és az ingyenes orvosi ellátás. A Fedajín közvetlenül a kegyetlenségéről és kicsapongásairól ismert Udájnak, Szaddám idősebb fiának van alárendelve.
A Fedajín tagjai a háború előtti hetekben az amerikai és brit egyenruhákhoz a legapróbb részletekig hasonló ruhákat szereztek be, amelyekben a civil lakosság ellen akarnak brutális akciókat végrehajtani, a felelősséget a koalícióra hárítva. (Hetek)