"A terrorháló Damaszkusz körül." Az izraeli hadsereg térképe célpontokkal Fotó: Reuters
Basar Asszad szír elnök azzal vádolta Izraelt, hogy a Közel-Keletet egy átfogó háborúba akarja taszítani. A Biztonsági Tanács soros elnöki tisztjét betöltő arab államnak nem sikerült Izraelt a szuverén Szíria területe elleni bombatámadás miatt elítéltetnie. Bush amerikai elnök ugyanis egyértelműen kijelentette: "Izraelnek joga van önmagát megvédeni, és amikor hazáját védi, akkor nem kell mérsékelnie magát."
A Biztonsági Tanácsban már másodszor kellett elnapolni a vitát a szír határozati javaslatról, miután Damaszkusz nem mutatott hajlandóságot, hogy a tervezetbe a terrorizmust elítélő passzust iktasson.
A határozat arra szólítaná fel Izraelt, hogy tartózkodjon mindennem? olyan cselekménytől, amely a regionális és nemzetközi békét és biztonságot fenyegeti. Ugyanakkor nem említi a haifai, 19 halálos áldozattal járó terrorista merényletet, amely az izraeli bombatámadás közvetlen előzményéül szolgált. Damaszkusz azt állította, hogy a tábor polgári célpont volt, azonban egyetlen újságírót sem engedtek a helyszín közelébe. Ha a szír álláspont igaz lenne, az izraeli bombázás tucatnyi halálos áldozatot, és nem pusztán 2-3 sebesülést okozott volna.
ENSZ-források szerint a Biztonsági Tanács számos tagja sürgette Damaszkuszt, hogy a határozatban ítélje el az Izrael ellen végrehajtott terrorista cselekményeket is. Enélkül a 15 tagállam többsége nem szavazza meg a javaslatot, vagy tartózkodik a szavazástól. Sőt, John Negroponte, amerikai ENSZ-nagykövet jelezte, hogy ha a határozatot szavazásra bocsátják, gyakorolni fogja vétójogát.
Időközben a libanoni határ is felforrósodott, amikor a Hezbollah a nemzetközileg elfogadott határon át tüzérségi tűzzel árasztotta el az izraeli állásokat, és megölte David Salamanovot, a 21 éves, Kfar Szabán lakó izraeli katonát. Asszad ugyan leállt Izraellel szembeni bosszúfelhívásaival, a Hezbollah kétségtelen szír felbujtásra mégis támadta a határ menti településeket. Izrael a szír rezsimet továbbra is a terrorizmus támogatásával vádolja. Asszad körmeszakadtáig tagad. Szerinte a Hamasz, az Iszlám Dzsihád és a Hezbollah nem törvénysértők, és főleg: nem terrorszervezetek. Szíria egy, a héten közzétett hírszerzői jelentés szerint a Hezbollahon kívül nyolc terrorszervezetnek biztosít kiképző bázist. Az izraeli hadsereg közzétette Damaszkusz térképét ezzel a címmel: "A damaszkuszi terrorhálózat". A térkép világos üzenet Szíriának: Izrael ismeri a terrorista vezetőknek és támogatóiknak elérhetőségeit. Amint a vasárnapi, a Damaszkusztól 10 kilométerre fekvő Ein Saheb kiképzőtábor elleni hajnali bombázás is bizonyítja: célba is hajlandó venni őket. Ehhez kapcsolódik Ariel Saron nyilatkozata Jom Kippur másnapján: Izrael megtámadja ellenségeit, bárhol is legyenek.
A hírszerzési adatok szerint Irán szíriai bankokon át Asszad elnök jóváhagyásával pénzeli a terrorszervezeteket, többek között a Hamaszt, az Iszlám Dzsihádot, a Hezbollahot és Arafat terrorszervezetét, az Al-Aksza Mártírjait.
A pénzt Damaszkuszból utalják át közvetítők a területek arab bankjainak számláira. E szervezetek a lebombázott kiképzőtábort használták a terroristák fel- és terrorcselekményeik előkészítésére. Itt tanították a bombakészítést és az út szélére telepített bombák távirányítással történő felrobbantását. A terroristák Szíriából előbb Szaúd-Arábiába távoztak, majd onnan Jordánián át léptek izraeli területekre. A nagy mennyiség? pénz jelentős részét, amint a palesztin bankokba érkezik, a Palesztin Hatóság a maga számára sikkasztja el. A fegyverek Szíriából Libanonon át, tengeri úton előbb Egyiptomba, majd onnan a föld alatt fúrt alagutakon, tengeren és kereskedelmi teherautókon érkeznek a palesztin terrorszervezetekhez Gázába és a nyugati partra. E területekre oktató filmeket is csempésznek arról, hogyan készítsünk könnyen és gyorsan otthon bombát.
A fogolycsere-tárgyalásokat is lelassította az újonnan keletkezett feszültség. Izraelben egyre nagyobb bírálattal illetik az alkut, mivel az nem foglalja magában a tizenhét éve eltűnt pilótát, Ron Aradot, de elenged több mint kétszáz, emberrablásokért és terrortámadásokért felelős Hezbollah -vezetőt. A csere végrehajtása a libanoni-szíriai szervezet népszerűségét növelné, és az elengedett palesztin terroristák a szír táborokba friss gyilkos ambíciókkal érkeznének vissza. A Knesszet egyik albizottsága azonban a héten nem támogatta a Hezbollahhal kötendő megállapodást.