Bagdadban a pénzügyminisztérium alkalmazottai régi Szaddám-bankókat vonnak ki a forgalomból Fotó: Reuters
A demokrata ellenzék és a sajtó készpénznek veszi, hogy amerikai vezető körökben élesednek az ellentétek. Ezt látszik némileg igazolni Rumsfeld védelmi miniszternek Rice nemzetbiztonsági tanácsadó címére megeresztett éles kirohanása. Rumsfeld azt nehezményezi, hogy az iraki újjáépítés felelőssége a Pentagontól átkerült a Nemzetbiztonsági Tanácshoz, azaz Condoleezza Rice fennhatósága alá. Kerry demokrata elnökjelölt pedig azzal vádolta a minap a Fehér Házat, hogy az iraki háborút politikai "termékként" kezeli, s nem mint élet-halál kérdést. Kerry szerint Bush olyan zűrzavart teremtett, melyben "nap mint nap fiatal amerikaiak halnak meg Irakban".
Az amerikai közvélemény is megosztott az elnök iraki politikájának tekintetében: a közvélemény-kutatások szerint a lakosság fele ellenzi, ahogy a közel-keleti országot kezeli Bush, míg 47 százalékuk támogatja politikáját. Összességében azonban úgy tűnik, az elnök túl van a mélyponton: szeptember vége óta hat pontot emelkedett Bush elnöki tevékenységének támogatottsága, s a szavazók több mint fele szerint a jelenlegi elnök megérdemelné az újraválasztást. Az amerikaiakat a jelek szerint viszont nem hatja meg, hogy a jelenlegi adminisztráció abban reménykedik: Irak demokratizálása az egész Közel-Kelet átalakulására jótékony hatással lehet, s valószínűleg az izraeli–palesztin konfliktus megoldásához is közelebb visz.
Bagdadban is végeztek az elmúlt időszakban közvélemény-kutatásokat, melyek sokak számára meglepő eredményt hoztak. A város lakosainak jóval több mint kétharmada szeretné, ha az amerikai csapatok belátható időn belül nem hagynák el Bagdadot. Közel hatvan százalékuk szerint az amerikai katonák "elég rendesen" vagy "nagyon rendesen" viselkednek a fővárosban, ami meglehetősen kifogja a szelet az amerikai "megszállókat" támadók vitorlájából.
Tény, hogy amióta Bush elnök május elsején meghirdette a fontosabb hadmozdulatok végét, közel száz amerikai katona vesztette életét a különböző merényletekben. Ugyanakkor nem árt emlékezni arra a régi igazságra, hogy nem azt kell hibáztatni, aki a bajt orvosolni akarja, hanem azt, aki okozta. Hivatalos vélemények szerint ugyanis az amerikaiak és irakiak ellen elkövetett öngyilkos és egyéb merényleteket Szaddám Huszein egykori fegyverraktáraiból származó robbanóanyagokkal követik el. Sajnos a diktátor jóval terjedelmesebb készleteket halmozott föl, mint amire számítottak: közel egymillió tonna fegyverről és lőszerről van szó. Szaddámnak továbbá legalább ötezer, vállról indítható rakétája volt, aminek eddig csak a harmadára bukkantak rá. Fennáll annak a veszélye, hogy jó részét kicsempészték az országból, illetve, hogy sok belőle terrorszervezetek kezére jutott. Azokat a készleteket is nehéz felügyelni, amelyekről tudnak, ugyanis nincs elég katona állandó őrzésükre. Augusztusban kezdődött a támadássorozat, melynek célpontja eddig a jordán és a török nagykövetség, továbbá az ENSZ központja volt. Általában az Egyesült Államokkal együttműködőnek tekintett intézményekről van szó. Összesen közel százötven ember vesztette eddig életét a merényletekben.
Ezenközben az etnikailag és vallásilag erősen megosztott irakiak egymással sem tudnak megbékélni. A Szaddám-rendszer idején elnyomott síita többségen belül is zajlik a hatalmi harc a különböző frakciók között. Újabban felmerült az a gyanú is, hogy síiták is követnek el merényleteket, hiszen eddig úgy tartották: csak a Szaddámhoz hű szunniták részéről lehet támadásokra számítani. Valójában azonban a szövetséges erők előtt még mindig nem egyértelmű, kik követik el a merényleteket. Az iraki tisztviselők szerint nem irakiak, amit a koalíciós erők is el tudnak fogadni. Egy dolog viszont bizonyos: szándékuk annak bizonyítása, hogy az amerikaiak kijátszhatók, gyengék, nem érték el céljukat, ami megtéveszteni látszik az egész muzulmán világot, de még Európát is.
Némi reményre adhat okot, hogy számos gépkocsival tervezett merényletet sikerült meghiúsítani az elmúlt hetekben, valamint megindult az áramszolgáltatás, újra kinyitottak a kórházak és iskolák. Az utcai támadások száma is lecsökkent a fővárosban az elmúlt két hónapban, ami kulcsfontosságú lehet, hiszen hiába békés az egész ország, ha Bagdad még mindig nem biztonságos.
Az amerikai külpolitika mindenesetre nyilvánvalóan szakított a szeptember 11-ét megelőző, óvatoskodó, csak a válaszadást megengedő vonallal. Cheney alelnök szerint két alternatíva létezik: vagy megteszik a biztonság megteremtéséhez szükséges lépéseket, vagy ölbe tett kézzel reménykednek, hogy nem lesz semmi baj. Az alelnök figyelmeztetett arra is, hogy a terrorizmus elleni háborúval kapcsolatos némely döntés népszerűtlen lehet az Egyesült Államokban, illetve más országokban, de a "közvélemény-kutatási adatokra borzasztó támaszkodni a külpolitika alakításakor". Mindez látványos szakítást jelent a korábbi, a hatalmi egyensúly megtartására irányuló külpolitikához képest, melynek nyomán nem ritkán támogattak korrupt rendszereket abbéli félelmükben, nehogy valami rosszabb jöjjön. Az amerikai vezetés már nem ad arra a véleményre sem, mely szerint az arab országok nem érettek a demokráciára, s a gyors változás csak destabilizálná a térséget.
Az amerikaiak új külpolitikai irányvonalukat a megváltozott helyzettel magyarázzák. A terroristák a múltban nemigen vállalkoztak tömegek életét követelő merényletek végrehajtására, hiszen azzal lehetséges szimpatizánsaikat is elriasztották volna. Az al-Kaida viszont más jellegű szervezet: a repülőgépekkel épületek ellen elkövetett merényletek arra utalnak, hogy minél több áldozatot akarnak szedni. Annak megakadályozása, hogy a tömegpusztító fegyverek terroristák birtokába kerüljenek, így létkérdéssé vált.
Az amerikai kormányzat azzal érvel, hogy az afgán barlangokban talált útmutatók és az elfogott terroristák vallomásai alapján az al-Kaida tagjai igyekeznek vegyi, biológiai és nukleáris fegyvereket beszerezni, illetve előállítani. Ha egyszer a terroristák odáig jutnak, hogy támadásukat végrehajthatják, minden intézkedés hiábavaló.
Ha Irakban mégis a fanyalgók félelmei válnának valóra, az egyben véget vetne a Közel-Kelet átalakítására vonatkozó nagyszabású amerikai elképzeléseknek is, melyekben Irak központi szerepet játszik: siker esetén a környező arab államok demokratizálása is beindulhatna. A tervekben eredetileg szerepelt Szíria, Szaúd-Arábia, Kuvait, Jordánia, Irán.
A tervek és a kockázatok is óriásiak, így érthető, hogy az USA adminisztrációja igyekszik nagyobb nemzetközi támogatást szerezni iraki missziója végrehajtásához. Erre utal a legújabb ENSZ-határozat előkészítése körüli munka, melynek során az amerikaiak szimbolikus engedményeket tettek Kofi Annan főtitkárnak és Franciaországnak, hogy szélesebb körű legyen az Irakot megszálló erőkkel és az ország helyreállításával kapcsolatos segítség. Az amerikai javaslat szerint az iraki kormányzótanácsnak december 15-éig ki kellene alakítania az alkotmányozásra és választásokra vonatkozó ütemtervét, amely tényezők alapvető fontosságúak a hatalomátadás szempontjából. Az európai javaslatokból kitűnt, hogy az amerikai megszállást hangoztató véleményt tartják elsődlegesnek az Irak jövőjére vonatkozó bármilyen terv megfogalmazásakor.
2003. 10. 17. (VII/42)
