Oroszországban érdemes odafigyelni a decemberre: az elmúlt tizenkét év jelentős politikai fordulatai nemegyszer estek erre a hónapra. 1991-ben Gorbacsov átengedte a hatalmat Jelcinnek és a nemzeti öntudatukra ébredt tagállamok vezetőinek, és hivatalosan kihirdette a Szovjetunió létezésének megszűnését. Pontosan két évvel később, december 12-én Jelcin néhány tank segítségével új törvényhozó testületet választatott, és új alkotmány létrehozását szorgalmazta. Ez utóbbi létre is jött – jócskán megszilárdítva az elnöki hatalmat valamint a dumát, melynek első összetétele meglepte Jelcint és környezetét; a többséget ugyanis a piacgazdaságot és az állami tulajdon privatizálását szorgalmazó ellenzék alkotta. A gazdasági felemelkedés szépen hangzó ígéretei ellenére azonban Oroszországnak hamarosan hatalmas inflációval, gyárak sorozatos bezárásával, az életszínvonal zuhanásszerű romlásával kellett szembenéznie.
Ekkor jelent meg egy oligarchákból, nagyvállalkozókból álló szupergazdag réteg, akik mesés vagyonukat épp az újsütetű, magát demokratikusnak nevező irányzathoz való közelségüknek köszönhették. A társadalom egyik reakciója erőteljes balra húzódás lett, mely a Gennagyij Zjuganov vezette Kommunista Párt megalakulásával teljesedett ki 1993 februárjában. A csalódottak másik nagy tábora Vlagyimir Zsirinovszkijnak, a nevében demokratikus, lényegében sokak szerint inkább a fasizmussal szimpatizáló Liberál-demokrata Párt vezetőjének szavaztak bizalmat, annyira, hogy 1993 decemberében e párt győzött a parlamenti választásokon, ami Oroszországban, de a határokon túl is riadalmat okozott. Zsirinovszkij nemcsak a Szovjetunió, hanem a néhai orosz birodalom határainak helyreállítását tűzte ki célul, és egyes
kijelentései már valóságos harcba hívásnak is beillettek
Szerencsére a hódító hadjáratokra nem került sor – 1994 decemberében azonban kezdetét vette az orosz–csecsen háború, melyben az előbbiek maradtak alul. Jelcin népszerűsége tovább csökkent, a kommunistáké viszont nőtt: az 1995-ös parlamenti választásokon ők szerezték meg az első helyet, a szavazók 25 százaléka voksolt rájuk, míg az elnökpárti Otthonunk Oroszország pártra csak 10 százalék. Ennek ellenére mégis ez utóbbinak a tagjai, köztük Viktor Csernomirgyin alkották a megalakuló kormány gerincét. Az a paradox helyzet, hogy a hatalmat nem a parlamenti többségből álló kormány, hanem a kisebbségre támaszkodó elnök gyakorolja, az egész posztszovjet időszakot végigkísérte, egyrészt politikai instabilitást, másrészt pedig a törvényhozó (parlament) és a végrehajtó hatalom (Kreml) éles szembenállását eredményezve.
A jelcini "kisebbségi politika" végül oda vezetett, hogy a 1996-os elnökválasztásból nem sok híja volt, hogy Zjuganov került ki győztesen. A helyzetet egy jól irányzott, kiterjedt kommunistaellenes kampány, valamint a nagyvállalkozók és oligarchák részéről érkező anyagi segítség mentette meg. Politikai stabilitást azonban ez a győzelem sem hozott: továbbra is a duma jelentette a jelcini kormányzat és a Kreml fő ellenzékét.
A kritikus pont 1999-ben volt, az elnök elleni bizalmatlansági kampány idején; ha győzelemre nem is vitték a dolgot az alsóházi képviselők, Jelcin idegei igencsak kemény próbát álltak ki. Már csak azért is, mert rögtön ezután újabb problémával kellett szembenéznie, nevezetesen azzal, hogy addig "kezes" emberei saját ambíciókkal álltak elő: 1999-ben többen is pártok, politikai csoportosulások létrehozásába fogtak abban a reményben, hogy befolyást gyakorolhatnak a dumára, azon keresztül pedig az elnökválasztásra. Ezeknek az új pártoknak két fő vezéregyénisége Moszkva polgármestere, Jurij Luzskov, valamint a volt miniszterelnök, Jevgenyij Primakov lett; nyilvánvalóvá vált az is, hogy amennyiben valamelyikük blokkja nyer a parlamenti választáson, vagy Luzskov vagy Primakov lesz az elnök.
Igaz, a "hatalmi párt" széttagolódása miatt Zjuganov győzelmét sem lehetett kizárni; ezért a Kreml kolosszális erőbedobással létrehozta a Medvegy-Jegyinsztvo (Medve-Egység) pártot, mellyel 1999-ben ugyanannyi szavazatot kaptak a kormányerők, mint a baloldal: 25-25 százalékot. December utolsó napján pedig Jelcin váratlanul azt a szenzációs bejelentést tette, hogy utódjává és a miniszterelnöki posztra jelöli Vlagyimir Putyint, nyilván ezzel is elejét véve Zjuganov (nem kizárható) előretörésének.
A fiatal, határozott fellépésű Putyin népszerűségi mutatói gyorsan növekedtek; elnökségével elkezdődött a végrehajtó hatalom erősödése a törvényhozó testületek ellenében. Az országot hét szövetségi körzetre osztották, melyek élére elnöki képviselők kerültek. Néhány reform segítségével – no meg egy "saját ember", a szintén pétervári Szergej Mironov vezetői tisztségbe helyezésével – jóval kontrollálhatóbbá vált a parlament felsőháza. Ezután már csak az alsóház, a duma maradt hátra. Putyin bejelentette: itt az idő, hogy a kormány a többség képviselőiből álljon, majd nagy erőkkel hozzálátott egy ilyen többség létrehozásához: így született a "hatalom új pártja", az Egységes Oroszország, mely az idei, december 7-ei parlamenti választáson győzelmet is aratott.
Putyin megtette azt, ami nem sikerült Jelcinnek: tíz évvel a duma létrehozása után az orosz elnök egy neki elkötelezett és átlátható parlamentet tudhat magáénak. Ha pedig elvi szempontból ez a helyzet nem is tűnik túl demokratikusnak, gyakorlati szempontból elfogadható, sőt igazolt – tekintve, hogy a végeredmény mégiscsak politikai stabilitás, amire az orosz társadalom nagy része annyira várt. Még ha sokakat ingerelnek is bizonyos ismerős arcok az új kormánypártban, Putyin miatt hajlandók őket eltűrni, mert tudják, hogy ez a párt hivatott biztosítani az elnök jövő évi győzelmét. Putyinnak jelenlegi népszerűsége miatt még azt is elnézik, hogy a jelcini és a kommunista időkből örökölt tisztviselők, politikusok segítségét is igénybe veszi – vagyis azokét, akik az igazi népi demokrácia ellenségei. Hát ilyen ez a jelenlegi orosz történelmi paradoxon.
Botrány a Vatikánban
Meglepő botrányt okozott a Vatikánban Lauryn Hill többszörös Grammy-díjas amerikai énekesnő a II. János Pál tiszteletére rendezett szokásos karácsonyi koncert felvételén, amelyen bűnbánatra szólította fel a hatalmukkal
visszaélő és a pedofil papok ügyeit eltussoló katolikus méltóságokat.
A rapénekesnő a VI. Pál teremben a bíborosok és érsekek előtt felolvasott egy hosszú angol nyelvű nyilatkozatot, amelyben felszólalt a katolikus egyház ellen a pedofil papok ügyei és általában a klérus "romlottsága", a "kizsákmányolás" miatt. "Azért vagyok itt, hogy elmondjam nektek: gyakoroljatok bűnbánatot!" – mondta Hill. II. János Pál pápa megrendült egészségi állapota miatt nem volt jelen a hangversenyen. Lauryn Hill váratlan kirohanása felháborította a jelenlévő magas rangú egyházi méltóságokat, akiknek egy része el is hagyta a termet.
Rino Fisichella római segédpüspök neveletlenséggel vádolta Hillt, aki szerinte "minősíthetetlen magatartásával" visszaélt a vendéglátók bizalmával. A Silvio Berlusconi miniszterelnök tulajdonában lévő 5-ös csatorna (Canale 5) valószínűleg ki fogja vágni a közjátékot a római templomok érdekében tartott jótékonysági koncertből, amikor az majd szenteste adásba kerül. (Hetek-összeállítás)
2003. 12. 19. (VII/51)
