Észak-Korea azonban "egy-idej?" lépéseket sürgetett.
A különbség döntő fontosságú mindkét oldal számára. Bush elnök kijelentette: hajlandó írásbeli ajánlatot tenni Észak-Koreának, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei nem táplálnak ellenséges érzületeket Phenjan iránt.
A nyilatkozatot hétfőn továbbították a kínai vezetőknek abban a reményben, hogy Peking átadja Kim Dzsong Il észak-koreai elnöknek. Hivatalos körök szerint azonban Phenjan esetleg túlságosan homályos nyelvezetűnek ítélheti meg az okmányt, részben mert nem ad ütemtervet az országnak nyújtandó gazdasági és energiasegélyeket illetően, valamint olyan gyanús helyek ellenőrzésére tesz felhívást, amelyeket eddig még sohasem nyitottak meg felülvizsgálat céljából. Kétségüknek adtak továbbá hangot, hogy még ebben a hónapban sor kerül a tárgyalások második szakaszára, bár egy magas rangú kormánytag vasárnap úgy nyilatkozott, hogy a "lehetőség továbbra is fennáll".
A közös álláspontból azonban észrevehetően hiányzik az a múltban már hangoztatott követelés, amelyet a három kormány minden valószínűség szerint nem kíván nyilvánosságra hozni, nevezetesen, hogy Észak-Korea térjen vissza az atomsorompó-egyezmény aláírói közé. Phenjan az év elején felmondta a szerződést, miután kiutasította a nemzetközi fegyverzetellenőröket Jongbjonból, az ország legnagyobb nukleáris létesítményéből. Amerikai, dél-koreai és kínai vezetők tárgyalásaik során kétségüket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy Kim elnök hajlandó újra elfogadni az egyezményt.
Az említett követelés hiánya pedig kitűnően beleillik a kormány héjáinak tervébe, akik azt hangoztatják, hogy a Nemzetközi Atomenergia Hivatal ellenőreinek mozgása olyan korlátozott volt, amikor Észak-Koreában tartózkodtak, hogy jelenlétük teljesen hiábavalónak bizonyult. Szerintük Washington ragaszkodni fog ahhoz, hogy Észak-Korea bármiféle lefegyverzését amerikai és ázsiai ellenőrök igazolják, valamint nyerjenek megerősítést hírszerzési adatok által, amelyeknek forrásai műholdas megfigyelések, illetve észak-koreai szökevényekkel folytatott beszélgetések lennének. A követelésnek ugyancsak magába kell foglalnia egy második nukleáris berendezés teljes ellenőrzését. Ezt amerikai és dél-koreai hírszerzők fedezték fel a múlt évben, és azt gyanítják, hogy Észak-Korea ott urániumot dúsít.
Az ENSZ-ben vasárnap Ven Csia-pao kínai miniszterelnök kijelentette: "jelenleg" Észak-Koreának nincs olyan "szándéka, hogy atomfegyverek legyenek a tulajdonában. Végső célja egy atomfegyvermentes Koreai-félsziget."
A nyilatkozat ellentmondásban állt mind a hírszerzési adatokkal, mind Phenjan állításával, amely szerint rendelkezik atomfegyverekkel. A kínai kormányfő még hozzátette: Észak-Korea "reményét fejezte ki, hogy teljesülnek biztonsági elgondolásai". A megbeszélésekben részt vevő ázsiai diplomaták úgy vélték, hogy a nyilatkozat megfogalmazása nem foglalja magában azokat a biztosítékokat, amelyekhez Észak-Korea – legalábbis kínai hivatalos személyek szerint – ragaszkodik. Az amerikai elnök több ízben hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak nem áll szándékában megtámadni Észak-Koreát, de elismerte: "minden lehetőség ott fekszik az asztalon", ha a diplomáciának nem sikerül elérnie a lefegyverzést.
A nukleáris válság 2002 októberében kezdődött, amikor amerikai hivatalos körök közölték: Észak-Korea elismerte, hogy atomfegyverprogramja van, amely megsérti a nemzetközi egyezmények előírásait. Az Egyesült Államok és szövetségesei leállították olajszállítmányaikat, Phenjan pedig kiutasította az atomfegyver-ellenőröket, felmondta az atomsorompó-egyezményt és közölte: atomfegyvereket gyárt, hogy megvédje magát egy amerikai támadás ellen.
Az amerikai kormányon belül vita folyik arról, menynyi idő áll Bush elnök rendelkezésére a tárgyalásokhoz. Sok amerikai vezető arra gyanakszik, hogy Észak-Korea húzza-halasztja a megbeszéléseket, és talán
abban reménykedik, hogy Busht nem választják újra. Valószín?bb azonban, hogy Phenjan annyi atomfegyvert akar gyártani, amennyit csak lehetséges, arra számítva, hogy talán valamennyit el tud majd rejteni az ellenőrök elől.
2003. 12. 12. (VII/50)
