Nicolas Sarkozy francia belügyminiszter. Magyar emigránsok gyermeke Fotó: Reuters
Az ifjú Nicolas Sarkozy korán magára hívta a figyelmet. Hamar kapcsolatba került a politikával, már huszonegy évesen a Tömörülés a Köztársaságért (RPR) párt ifjúsági tagozatának vezetője, három évre rá a párt központi bizottságának tagja. Az ifjú titánt Charles Pasqua veszi szárnyai alá, és segíti be 1976-ban Neuilly-sur-Seine városi tanácsába. Azonban hat év múlva, 1983-ban a tanítvány elárulja mesterét, és egy ügyes csellel megszerzi előle a város időközben megüresedett polgármesteri hivatalát. Mint utóbb kiderül, nem ez lesz az egyetlen hasonló eset Sarkozy pályafutása során.
Ezt követően személyes kapcsolatba kerül Jacques Chirackal is, aki szintén meglátja a tehetséget az ígéretes jogászban, és egyik legbelsőbb tanácsadójává fogadja párizsi polgármesteri munkássága során (1977–1995). Sarkozy már az 1981-es elnökválasztási kampányában neki dolgozik az ifjúsági tagozat keretében, az 1988-as elnökválasztási kampányban pedig már közvetlen munkatársa lesz. A választási vereséget követően azonban Sarkozy elpártol tőle, és a következő, 1995-ös elnökválasztásokon már Edouard Balladurt támogatja, miután az szóvivői, majd költségvetési miniszteri posztot adott neki kormányában 1993 és 1995 között. Ezúttal azonban rossz lóra tett, mert az elnökválasztást Chirac nyerte, aki viszont soha nem bocsátotta meg, hogy az ifjú titán, akit egykor a szárnyai alá vett, elárulta őt.
Azonban Sarkozy nem csüggedt, tudta, hogy eljön még az ő ideje, a nyomás alá került rugó újra ki fog pattanni. Elindult az 1999-es európai parlamenti választásokon, nélkülözhetetlenné tette magát, óránként tíz új ötlettel állt elő. Számos kapcsolatot épített ekkor, a sporttól a vállalkozói szektoron át a showbizniszig.
Az évek során a Chirackal való megromlott kapcsolata is fokozatosan helyreállt, elsősorban Madame Chirac és Dominique de Villepain
hosszas közbenjárásának eredményeképpen, és Chirac 2002-es elnökválasztási kampányában már újra aktívan részt vett, remélve, hogy ezzel kiengesztelheti az elnököt – és hogy végre eljött az ő ideje, és megkaphatja a várva várt miniszterelnöki posztot. Azonban Le Pen választási szereplése miatt Chirac nem engedhette meg, hogy egy erősen jobboldali beállítottságú politikust válasszon miniszterelnökévé, azonban felajánlotta neki a belügyi, illetve a gazdasági tárcát. Sarkozy a belügyet választja – mivel az a legideálisabb ugródeszka célja eléréséhez. Mivel a biztonság kérdése ma az egyik fő belpolitikai téma, Sarkozy "szuperzsaruvá" lépett elő, és a bűnügyi statisztikák javítását ígérte – amit, úgy tűnik, be is tart. Ma ő a legsikeresebb francia miniszter a felmérések szerint, népszerűségi mutatója folyamatosan emelkedik, nála csak Jacques Chirac elnök és Jean-Pierre Raffarin miniszterelnök népszerűbbek ma a francia politikusok közül. A jobboldali politikusok és szavazóik támogatását élvezi, így minden esélye megvan arra, hogy egy nap álma valóra váljon, és egyszer az Elysée palota lakója lehessen. A kérdés, hogy milyen úton juthat el addig. A miniszterelnökségen keresztül? Ma már valószínűleg nem ezt választaná, mert nem annyira népszerű állás, mint a belügyminiszteri. Azonban, ha egy kormányátalakítás során Chirac felajánlja neki ezt a posztot, visszautasíthatja-e? Vagy az UMP (Egység a népi mozgalomért) elnöki pozíció révén? Vagy a kantonális képviselőségen keresztül? Ehhez azonban le kellene mondani miniszteri posztjáról összeférhetetlenség miatt. A megyei Tanácsház viszont biztosabb bázist adhat egy elnökválasztási kampányhoz, mint a minisztérium.
Azonban, ha Jacques Chirac jelenlegi elnök úgy dönt, hogy újra indul a 2007-es elnökválasztásokon, semmi kétség, hogy Nicolas Sarkozy sem marad majd tétlen. Mindkettejük kimeríthetetlen munkabírása és lankadás nélküli dinamizmusa miatt azonban a frontális ütközés elkerülhetetlen lesz, hacsak valamelyikük vissza nem lép.
2004. 01. 23. (VIII/4)
