Szerb házak égnek Mitrovice közelében. Jól időzített atrocitások Fotó: Reuters
Harri Holkeri, az ENSZ koszovói különmegbízottja legutóbbi, a Biztonsági Tanácsnak március 4-én továbbított jelentésében még "törékenynek" nevezte a biztonsági helyzetet és figyelmeztetett arra, hogy továbbra is nagyok az etnikai feszültségek. Ekkor még az ENSZ békefenntartásért felelős főtitkárhelyettese is a biztonsági helyzet kedvező változásáról beszélt Mitrovicában, alig néhány nappal az összecsapások előtt. Komolyabb veszélytől tehát – a figyelmeztető helyi jelentések ellenére – nem tartott a világszervezet, bár a terület sorsáról azóta sem sikerült dönteni.
Mostanra kiderült, hogy az erőszakos cselekményeket hónapok óta készítették elő, és azok éppen az Irak elleni támadás kezdetének egy-éves évfordulóján kezdődtek. A koszovói politikusok némák maradtak. A belgrádi lapok idézték Peter Schieder, az Európa Tanács parlamenti közgyűlése elnökének éles hangú nyílt levelét Bajram Rexhepi koszovói kormányfőhöz, amelyben a politikus azzal vádolta az albán vezetést, hogy nem ítélte el a szerbek elleni szégyenletes erőszakot. Hasonlóan nyilatkozott az azóta Pristinába látogatott Holkeri, és a NATO-vezetők is.
Holkeriék átértékelték eddigi politikájukat, véget vetve az eddig kifejezetten "albánbarát" viszonynak. Az eseményeket értékelve arra a következtetésre jutottak, hogy sokkal keményebb eszközökkel fognak fellépni az ilyen cselekményekkel szemben.
A nyugati békefenntartók közül hárman vesztették életüket, a helyiek közül a szerbek voltak a fő áldozatok. Kosovska Mitricában az albánok először áttörték a két etnikum közötti városhatárt, majd fosztogatni és gyújtogatni kezdtek. Ezzel egy időben közel tíz helyen kezdődtek hasonló események. A településeket körbezárták, ha kellett, erőszakot is alkalmazva, a lakosságot elüldözték, kifosztották a házakat, majd gyújtogattak. Nem új elem a konfliktusban, de most nagyon nyilvánvaló lett, hogy vallási feszültségek is állnak az erőszak hátterében. A fosztogatások célpontjai sok esetben az ortodox templomok és kolostorok voltak, amelyeket utána a csőcselék felgyújtott.
A nemzetközi haderők ezúttal radikálisan léptek fel és sok helyen ők mentették ki az albán bandák elől a szerbeket. A menekülők a katonai bázisokon kaptak menedéket. Amikor a NATO-erősítés megérkezett, és a már ott állomásozó 15 ezres haderő is megkapta az engedélyt, hogy minden eszközt bevessen az erőszak terjedése ellen, a zavargások nyomban véget értek. Sokan úgy vélik, az albán vezetés ez esetben azt tesztelte, vajon meddig mehetnek el, tart-e még az albánok támogatása, és újra lángba lehet-e borítani propagandával – ártatlan gyermekek halálának felhasználásával – az egész vidéket. Kiderült, hogy ez nem történhet meg.
Vojiszlav Kostunica éppen megalakult – és igen labilis alapokon álló – új kormánya kilátásba helyezte a hadsereg bevetését, amely ellen most először nem tiltakozott az ENSZ és a NATO. Seselj radikális vezető, akinek pártja most ellenzéki szerepet tölt be, kijelentette: ha ők lennének hatalmon, akkor már rég bevetették volna a haderőt, és ezzel párhuzamosan Horvátországot is újra ellenségnek tekintenék, mivel szeretnek több fronton harcolni. Az erőszak elérte Újvidéket is, ahol a hadsereg megvédte az albánokat, így a feltüzelt tömeg más kisebbségek, magyarok és romák ellen fordult.
2004. 03. 26. (VIII/13)
