Fantáziakép a Sednáról. Csak apró pontnak látszik innen a Nap
Az amerikai csillagászok által felfedezett mindkét kisbolygó az 1992-ben David Jewitt, a Hawaii Egyetem munkatársa által felfedezett Kuiper-övezetben található, ahol Jewitt szerint akár hetvenezer kisméret? KBO-nak (Kuiper Belt Object) nevezett égitest található. Ebből eddig több száz – 100 km körüli – objektumot találtak, de a jelek szerint az övezet valóban gazdag égitestekben, és a csillagászok szerint valószínű, hogy a későbbiek során még nagyobb bolygókra is bukkannak majd.
"Készüljünk fel egy húszbolygós Naprendszerre" – nyilatkozta a felfedezés hírére David Jewitt, aki szerint az eredetileg 2003VB13 jelzésű, de azóta már Szednának nevezett égitest bolygónak tekinthető – ha a Plutót is annak nevezzük, hiszen annak mintegy háromnegyedét teszi ki. A besorolása nem egyértelmű, a bejelentéskor maguk a felfedezők is igyekeztek pontosítani, hogy nem bolygóról, hanem kisbolygóról van szó, de egyes vélemények szerint a Szedna és a Kuiper-övezetben található hasonló objektumok valójában nagyméret? üstökösök, a szokásos farok és felhők pedig azért nem látszanak, mert a Naptól való nagy távolság miatt túl alacsony a hőmérsékletük.
Az újonnan felfedezett kisbolygó a Kuiper-övezet (eddig) legtávolabbi pontja, valahol a Naprendszer szélén, jelenleg közel 67 csillagászati egységre a Naptól. (Egy csillagászati egység a Föld és Nap közötti távolságnak felel meg, ami körülbelül 149,6 millió kilométer.) A nagy távolság miatt a kisbolygóról a Nap olyan kis pontnak látszik, hogy Mike Brown szerint egy gombost? hegye eltakarja.
Ennek köszönhetően a bolygón sötét van és nagyon hideg, hőmérséklete "nappal" mínusz 240 Celsius-fok körül van. A Szedna a következő hetvenkét évben egyre közelebb kerül a Földhöz – amikor legutoljára ilyen közel volt, a Földön épphogy csak véget ért a jégkorszak –, 10 ezer 500 év alatt tesz meg ugyanis egy fordulatot a Nap körül.
A kisbolygó pályája meglepte a csillagászokat. A Space.com internetes lapnak nyilatkozó Brian Mardsen, az újonnan talált naprendszerbeli égitesteket katalogizáló Cambridge-i Kisbolygó Központ vezetője szerint elképzelhető, hogy egy eddig ismeretlen nagyméret? bolygó van a Szedna közelében, amely erre az erősen elliptikus pályára taszította. Ez ellentmond a jelenleg érvényben levő elméleteknek, de a felfedező, Michael Brown szerint is elképzelhető, hogy egy Föld nagyságú bolygó található a Naprendszer peremén mintegy 70 csillagászati egységre, vagyis több mint tízmilliárd kilométerre a Naptól.