A történelmi május elseje valóban az alkalmazásban dolgozók jogvédelmével kapcsolatos szolidaritás kifejezése volt; erről 1889-ben döntöttek a II. Internacionálé I. Párizsi Kongresszusán – melynek megalapítása igencsak összefonódott a marxizmus és kommunizmus alapítóinak neveivel. Így aztán, mivel a kommunizmus a gyakorlatban nem vált be, nem igazán illendő manapság emlegetni a hozzá kapcsolódó dolgokat.
Azonban azt is érdemes tudni, hogy a dolgozók küzdelme saját jogaikért nem a szocialisták és kommunisták találmánya volt, hanem szükségszerűen eredt a munkások élet- és munkakörülményeiből – amelyek még a legfejlettebb országokban is igen silányak voltak. A munkások érdekeit senki sem képviselte; a fillérekért végzett (gyakran éjszakai) gyermekmunka normális jelenségnek számított, de a nők is sokkal kevesebbet kaptak, mint a férfiak, ugyanazért a munkáért. A béremelést, munkaidő-csökkentést és érdekérvényesítést célzó tüntetéseket karhatalmi erővel fojtották – gyakran vérbe. Ilyen módon teljesen helyénvaló volt, hogy május 1-jét a dolgozók jogaiért való küzdelem napjává nevezték ki. Sok vívmányt, amelyet most Európa, Amerika, Ausztrália és Ázsia munkásai élveznek, elődeik harcoltak ki – ez nem valamiféle kommunista propaganda, hanem objektív történelmi tény.
Minthogy az is, hogy Oroszországban a kommunisták hatalomra jutását követően május 1. a pártérdekek politikai céljainak eszközévé vált.
A szabad véleménynyilvánítás helyett a dolgozók a hatalom által előre gyártott és kezükbe nyomott transzparensekkel masíroztak, miközben szintén előre gyártott lózungokat kiabáltak.
A rendszerváltás után már nem volt kötelező felvonulni. A történelmi paradoxon viszont épp az, hogy az újsütet? vállalkozók részéről újból megjelent a vad kizsákmányolás gyakorlata. Jelcin elnöksége idején Oroszország legtöbb gyárában és üzemében egyszerűen megszűnt a bérezés – sok helyen ez évekig is eltartott! Szintén ekkortájt változtatták át május 1-jét a tavasz és a munka ünnepévé, noha a munkások jogaiért vívott harc minden korábbinál aktuálisabb lett volna, lévén, hogy az állam gyakorlatilag semmiféle szerepet nem vállalt benne. Egyre kevesebben vonultak fel ezen a jeles napon, és ez a tendencia Putyin elnöksége alatt is folytatódik. Mit jelent hát ma az oroszok számára május elseje?
A statisztikai adatok szerint a lakosság egyharmada hivatalos ünnepként tartja számon, 40 százalék inkább nemzeti ünnepként, míg 26 százalék számára nem több egyszer? szabadnapnál. Bár azok vannak a legtöbben, akik fontosnak tartják ezt a napot, és nyilván vannak Oroszországban igazságtalanságok, melyek miatt érdemes volna szót emelni – egyre kevesebben vonulnak ki az utcákra. Egy vezető szociológus, Jurij Levada szerint ennek egyik oka a szakszervezetek gyengeségében, valamint a kiemelkedő, önálló vezetők hiányában keresendő.
A közvélemény-kutatások eredményei szerint az orosz embereknek tíz százaléka lenne hajlandó tüntetni életszínvonala javításáért; a valóságban azonban még ennél is kevesebben mennek ki. "Sehogy sem tudunk megszabadulni attól a régi beidegződésünktől, hogy egy tüntetésben hivatalos rendezvényt lássunk" – jegyzi meg Levada.
Tény, hogy a mostani kormányzat újból "kincstári" ünneppé szeretné változtatni május 1-jét – ebben különösen a magát elnöki pártnak nevező "Jegyinaja Rosszija" (Egységes Oroszország) jeleskedik, amely igazából hivatalnokpárt, sok volt kommunista funkcionáriussal a soraiban, akik Putyin népszerűségéből igyekeznek – elég ügyesen – a maguk számára hasznot kovácsolni. Amúgy nagyon sokan ahelyett, hogy kiharcolnák a maguk szociális jogait, inkább abban reménykednek, hogy majd Putyin változtat életük minőségén; ezt egyébként gyakorlatilag a média többsége is sugallja. "Türelmes nép ez – mondja ennek kapcsán Levada –, olyan nép, amely mindenek ellenére reménykedik valamiben."
Egyre többen vannak azok is, akik inkább csak magukban bíznak – valószínűleg ennek tudható be, hogy az oroszok legnagyobb része kerti munkában foglalatos ezen a napon; ez a konkrét formája annak, hogy valaki saját magáról gondoskodik. Ebben tulajdonképpen egy régvolt pártkongresszuson kihirdetett önerős élelmezési program köszön vissza (a program állami szinten való teljesítése mindmáig nem sikerült).
Van, aki azért nem megy tüntetni, mert elégedett; van, aki nem elégedett ugyan, de nem hisz abban, hogy hatni tudna a hatalomra és a munkaadókra. Ők azok, akik ilyenkor inkább a kertben dolgoznak, vagy barátaik, rokonaik körében kikapcsolódnak.
Vannak azért olyanok is, akik azért mennek, hogy a jogaikért felvonuljanak; őket is meg lehet érteni. Oroszországban még a hivatalos adatok szerint is 28 millió szegénynek mondható ember
él. Miközben a létminimum 2145 rubel (kb. 14 600 Ft) körül van – az állam által megállapított minimálbér mindöszsze 600 rubel (4100 Ft) –, ami éppen harmada annak, amiből még meg lehet élni. Annak pedig, aki ilyen fizetést kap, aligha lehet a szemére vetni, ha május 1-jét a jogaiért való harcos kiállás napjaként tartja számon.
2004. 05. 06. (VIII/19)
