Európai kiábrándulás

A brüsszeli Európai Parlament üléstermében a választási transzparenst igazítják a helyére. Bizalmatlanság Skóciától a Balti-tengerig Fotó: Reuters

A június tizedikétől tizenharmadikáig tartó európai parlamenti választásokon 25 ország választói szavazták meg azt a 732 képviselőt, akiknek Írországtól Magyarországig jelentős beleszólásuk lesz életünk kormányzásába az elkövetkező években. Az EP-ben a legnagyobb maradt a konzervatív Európai Néppárt, ahová a Fidesz és az MDF is tartozik, 274 képviselővel. Az Európai Szocialisták Pártja, ahová a magyar szocialisták is csatlakoznak, 198 mandátumot kapott. Harmadik helyre kerültek a liberálisok az SZDSZ-szel egyetemben (64 mandátum), negyedik az Európai Zöldek Pártja, 42 képviselővel. Az Egyesült Baloldal 36 mandátumot nyert. Az euroszkeptikusok több részből álló tábora 50 fősre duzzadhat az Európai Parlamentben.

A brit, a belga, a lengyel, a cseh, az észt, a svéd, a dán és a finn EU-ellenesek azt remélik: sok döntésben ők lesznek a mérleg nyelve.

Feltűnően sokan maradtak azonban távol a szavazástól, szakértők szerint "proteszt" szavazókról van szó. A szavazásra jogosultaknak csak 45 százaléka voksolt, de az új tagállamokban mindössze 28 százalékos volt a részvételi arány.

Az embereket a jelek szerint nem hatotta meg, hogy az európai integráció imponáló történelmet tudhat maga mögött: elősegítette a második világháború után a gazdasági fellendülést (bár jelentős amerikai segítséggel), lehetőséget teremtett az emberek, a tőke, a szolgáltatások szabad mozgására, és szerepet játszott abban, hogy megtörtént a német–francia megbékélés. Első ránézésre Európában is működik az az elv, hogy a virágzó, stabil demokráciák nem lépnek háborúba egymással. Azonban az EU-szakértők szerint éppen abban jeleskedik manapság, hogy olyan bürokratikus, átláthatatlan és nem elszámoltatható intézményeket működtet, amelyek miatt az emberek úgy érzik: semmi beleszólásuk a hatalomba. Nagyon logikusan mindez választói passzivitáshoz és a szélsőséges politikai irányzatok megerősödéséhez vezet, amint azt a választási mutatók is jelzik.

Mindezt tetézik a gazdasági problémák: az EU tagállamaiban a dolgozók húsz százalékkal kevésbé produktívak, mint Amerikában, ahol kevesebb a gazdaságot akadályozó szabályozás. Egy felmérés alapján, ha Európa az amerikai modellt követné, közel 30 millió munkahelyet tudna teremteni. Az uniónak vigyázó szemét fontos lenne Kínára és Indiára is vetnie, hiszen az előbbi az iparban, az utóbbi pedig a szolgáltatások terén jelent fenyegető versenyt. Ezek az országok olcsóbbak és versenyképesebbek, mint az egyre kevésbé rugalmas nyugat-európai jóléti államok a jókora adóterheikkel és túlszabályozott gazdaságaikkal.

A versenyképesség növelésének valószínűleg jót tenne, ha a közös szociális, ipar- és adópolitika helyett nagyobb szabadságot engedne a tagállamoknak a gazdaságban. Különösen igaz ez az újonnan belépők esetében, akiknek az adópolitikáját mostanában sok kritika éri. A németek, franciák és svédek szeretnék, ha a kelet-európai országok felzárkóznának hozzájuk a magas adó tekintetében, így a gazdagabb országok versenyképessége nem romolna velük szemben. A most csatlakozott országokban a rendkívül alacsony választási részvételi arány bizonyára hatalmas frusztrációt takar, mivel nyilvánvaló, hogy a nehezen kialkudott belépő után nem annyira partnernek tekintik őket a régebbi tagállamok, hanem inkább gyanakvással és fenntartásokkal viseltetnek velük szemben.

A kampány belpolitikai jelleg? vitái ugyanakkor nem adtak lehetőséget arra, hogy az embereknek elmondják, mit is várhatnak az EU-tól.

Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke. Ők a legnagyobbak Fotó: Reuters