A busheri reaktor belülről. A kis képen Mohamed Khatami iráni elnök, a néhai Khomeini ajatollah árnyékában Fotó: Reuters
Mohamed Khatami iráni elnök nemrég tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: Iránnak elvitathatatlan joga van ahhoz, hogy nukleáris technológiát alkalmazzon polgári célokra. Bár Washington szerint Irán atomfegyverek létrehozására használja programját, Teherán azt hangoztatja, hogy kizárólag elektromos áram termelésére törekszik. Khatami egyúttal azt is hozzátette: országa készen áll garanciákat nyújtani arra, hogy nem kíván atomfegyvereket létrehozni. Az elnök ugyanakkor burkolt célzásaival nem hagyott kétséget afelől, hogy Iránnak is megvannak az elképzelései a térségbeli hegemóniát illetően: "Az Egyesült Államok tudja jól, hogy nem boldogulhat Irakban és Afganisztánban nélkülünk, mivel hatékony erőt képviselünk Irakban. Az Iráni Iszlám Köztársaságot nem lehet figyelmen kívül hagyni."
Khatami arra figyelmeztette Washingtont: ne kövesse el Iránnal szemben ugyanazt a hibát, mint amit Irak lerohanásával elkövetett, majd hozzátette: egy amerikai invázió amúgy sem valószínűsíthető, hiszen Washingtonnak éppen elég fejfájást okoz most Irak és Afganisztán, illetve a közelgő választások.
Az Egyesült Államok mindenesetre megpróbál a diplomácia eszközeivel harcolni. Washington erőteljesen szorgalmazza, hogy Irán ügye kerüljön az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé, ez azonban az év végéig vagy akár a jövő év elejéig is kitolódhat, hiszen ehhez meg kell várni, amíg a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) szeptember közepén összeül, hogy értékelje eddigi iráni tapasztalatait. Washington szankciók bevetését szeretné elérni Teheránnal szemben, de az IAEA-hoz közel álló források szerint ehhez nem áll rendelkezésre elegendő bizonyíték Irán ellen.
A közelmúltban a brit kormány is elismerte: nincsenek illúziói afelől, hogy Teherán valóban nukleáris nagyhatalommá akar válni. Már az iráni konzervatívok februári választási győzelme is egyértelműen megmutatta, hogy a reformista irányzat egyelőre nem képes maga alá gyűrni az iszlamista vezetést. Ugyanakkor Irán megszegte a korábban az Európai Unió három nagy országával – Franciaországgal, Nagy-Britanniával és Németországgal – kötött egyezségét is, mely szerint az "EU-hármak" támogatást nyújtottak volna az iráni atomprogramhoz, ha az cserébe feladja fegyverkezési terveit. Irán azonban már régóta regionális hegemóniára törekszik, amelyet atomfegyverek által kíván elérni. Emellett pedig nyílt titok, hogy az iszlám forradalom világméretű "exportálása" és a liberális demokráciák megsemmisítése is ambíciói közé tartozik.
Amennyire biztonságban érzi magát Irán az Egyesült Államokkal szemben, épp annyira fenyegetettséget érez Izrael felől. (Irán lesz a következő? Hetek, 2004. július 30.) Az Iráni Forradalmi Őrezred parancsnoka még augusztus közepén bejelentette: kész lerombolni Izrael dimonai reaktorát, ha a zsidó állam úgy dönt, hogy megelőző csapást mér az Irán déli részén található Busherben lévő atomreaktorra. (Iráni atombomba orosz segítséggel? Hetek, 2004. július 23.) Izrael 1981-ben megelőző csapást mért Szaddám Huszein osiraki reaktorára, és ezzel véget vetett az iraki atomprogramnak. Irán azonban, okulva ebből a példából, a nukleáris üzemeket szétszórta az ország területén, remélve, hogy egyetlen megelőző csapás így nem lenne elegendő.
Az iráni iszlám forradalmi vezetés már Khomeini ajatollah hatalomátvétele, 1979 óta ellenzi Izrael állam létezését, amit "kézzelfoghatóan" is kifejezésre juttat: támogatja a dél-libanoni Hezbollah terrorszervezetet és néhány palesztin csoportot is. Ali Akbar Hasemi Rafszandzsani, Irán korábbi elnöke, aki ma is aktívan politizál, 2001-ben azt hangoztatta: ha az iszlám világnak sikerülne felzárkóznia Izraelhez a nukleáris arzenál tekintetében, akkor meg lehetne úgy semmisíteni a zsidó államot, hogy közben a muszlim ellenfelek csak kisebb kárt szenvednének. Elemzők azonban felhívták a figyelmet arra, hogy ezekben a stratégiai tervekben a "kisebb kár" is több millió ember halálát jelentené mindkét oldalon.
Izrael – érthető módon – gyanakvóan figyeli Teherán nukleáris "fejlesztéseit", és igyekszik eddig megszerzett lépéselőnyét megtartani. Stratégiai védelmi programját azonban az utóbbi néhány hétben két fiaskó is érte. Augusztusban a kaliforniai partoknál végzett kísérlet során az Egyesült Államokkal közösen kifejlesztett Arrow–2 nevű rakéta nem tudott kilőni egy, az iráni Shihab rakétát szimuláló célpontot. Az Arrow Izrael fő védelmi eszközei közé tartozik, amelynek szerepe az, hogy a közel-keleti régióból érkező csapásokat elhárítsa. (Egyes jelentések szerint Teherán a múlt hónapban sikeresen tesztelte a felújított Shihabot.) A második sikertelen izraeli próbálkozás az Ofek–6 nevű kémműhold szeptember eleji fellövése volt. Az egyik alkatrész meghibásodása miatt nem sikerült űrpályára állítani a berendezést, amelynek fő funkciója az iráni atomprogramról való információgyűjtés és az esetlegesen bejövő rakéták elhárítása lett volna.
Az iráni védelmi miniszter mindenesetre kijelentette az arab nyelvű al-Dzsazíra televízióban: "A megelőző csapás nem csupán Amerika monopóliuma." Majd sokat sejtetően hozzátette: "Nem Amerika az egyetlen, aki jelen van a térségben. Mi is jelen vagyunk Afganisztánban, ott vagyunk a Perzsa-öbölben, és be tudunk menni Irakba is." Irán fenyegető üzeneteit mind Washington, mind Izrael komolyan veszi, hiszen az óra mindeközben tovább ketyeg, és a titkosszolgálati jelentések szerint Teherán megállíthatatlanul halad afelé, hogy 2007-re elkészítse első atombombáját. Márpedig, ahogy Joschka Fischer német külügyminiszter is fogalmazott legutóbbi közel-keleti útján, "valóságos rémálom lenne a térség sorsára nézve, ha a régióban elszabadulna a nukleáris fegyverkezési verseny".
2004. 09. 17. (VIII/38)
