Jasszer Arafat elbúcsúzott Ramallahban munkatársaitól. Nem mindenkinek hiányzik Fotó: Reuters
Colin Powell amerikai külügyminiszter máris sürgette a Palesztin Hatóságot (PH), hogy ezt a lehetőséget megragadva alakítson új vezetőséget, és kezdjen tárgyalásokba Izraellel. Izrael a gázai szétválasztást egyoldalúan indította el. Most lehetőség mutatkozik, hogy a palesztinok – Arafat kiesésével – megállapodást kössenek a zsidó állammal – jelentette ki Powell az egyiptomi televízióban. A PH-nak Powell szerint a Gázai övezetben és Ciszjordánia északi részén teljes biztonsági és politikai felügyeletet kell vállalnia az izraeli egységek kivonását és a zsidó települések felszámolását követően. Powell közvetlenül is felszólította Arafatot: mondjon le és adja át a helyét teljes jogkörrel egy arra feljogosított kormányfőnek.
Simon Peresz, a munkapárti ellenzék vezetője is úgy véli: Arafat betegsége "arany lehetőség Saron számára, hogy a Gáza-tervét Mahmud Abbasszal egyeztesse. Saron egyoldalú kezdeményezése megerősítheti a palesztin vezetésen belül a mérsékelt erőket.
Az izraeli kormányfő az akabai csúcsot követően elvesztett egy lehetőséget, hogy Mahmud Abbasz akkori helyzetét megerősítse. Saronnak – a Munkapárt szerint – még egyszer nem szabad elkövetnie ugyanazt a hibát.
A Munkáspárton belül erősödnek a hangok, hogy a Gáza-terv végrehajtását Saron gyorsítsa fel – kihasználva az Arafat betegségéből származó előnyt. Saron egyelőre azonban sem visszavonni, sem elhalasztani, sem felgyorsítani nem akarja a végrehajtást. Viszont kész az együttműködésre. Ha az új palesztin vezetés fellép a terrorizmus ellen és felszámolja a terrorszervezeteket, az izraeli kormányfő kész a kvartett nemzetközi béketerve, az "útiterv" alapján a tárgyalások felújítására. Ám az új vezetésnek, akár Mahmud Abbasznak, akár valaki másnak, előbb cselekednie, és nem csak beszélnie kell. A labda most a palesztinok térfelén pattog. Választaniuk kell: folytatják háborújukat Izrael megsemmisítésére, vagy a békére törekednek a zsidó állammal. Ugyanakkor még, ha Abbasz kész is lenne a békés megoldásra, nem biztos, hogy elegendő ereje is van hozzá. Izrael attól tart, hogy az amerikai választásokat követően Európa a tárgyalások felvételére új kampányt indít anélkül, hogy a palesztinokat valóságos tettekre, így a terrorszervezetek felszámolására kényszerítenék, miközben pedig a terrortámadások folytatódnak.
Egy mentálisan-fizikálisan korlátozott, beosztását betölteni nem tudó, de élő Arafat a palesztinok számára nagyobb problémát jelent, mint ha meghalt volna. Halála felgyorsította és egyértelművé tette volna az utódlás kérdését. Amíg nem hal meg, az utódlási folyamat valójában meg sem kezdődhet. A lehetséges jelölt Arafat politikáján nem mer változtatni, mert attól tart, hogy feldühíti Arafatot. Sőt a vezér azzal is meggyanúsíthatja, hogy még életében el akarja orozni előle a hatalmát. További problémát jelenthet, hogy Arafat különböző tisztségeit (PFSZ, Palesztin Hatóság, Fatah) a belátható jövőben valószínűleg más és más személyek töltik be. Ha a vezetés ily módon kollektívvá válik, a különböző érdekcsoportokhoz tartozó vezetők képtelenek lesznek a változtatásra. A békés megoldás elérhetetlen, amíg Arafat életben van. Azonban még Arafat halála sem ad garanciát a megfelelő politikaváltásra. Pedig tudják a palesztin vezetésben, hogy Arafat zsákutcába vezette őket, és egy kompromisszumon alapuló béke az egyetlen lehetőség jelenleg a csapdából való kijutásra.
A palesztinok többsége azonban sajnos a permanens terrorista erőszak híve. A harcot addig akarják folytatni, amíg Izraelt fel nem számolják, vagy legalábbis masszív egyoldalú engedményekre nem szorítják. Egy harmadik, a megalkuvók és karrieristák csoportja pedig kiváltságaik megőrzése érdekében a terroristák mögé sorakozik fel. Arafat az oslói folyamat során elhitette a palesztin társadalommal, hogy Izrael a terror útján lerombolható. Nehéz ma megváltoztatni a mérsékeltséget árulással azonosító felfogást, amely a totális győzelem kultusza és a féktelen gyűlölet keltette terror útját járja.
Egy palesztin polgárháború esélyei minimálisak. Részben, mert nehéz háborúskodni ott, ahol tíz különböző irányzat van, és egyiküknek sincs elegendő ereje a hatalom megszerzésére. Akármelyikük győzne, a többi bizonyosan összefogna ellene, és kipenderítené a hatalomból. Ugyanakkor az is világos: Izrael megsemmisítésének vágya erősebb a hatalom megragadásáénál. Sokkal valószínűbb, hogy a különféle szervezetek abban versenyeznek majd: ki tud Izraelnek emberéletben nagyobb kárt okozni. A verseny már meg is kezdődött. A Palesztina Felszabadításának Népi Frontja a hét elején a Tel-Aviv-i Kármel piacon robbantott. A Nablusz környékéről, az Aszkár menekülttáborból származó tizenhat éves merénylő három izraelit ölt meg, és több tucat a sebesültek száma. Ez a hatalmi verseny a terror fokozódásához, a helyzet további elmérgesedéséhez vezethet.
Ugyanakkor nagy a valószínűsége annak, hogy a terrorszervezeteken belül újabb törésvonalak képződnek. Erősödhet az ellentét a palesztin autonómia területén és az azon kívül élők, a Fatah különböző frakciói, a Gázai övezet és Ciszjordánia palesztinjai, az egyes városok szervezetei, a nacionalisták és az iszlamisták között is. A hatalmi harc közepette pedig szóba sem jöhet majd a békés megoldás. Kompromisszumok vagy engedmények, együttműködés az Egyesült Államokkal, a terrorizmus megfékezése, a gyűlöletkampány lecsendesítése az állig felfegyverzett terrorcsoportok erőszakos reakcióját váltják ki.
Arafat vezette – többek között – a PFSZ-t, a Palesztin Hatóságot és a Fatah különféle terrorszervezeteit (Tanzim, al-Aksza Mártírjai), és irányította a tucatnyi "biztonsági" szervezetet is. Mahmud Abbasz vagy Faruk Kaddumi lehet a PFSZ, és talán Ahmed Korei a Palesztin Hatóság elnöke. Természetesen ezek az emberek is vetélkednek majd egymással: melyikük szerezze meg a legfőbb hatalmat. Ugyanakkor ez a generáció is a 70-es éveiben jár már. A tuniszi idősebb generációt valószínűleg egy átmeneti időszak után a fiatalabbak, Mohammed Dahlan, Dzsibril Radzsub vagy talán a börtönben levő terrorvezér, Marvan Barguti követik majd.
Izrael és az Egyesült Államok az utódlási harcba közvetlenül nem szólhat bele. Ha lesz is jelöltjük, jól teszik, ha titokban tartják. Kizárt ugyanis, hogy a palesztinok elismernék a Washington vagy Jeruzsálem által Arafat utódjaként megjelölt személyt. Ugyanakkor megnő Irán és az arab államok befolyása a palesztin ügyekre, legalábbis középtávon. Arafatnak idáig sikerült megőriznie függetlenségét ezektől a rendszerektől. Ám egy kevésbé legitim vezetői csoportnak erre kisebb az esélye. Arafat távozásával a palesztin vezetés kevésbé tudja majd érvényesíteni az érdekeit a nemzetközi közösségben.
A Hamasz egymaga nem lesz képes átvenni a vezetést. Ám a hatalomért ringbe szálló Fatah-vezérek megkísérlik a maguk oldalára állítani a Hamaszt, hogy valamelyikük Arafat székébe ülhessen. Ez veszélyes fordulat, hiszen a Hamasznak vétójogot biztosítana bármilyen jövőbeli politikai kezdeményezés felett. E folyamat már kezdetét is vette. A Fatah viszonylagos függetlenséget élvező terrorszervezetei, a Tanzim és az al-Aksza Mártírjai máris szorosan együttműködnek a
Hamasszal. Ez a szövetség a Fatah mérsékeltebb vezetőit harciasabb álláspontra sarkallhatja, és a béke amúgy is halovány reményeit tovább csökkentheti.
Arafat betegsége és a politikai életből való távozása kétségtelenül olyan esélyt ad, amelyre korábban e konfliktus történetében sosem volt példa. Ám, hogy ez a valóságban mire lesz elegendő, csak a közeljövő történései mutatják meg.
2004. 11. 05. (VIII/45)
