Colin Powell leköszönő amerikai külügyminiszter és utódja, Condoleezza Rice eddigi nemzetbiztonsági főtanácsadó a Fehér Házban. Az elnök emberei Reuters
Colin Powellnek a Bush-kormányon belüli elszigetelődése szinte kinevezése pillanatában kezdődött el, a 2001-es New York-i terrortámadást követően pedig tovább erősödött. Első elnöki ciklusa elején George W. Bush nem kívánt túl sokat foglalkozni a külpolitikával, nem akarta folytatni Bill Clinton gyakorlatát, aki minden világpolitikai eseményben részes akart lenni. Powell tehát eleinte szabad kezet kapott, a terrortámadás után azonban az amerikai külpolitika szorosan összekapcsolódott a terrorizmus elleni háborúval, úgyhogy Colin Powell és Richard Armitage külügyminiszter-helyettes mellett további négy ember kezdte a külpolitikát alakítani: elsősorban az elnök, valamint az alelnök, de részt vett benne Donald Rumsfeld hadügyminiszter és Condoleezza Rice nemzetbiztonsági tanácsadó is. Colin Powell nehezen találta meg a hangot az elnök embereivel, közülük is elsősorban a lehengerlő stílusú Dick Cheneyvel, aki többször volt Powell felettese. Az 1991-es öbölháború idején Colin Powell volt a vezérkari főnökök egyesített tanácsának elnöke, vagyis ő felelt a háború megtervezéséért és levezényléséért, de mindvégig Cheneynek volt alárendelve, aki a hadügyminiszteri posztot töltötte be.
Cheney és Powell között a viszony nem volt látványosan rossz, de Cheney úgy érezte, hogy Powell nem számolt be neki minden információról. Powell Cheneyhez való viszonya a nyilvánvaló nézeteltérések ellenére megmaradt udvariasnak. Az én amerikai utam (My American Journey) cím? könyvében, a sértődés elkerülésére Powell a Cheney-ről szóló részt többször átírta, kettejük viszonyát a következő módon jellemezte: "Majdnem négy évet töltöttem el vele, egyetlen órát sem magánemberként."
Az ifjabb Bush kormányában Cheney ismét Powell fölé került, annak ellenére, hogy a szokásjog szerint a külügyminiszter a kormány második embere (az elnök után). Dick Cheney ennek ellenére újra operatív szerepet töltött be a hadi és biztonsági kérdésekben, a Nemzetbiztonsági Tanács ülésein is ő foglalta el a rangidős politikus helyét az elnök jobboldalán. Powell elszigetelődésének legfőbb oka azonban az elnökkel való személyes kapcsolat hiánya volt, ami talán abból származhatott, hogy a kilencvenes évek közepén Colin Powell az egyik legnépszerűbb politikus volt, és 1996-ban felvetődött, hogy indul az elnökségért.
Ifjabb George Bush kormányában Colin Powell ismét a "vonakodó harcos" szerepét töltötte be, köszönhetően talán annak is, hogy a kormány többi tagja vagy nem, vagy csak békeidőben teljesített katonai szolgálatot, ő azonban két szolgálati ciklust töltött Vietnamban. Már az első öbölháború során sem volt híve a vakmerő megoldásoknak, nem támogatta azokat az elképzeléseket, amelyek szerint csupán a légierő alkalmazásával meg lehet nyerni a háborút. (A légiháború kizárólagosságát hangoztatta többek között a légierőnek az öbölháború megindítása előtt frissen kinevezett főnöke, aki egy szaúd-arábiai repülőút során újságíróknak kifejtette: nincs szükség komoly szárazföldi hadműveletekre, a légierő néhány hét alatt pontot tesz az iraki háború végére. Ez a kijelentés végül a pozíciójába került.) Powell a lehengerlő hadviselés híve volt – ezt nevezték el később Powell-doktrínának –, és egy hosszú és nagyon alapos hadművelet során hatalmas haderőket felvonultatva megnyerte az Irak elleni háborút, aminek köszönhetően nemzeti hős lett.
Az újabb iraki háború tervezése során Powell szerette volna elkerülni, hogy az Egyesült Államok egy rossz stratégiának köszönhetően veszélybe sodorja magát. Az iraki háborút vezető Tommy Franks tábornokot jóval a háború megindítása előtt figyelmeztette: ne engedje, hogy a szükségesnél kisebb haderővel támadjanak. Később Condoleezza Rice segítségével – a nemzetbiztonsági tanácsadónak sikerült elérnie, hogy Powell Cheney és Rumsfeld jelenléte nélkül kifejthesse a véleményét – sikerült az elnököt is rábeszélnie arra, hogy a katonai lépéseket előzzék meg diplomáciaiak is, és az Irak-kérdést vigyék az ENSZ elé.
Azt még nem tudni, hogy Powell valóban szeretett volna leköszönni, vagy pedig menesztették. Egyes források szerint a távozó külügyminiszter szívesen részt vett volna az Arafat halála utáni közel-keleti politika alakításában. Ha ezt már nem is tudja megtenni, pályafutásával történelmet csinált, hiszen fekete politikusként korábban elérhetetlen pozíciókat töltött be: volt nemzetbiztonsági főtanácsadó, vezérkari főnök, majd az első fekete külügyminiszter. Csak egy posztot nem sikerült elérnie – bár a kilencvenes évek közepén sokan mondogatták, hogy ő lesz majd az Egyesült Államok első fekete elnöke –, de frissen kinevezett utódjának talán ez is sikerülhet.
2004. 11. 19. (VIII/47)
