Simon Peresz és Ariel Saron. A veteránok összefognak Fotó: Reuters
Az izraeli politika két nagy öregje, Saron és Peresz több mint ötven éve "birkózik" egymással. E fél évszázad alatt hol az egyik, hol a másik kerekedett fölül, előfordult az is, hogy döntetlen volt a harcuk, de nem egyszer mindketten veszítettek, illetve nyertek. Ha most sikerül megegyezniük egymással, ismét győztesnek tekinthetik mindketten magukat. De egyezségük Izrael népének is egyértelmű győzelmét hozza. S ha a palesztinok hamarosan megválasztásra kerülő vezetői is úgy akarják, s ha ők is képesek lesznek megszülni a maguk fájdalmas, de kizárólag a józan ész diktálta döntéseit,
a palesztin nép is győztesnek tudhatja végre magát.
"Azzal, hogy Jasszer Arafat eltűnt a közel-keleti politikai porondról, eltűnt az a gát is, amely eltömítette az izraeli és a palesztin vezetés közötti csatornát. Egy olyan új helyzet keletkezett, amelyben elindíthatóvá vált a két fél közötti eszmecsere, melynek kompromisszumok árán ugyan, de végső eredményeként mindkét fél számára kedvező formában válhat szétválaszthatóvá a két nép – mondta Giora Eiland ezredes, a jeruzsálemi kormány nemzetbiztonsági bizottságának elnöke a napokban zajló Ötödik Herzliai Konferencián. – A stratégiai helyzet az utóbbi években igen nagy változásokon ment keresztül úgy a világban, mint a közel-keleti térségben – folytatta az ezredes. – Ennek következtében az arab világ katonai téren is meggyengült, és politikai súlyából is sokat veszített. Izrael számára ma a legnagyobb veszélyt a Dél-Libanonban fészkelő, az iszlám fundamentalisták által működtetett Hezbollah jelenti."
Bár Izraelnek is és a Palesztin Hatóságnak is az volna az érdeke, hogy közös megegyezéssel, egy minden lényeges kérdést átölelő szerződéssel válasszák el egymástól az izraeli és a palesztin területeket, a Gázai övezetben és a ciszjordániai területeken tapasztalható jelenlegi állapotok azt mutatják, hogy erre pillanatnyilag nincs lehetőség. Vagyis csak egy egyoldalú izraeli döntés viheti előbbre a máig megrekedt területi rendezés ügyét. Az a döntés, amelynek következtében felszámolják a gázai zsidó településeket, s az így ott szükségtelenné vált katonai erőket kivezénylik onnan.
A végső rendezésről pedig, más néven az ENSZ, az Európai Unió az Egyesült Államok és Oroszország által kidolgozott "útitervről" csak azután lehet beszélni, ha az új palesztin kormány által irányított palesztin rendfenntartó erők teljes erővel és eredményesen küzdenek a területéről kiinduló terror ellen.
Saul Mofaz izraeli védelmi miniszter szerint azonban az is elképzelhető, hogy a palesztin területekről történő kivonulás és a két nép szétválasztása szerződéssel és közös megegyezéssel vihető véghez. Miként a herzliai konferencián kifejtette, ez csak azon múlik, hogy a palesztinok január 9-én annak rendje-módja szerint, demokratikus úton, egy pragmatikus vezetőgárdára tegyék a voksukat. Ha ez így történik, akkor jó esély van arra, hogy e vezetés még időben bebizonyítsa, hogy véget akar vetni az évtizedek óta tartó palesztin terrornak, és hogy hathatósan kifejezze Izraellel szembeni békevágyát, valamint érvényre juttassa jogos területi igényeit. A miniszter azonban hozzátette, hogy ha ez nem így történik, Izrael akkor is megválik a Gázai övezettől. Ez a zsidó állam elementáris érdeke.
Hogy mit szólnak ehhez Izraelben? A lakosság túlnyomó többsége egyetért Ariel Saron gázai kivonulási tervével. Csak az a nyolcezer ember nem tudja még pontosan, hogy mi lesz a sorsa, akik ma még a gázai zsidó településeken élnek. Tudni kell, hogy ők vagy a szüleik ugyan állami ösztönzéssel és támogatással, de önként telepedtek ott le 1967 után. Többek között maga Saron találta ki annak idején e végvárak – összesen huszonegy település – létesítését a hatnapos háborúban megszállt területen csakúgy, mint az azóta már Egyiptomnak visszaadott Sínai-félszigeten, a Szíriától még birtokolt Golán-fennsíkon vagy
a Ciszjordániának nevezett Júdeában és Szamáriában. Saron ma félmillió dolláros kárpótlást ígért minden telepes családnak azért, hogy elhagyja otthonát. Ennyiből már lehet új otthont teremteni bárhol Izraelben. Ezért, no meg azért, mert az izraeli katonaság kivonása után nem volna senki, aki megvédené őket az arab tengerben, el fogják hagyni az otthonukat. Ugyanez történik majd azon az egyelőre csak négy zsidó településen
is, amelyet Ciszjordániában akarnak kiüríteni.
Csak a Nagy-Izrael hívei, a Likud keményvonalasai, valamint a szélsőjobboldali pártok számára lesz csapás a Saron-terv végrehajtása. Amikor a kormányfő először, még májusban mondta, hogy jövő év májusára már nem akar se zsidó polgárt, se izraeli katonát látni a Gázai övezetben, a Likud tagjai körében tartott szavazáson csúnyán leszavazták a javaslatát. Augusztusban pedig a telepesek lobbizásának következtében a Likud központi bizottsága a Munkapárttal létrehozandó kormánykoalíció ellen és a kivonulási terv megakadályozása mellett szavazott. S miután két héttel ezelőtt Saron menesztette koalíciós partnerének, a Tomi Lapid-féle Sinuj pártnak öt miniszterét, mert azok nem szavazták meg a jövő évi költségvetést, a százhúsz fős parlamentben, a knesszetben csak negyven támogatója maradt.
Ezért akar a kormányfő egységkormányt alakítani Peresz pártjával, az ellenzéki Munkapárttal. Hogy senki ne állhasson az útjába, s a kivonulási tervét megvalósíthassa. De a koalícióba be akarja vonni a terv ellen tiltakozó ortodox vallásos pártokat is. Ha azok anyagi követeléseinek eleget tud tenni, melléállnak. De a Munkapárt is vissza akarja hozni a kormányba a Sinujt. A vallásellenes párt ugyanis az ő erejét növelné a kormányban. Így most Saron megbízottjai késhegyre menő harcot vívnak a koalícióra felkért pártok képviselőivel a nekik adandó miniszteri tárcákért, a költségvetés ruhájának újraszabásáért és mindazért, amit a kormányba lépő pártok még követelnek.
De mindez Saront hidegen hagyja. Bizonyára minden tőle kizsarolható engedményt megad majd a követelőknek, csak megvalósíthassa nagy és bátor tervét: kimenni Gázából!
2004. 12. 17. (VIII/51)
