A győztes tömörülés az Ali asz-Szisztáni nagyajatollah támogatta Egyesült Iraki Szövetség, amely a szavazatok 48,1 százalékát szerezte meg. Ezzel mintegy 130 mandátumot szerzett a 275 fős alkotmányozó nemzetgyűlésben. A második legnagyobb csoportot – mintegy hetven személyt – a két vezető kurd párt szövetsége küldheti a nemzetgyűlésbe, miután listájuk a voksok 25 százalékát szerezte meg. Az igazi meglepetés a választásokon az volt, hogy a szintén síita vezetésű, de világi beállítottságú – Ijad Allavi ideiglenes kormányfő nevével fémjelzett – Iraki Lista csak a harmadik legtöbb szavazatot kapta, mindöszsze 14 százalékot, melynek következtében 38 képviselőt delegálhat a parlamentbe. Vagyis az amerikaiak által kijelölt ideiglenes miniszterelnök – minden valószínűséggel – ezzel be is fejezi kormányfői tevékenységét, s akit majd helyette miniszterelnökké neveznek ki vagy választanak meg, az kevésbé lesz olyan kezes, mint Allavi volt az amerikaiak számára.
A szunnita pártok enyhén szólva rosszul szerepeltek. Közülük a Gázi al-Jáver iraki államfő vezette lista kevesebb mint 2 százalékot szerzett, az a csoport pedig, amelynek Adnan Pacsacsi veterán politikus áll az élén, mindössze 0,1 százalékos eredményt ért el.
Ez azt jelenti, hogy az iraki lakosság 40 százalékát képező szunnitáknak alig lesz képviselője a nemzetgyűlésben. Az abszolút többséggel bíró síiták így szinte majdhogynem egypártrendszer? parlamentet alkotnak majd. A kurdok ugyanis nem elsősorban pártként, hanem inkább etnikumként jelennek meg ott, s ha a nagyajatollahnak elég esze lesz – márpedig úgy tűnik, hogy lesz neki –, akkor a kurd képviselők abszolút szövetségeseivé válnak. Még az is elképzelhető, hogy az ország elnöke is a kurdok soraiból kerül ki. Ezzel a 80 éve elnyomott kurd kisebbség visszakapná önbecsülését, a nagyajatollah pedig elérné, hogy a kurdok ne törekedjenek az önálló Kurdisztán megteremtésére.
Furcsa, de a győztes síita lista pártjai csalódottak a választási eredménnyel. Csalódottak, mert a tömörülés nem szerezte meg a voksoknak legalább a felét. "Arra számítottunk, hogy legalább 50 százalékot szerzünk. Ez még elfogadható lett volna. De lehet, hogy az eredmény összeszámlálásakor csaltak a választási bizottság tagjai, hogy ne legyen meg a döntésképes kétharmados többségünk" – nyilatkozott a síita lista egyik politikusa. A szunnita Pacsacsi azonban szabályszerűnek ítélte meg a választásokat. Ezzel együtt hangsúlyozta, hogy az alkotmányozáskor az ország alaptörvényeinek megalkotásában minden iraki frakciónak részt kell vállalnia – úgymond – a "szélesebb választásokat előkészítendő". Vagyis, a szunniták választási bojkottjukkal nem mondtak le arról, hogy beszálljanak az iraki politikai ringbe, csak több időt akartak nyerni az "igazi" választásokra való felkészüléshez, nagyobb nyugalmat szeretnének akkorra az országban látni, és azt, hogy már ne legyenek ott az amerikai és a vele szövetséges külföldi megszálló erők.
Hogy hogyan képzelik azt, hogy eljöjjön a nyugalom ideje, arról persze nem nyilatkozott egyetlen szunnita vezető sem. Választások ide, választások oda, ma legalább olyan kaotikus állapotok uralkodnak Irakban, mint a választásokat megelőző időben voltak. Egy svéd állampolgár elrablói ma is túszuk lefejezésével fenyegetőznek, ha nem kapják meg az érte követelt váltságdíjat, és ma is egyre több olaj-, gáz- és vízvezetéket robbantanak fel a lázadók, hogy hátráltassák az ország háború utáni újjáépítését. És országszerte válogatás nélkül gyilkolnak még mindig. Csak az elmúlt pénteken tizenegy embert lőttek agyon egy bagdadi pékségben, öt másikat pedig a fővárostól néhány kilométerre; tizenhárom ember halt meg a Balad Rúz település egyik síita mecsetjénél végrehajtott robbantásos merényletben, s szinte biztosra vehetjük, hogy mire e sorok megjelennek, újabb, többtucatnyi áldozata lesz a "szabadság és demokrácia felé haladó" Irakban dúló harcoknak.
A talány nagyságát – azt, hogy hogyan szűnik meg az immár demokratikus országban az erőszak – csak növeli Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter legutóbbi nyilatkozata. Pénteki, egynapos, előre be nem jelentett moszuli látogatásakor a repülőtéren több száz amerikai és iraki katona előtt tartott beszédében ugyanis azt mondta, hogy az amerikai haderő nem maradhat a lázadók felett aratott végső győzelem kivívásáig az arab országban. "A felkelést idővel az irakiaknak kell leverniük" – hangsúlyozta. Más szóval az amerikai védelmi miniszter
a felkelők elleni harc "irakizálását" helyezte kilátásba. Mint mondta, "az amerikai katonák – azzal, hogy lezajlottak a demokratikus és szabad választások – bebizonyították, hogy felszabadítók és nem megszállók". Úgy tűnik tehát, hogy a hatalomra kerülő síiták feladata lesz az iraki lázadók leverése, s ezzel párhuzamosan az ország demokratizálása, és egyben a rendteremtés is.
A hajlandóság megvan a síitákban, választási sikerük pedig még azt is megengedte a politikusaiknak, hogy a győzelmüket értékelő beszédeikben jóindulatúan, a társadalmi párbeszéd és a béke fontosságát hangsúlyozzák. Baráti jobbot nyújtottak ezzel a választásoktól távol maradó szunnitáknak. Kétséges azonban, hogy sokáig tartanák a kezüket vallási és politikai ellenfeleik felé, mert oly ősi, és oly nagy az iszlám e két, egymásnak ellentmondó irányzata közötti különbség, hogy annak áthidalására még esélyt se lát egyik fél sem.
2005. 02. 18. (IX/7)
