A következő kérdés azt próbálta megállapítani, hogy Bush elnök újraválasztása a világ különböző országaiban hogyan változtatta meg az emberek véleményét az Egyesült Államokról: az esemény javította-e a világ első számú nagyhatalmának az imázsát? Erre a kérdésre is Törökország adta a legnegatívabb választ. Az ország lakossága 72 százalékának romlott a véleménye az USA-ról. A harmadik kérdés az iraki események hatását mérte: vajon hogyan vélekednek az emberek az iraki nemzetközi hadműveletekről? Itt Oroszország került az első helyre. Az oroszoknak ugyanis 89 százaléka ellenzi az iraki katonai hadműveleteket. Őket azonban sorrendben szorosan követik a törökök: a felmérés szerint a török nép 88 százaléka szintén ellenzi az iraki hadműveleteket.
A negyedik kérdés azt próbálta felmérni, vajon jó tendencia-e az, hogy a világban megállíthatatlanul növekszik az Egyesült Államok befolyása? Erre a kérdésre a legtöbben az argentinok közül jelezték, hogy a folyamat aggasztja őket. A törökök itt a negyedik helyet foglalták el, de csak néhány százalékkal maradtak az argentinok mögött, akiknek 65 százaléka ellenzi az Egyesült Államok növekvő befolyását, szemben a törökök 62 százalékával.
Mi teszi különlegessé a felmérés törökországi eredményeit? Mindenekelőtt az, hogy Törökország ezekkel az eredményekkel megelőzi az olyan észak- és dél-amerikai országokat, mint például Argentína, Brazília vagy éppen Mexikó, ahol a jenkiellenes érzelmek hagyományosan komoly gyökerekkel rendelkeznek. Törökország ezenkívül megelőz olyan európai országokat is, mint például Franciaország vagy Németország, ahol az iraki háború kezdete óta az Egyesült Államok tetszési indexe rohamosan csökkent. Törökország első a listán szereplő többi iszlám ország között is: Indonéziában vagy Libanonban például sokkal enyhébbek az Amerika-ellenes érzelmek.
Miért van ez így? Ez egy új kelet? jelenség. Törökország 1950 óta büszkélkedik azzal, hogy a régióban a legjobb és a leghűségesebb szövetségese az Egyesült Államoknak. Az észak-atlanti szövetséghez az elsők között csatlakozott. Az elmúlt 50 évben, lett légyen szó bármelyik világeseményről, Törökország vitathatatlanul ott szerepelt szorosan az Egyesült Államok mellett. Az USA nemcsak hivatalosan, az államközi kapcsolatokban, de a török nép szemében is különleges helyet foglalt el. A török emberek a hidegháborús években Oroszországgal – ahogy a népi tudatban szerepel: "az ősi ellenséggel" – szemben az ország védelmezőjét látták az Egyesült Államokban.
Ez a lojalitás akkor sem változott meg, amikor a török–görög konfliktusokban Washington a vitatott kérdésekben sokszor Athénnak adott igazat. Ankara akkor is kitartott a "pótolhatatlan szövetséges", vagyis Washington mellett. Az Egyesült Államokkal szembeni szimpátia akkor sem csökkent jelentősen, amikor több szövetségi államban "az örmény népirtás" kifejezést törvénybe iktatták, holott talán ez volt a Török Köztársaság külpolitikájában a legérzékenyebb pont.
1999-ben, amikor a nagy földrengés után az akkori amerikai elnök, Bill Clinton Törökországba látogatott, és a földrengés sújtotta területeken vigasztalta a földönfutóvá vált helyi lakosságot, akkor a törökországi felmérések szerint csúcson volt az Egyesült Államok és személyesen az amerikai elnök népszerűsége. Akkor a közvélemény-kutatók tréfásan megállapíthatták, hogy ha Clinton jelöltetné magát a török választásokon, biztosan nyerne, bárki is lenne az ellenfele.
A változás az elmúlt öt esztendő alatt zajlott le, a színfalak mögött. A "Rubicon" az iraki háború volt. A török nép többsége számára Szaddám, az iraki diktátor rendszere nemkívánatos, véres valóság volt, de ennek ellenére szerintük ez nem jogosította fel Washingtont arra, hogy félretolva a nemzetközi jogi normákat, önhatalmúlag beavatkozzon a közel-keleti eseményekbe. A török közvélemény lépésről lépésre követte a háború eseményeit. Az iszlám alapokon és értékeken politizáló Erdogan-kormány pedig nagyon óvatosan és ügyesen formálta a török emberek tudatát. A kormány továbbra is hangsúlyozta, hogy Törökország az észak-atlanti szövetség fontos láncszeme, az Egyesült Államok közeli szövetségese, és hogy ez a jövőben sem fog megváltozni, de ennek ellenére sikerült kimaradni a háborúból. Ráadásul az Erdogan-kormány ezt a távolmaradást nemzeti és etikai (vallási) értékekkel sikeresen alá is támasztotta.
Itt egybeesett az iszlám színezet? kormány, a szociáldemokrata parlamenti ellenzék és a parlamentből kiszorult nemzeti nacionalista egyéb pártok politikája: mindegyik a maga ideológiája szerint, más-más indokkal, de ellene volt az iraki háborúnak. Ez az érdekes egybeesés azt eredményezte, hogy az irakiháború-ellenesség, ami már csak egy lépés volt az Amerika-ellenességtől, nemzeti érzéssé és nemzeti üggyé emelkedett. Ezt az érzést csak fokozta, hogy egyre többen váltak a támadások célpontjaivá és áldozataivá azon török sofőrök és szállítómunkások közül, akik a nemzetközi tendereken nyert török cégek alkalmazottjaiként dolgoztak Irakban.
Önmagában az anyagi jelleg? veszteségek és az emberi áldozatok talán nem indokolnák az Egyesült Államok iránti szimpátia rohamos elvesztését Törökországban. A legfontosabb rejtett tényező talán a kurd kérdés. Törökországban rémálomként szemlélik az észak-iraki kurdok autonómia törekvéseit. Mindenki tisztában van azzal, hogy ha Észak-Irakban létrejön egy független, szuverén vagy komoly autonómiával rendelkező kurd államalakulat, akkor az mozgásba hozhatja a régió összes kurd populációját. Ráadásul még mindig nem lehet tisztán látni, hogy vajon a Washington által megálmodott közel-keleti "pax americana"-ban ki lesz a "nagy vesztes"? Vajon Washington az új nagyszabású közel-keleti terveiben milyen szerepet szán majd a kurdoknak?
Mindezek a feltételezések táplálják az egyre mélyülő Amerika-ellenességet a török tudatalattiban. A török közvélemény tart attól, hogy előbb vagy utóbb komoly megmérettetésre kerül sor az Egyesült Államok és Törökország között. Ennek jele az is, hogy az utóbbi hónapokban Törökországban a legtöbbet olvasott könyvek listáján szerepel az a regény, amely arról szól, hogy Irakban az ellentétes érdekek miatt a török és az amerikai hadtestek között összecsapás tör ki, amely majd háborúvá szélesedik, és a végén az amerikai hadsereg (a kurdok segítségével) behatol majdnem egészen Ankaráig. Ez természetesen csupán fikció, de az iránta való érdeklődés jól illusztrálja a török érzelmeket.
Milyen veszélyeket rejthet ez a mélyülő bizalmi válság? A helyzet Washington szerint is komoly. A felmérés után a BBC török nyelv? adása ismertette egy Ankarában szolgálatot teljesítő amerikai diplomata véleményét. A diplomata, aki neve elhallgatását kérte, "nagyon komoly gondnak" nevezte a török közvélemény pálfordulását és hozzátette, hogy Washington és Ankara erről már hivatalosan is tárgyalt. Biztosak lehetünk abban, hogy Washington most lázasan dolgozik több alternatív terven is. Ezek között említhetők azok is, amelyek az új román és bolgár katonai támaszpontokra vonatkoznak. Az ezekben az új szövetséges országokban létrehozandó támaszpontok ugyan nem tudják maradéktalanul helyettesíteni a török támaszpontokat, de egy válsághelyzetben valamennyire pótolhatják azok kiesését.
Ugyanakkor biztosak lehetünk abban is, hogy Törökország lojalitása fontosabb Washington számára annál, hogysem arról ilyen könnyen lemondjon. Ennek megfelelően valószínűleg a szakemberek gárdája most olyan új mentőötleteken és projekteken dolgozik, amelyek azt vizsgálják, hogy az Egyesült Államok hogyan nyerheti vissza a török emberek bizalmát. Idővel nyilván többet fogunk tudni ezekről a tervekről, de jelen pillanatban biztos, hogy a helyzet tovább romolhat Washington szemszögéből. Például az Egyesült Államok Irán elleni fenyegetései, támadási tervei biztos, hogy nem növelik az Egyesült Államok népszerűségi indexét Törökországban.
(A szerző a CNN Türk közép-európai tudósítója)
2005. 02. 04. (IX/5)
