17. századi házak Szentpétervárott. A jövő sem reménytelen
A hideg ellenére Szentpétervár méltóságteljes és szép. Két éve, mikor a város fennállásának 300. évfordulójára készült, a történelmi belváros jelentősebb épületeit felújították, és sok új, modern is épült. Az elmúlt években inkább Moszkvát jellemző építkezési láz most átterjedt Oroszország északi fővárosára. Nagyon sok az új lakás, a kínálat nagyobb a keresletnél, ami persze nem jelenti azt, hogy mindenkinek megoldódott a lakásgondja; az újak árai messze nem mindenki számára elérhetőek – még hitelre sem, ami itt meglehetősen magas (évi 10–20 százalék közötti) kamattal vehető igénybe.
Április elsejétől életbe lépett az új Lakó-Kódex. Ez a külön könyvként kiadott törvénygyűjtemény gyakorlatilag bestseller lett, az eladási listákat vezeti. Az emberek szeretnék megismerni a jogaikat és kötelességeiket mind az államtól már kivásárolt, mind a még nem privatizált lakásokat illetően. Többen inkább
"visszaprivatizálták" az államnak a lakásaikat, miután kiderült: ezentúl nemcsak minden fenntartási, hanem még a felújítási költségek is őket terhelik. Mindez amellett, hogy a lakbérek duplájára, de néhol akár ötszörösére is emelkedtek.
Artúr barátomat azonban még csak nem is a lakbér izgatja elsősorban, hanem inkább az, hogy lakása lassan a szó szoros értelmében ráomolhat. Az öreg ház, melyben lakik, Szentpétervár történelmi negyedében van; a falát hatalmas repedés "díszíti". A helyi önkormányzat a felújítás helyett azt javasolta neki, falazza be a gyermekszoba ablakait – a bürokraták ilyen módon megoldottnak tekintenék a problémát. Az ügy már évek óta húzódik, bíróság előtt van, azonban Artúrnak nem hajlandók új lakást adni, vagy felújítani a mostanit. A repedés pedig egyre nő: a falból már potyognak a téglák
A lakásgond a szentpéterváriak egyik legégetőbb gondja.
A lakosság 40 százaléka mindmáig társbérletben lakik. A belváros szinte teljes egészében ilyen "kommunális lakásokból" áll, amelyek 2-15(!) szobás lakásokat jelentenek több lakóval – és csak egy mosdóval, illetve konyhával.
Akiknek még ilyen sem jutott, az bérel. A bérelt lakások legalább fele igen lepusztult állapotban van, lévén a lakói alkoholisták vagy kábítószeresek. Ez utóbbiak a népesség 8,5 százalékát teszik ki, amellyel Szentpétervár dobogós helyen áll az orosz városok között. A kábítószer-fogyasztással egyidőben nő a HIV-fertőzöttek száma is. E gyönyörű városban kétszer annyian halnak meg, mint ahányan születnek. Pedig az életszínvonal láthatóan nő – már csak a gépkocsik számának ugrásszerű emelkedéséből is.
De még szülővárosomban, a Szentpétervártól 100 kilométerre található Kingiszepben is szinte minden családban van mobiltelefon és számítógép. Egyre több az üzlet, és az árukínálat is bővül – a kereskedelem tehát virágzik. A bolttulajdonosok azonban különböző problémákkal kénytelenek szembesülni, leggyakrabban az eladók lopásaival. Barátom, Vitalij is, akinek négy üzlete van, alátámasztotta ezt: "Mikor nyaralni megyünk a feleségemmel, már előre kiszámítjuk, milyen veszteséget okoznak nekünk a tisztességtelen alkalmazottaink. Tíz napnál hosszabb időre nem is érdemes elutaznunk, mert teljesen megáll a biznisz. Többeket elbocsátottunk, másoknak felemeltük a fizetését – egyik sem segített a lopások megakadályozásában. Most már ott tartunk, hogy ha tudjuk is valakiről, hogy enyveskezű – viszont emellett jól végzi a munkáját, inkább megtartjuk; tisztában vagyunk vele, hogy egy új alkalmazott lehet ennél rosszabb is."
Vitalijnak mindezzel együtt elég jól megy – hála a magyarországiaknál jóval kedvezőbb adótörvényeknek. Van egy dzsipje, és a folyóparton luxusházat épít medencével. Az egyik medence a ház mellett van, a másik odabent. Mivel az orosz tél igen hideg, a kintit üvegkupola fedi, és fűthető.
Szülőföldemen egyre jobban jövedelmező üzletág a játékautomata-üzemeltetés. A város minden pontján találhatunk "félkarú rablókat", és mindig állnak körülöttük emberek. Ráadásul nemcsak suhancok, hanem idősebbek, nyugdíjasok is. Őket is elkapta a gyors meggazdagodás esztelen reménye. Legtöbbjük persze veszít, de nem telik bele sok idő, és újra eljön – veszíteni.
A "peresztrojka" szó éppen húsz éve, 1985. április 23-án hangzott el először. Annak idején Mihail Gorbacsov nevével fémjelzett reformoknak volt köszönhető, hogy az orosz emberek számítógépek, videomagnók, mobiltelefonok és játékautomaták birtokosaivá válhattak – és még sok mindené, amelyek akkor a boldog élet attribútumainak látszottak. De vajon boldogabbak lettek-e ezáltal az emberek? Sajnos a nem kívánt árukapcsolás folytán a szabadság olyan kísérői is megjelentek, mint a kábítószerezés, prostitúció, AIDS, szervezett bűnözés, munkanélküliség és az ingyenes egészségügyi ellátás megszűnése. Az oktatásért is fizetni kell már
– még a középfokúért is.
A közvélemény-kutatások szerint a lakosság majdnem fele negatívan reagál a "peresztrojka" szóra – igaz, egyetért azzal, hogy az országnak reformokra van szüksége.
A peresztrojka 20. évfordulóját nem fogják ünnepelni Oroszországban. Viszont lázas készülődések folynak a Németországgal vívott háború győztes befejezésének 60. évfordulójának megünneplésére. Itt már végletekkel is találkozhatunk: Szentpétervár tele van a szovjet marsallok portréival. Köztük Vorosilovéval is, aki a háborúban teljes tehetségtelenségről tett tanúbizonyságot, és mellesleg kész volt átadni a németeknek Szentpétervárt – az akkori Leningrádot. Sztálin leváltotta őt, a hátországba küldte, és valószínűleg csak a Vezér iránti feltétlen hűsége mentette meg a kivégzéstől, valamint a Vörös Hadsereg vezetői elleni leszámolásokban való aktív együttműködése a háború után.
De még a Győzelem napja előtt kerül sor május elsejének a megünneplésére, amely most már nem a proletariátus szolidaritás, hanem a tavasz és a munka ünnepe. Általában valóban ilyenkor kezd felengedni az idő, és az emberek, ugyanúgy mint a szovjet időkben is, többnyire a kertjeikben szorgoskodnak.
Az idei május elsejére esik a pravoszláv húsvét is, amely most már hivatalos ünnep Oroszországban. Ilyenformán az itteni emberek a nehézségek és problémák ellenére azért mégiscsak hisznek a feltámadásban és az újjászületésben. Ha másképp nem – hát időszakosan – a meleg beköszöntétől a következő hidegekig
2005. 04. 22. (IX/16)
