Második világháborús veterán egy szibériai városban. Mindenki ünnepe Fotó: Reuters
A közvélemény-kutatások adatai szerint a lakosság 91 százaléka számára bír kiemelkedő jelentőséggel május 9-e.
A győzelem a 20. századi orosz történelem nagy eseménye; ebben egyetértés van az 55 év feletti idősebbek, a 18-24 év közötti fiatalok és a középkorúak nemzedéke között. A szociológusok által feltett kérdésre: "Mit tart az ország történetének legszörny?bb eseményének vagy korszakának?"
– a többség azt válaszolta: A Nagy Honvédő háborút. A következő kérdésre: "A történelem mely eseményére büszke?" – a legkülönfélébb nemzetiség? orosz polgárok 87 százaléka így válaszolt: a Nagy Honvédő háborúban kivívott győzelemre.
Európa vagy más országok lakosai előtt furcsa és érthetetlen az a kiemelt hely, amit ez a háború és ez a győzelem elfoglal az orosz emberek tudatában – hiszen eltelt már hatvan év. Van azonban magyarázat erre a jelenségre, amit nem árt ismerni ahhoz, hogy megértsük az orosz átlagpolgárok és Oroszország magatartásának a logikáját.
Az első, amit tudni kell, a nagy elődöt, a Szovjetuniót ért veszteségek mértéke. A történészek szerint a háborúban elesettek pontos számát ma már lehetetlen meghatározni: túl sokáig volt ez az adat a szovjet vezetőség politikájának a "túsza". Sztálin igyekezvén elleplezni a szörny? valóságot, 7 millió áldozatról beszélt – azok számára azonban akik gondolkodtak, már akkor is világos volt, hogy ez a szám erősen kozmetikázott volt. A sztálini személyi kultuszt leleplező Nyikita Hruscsov már 20 milliót emlegetett. A mai történészek azonban úgy tartják, hogy az elesettek száma legkevesebb 26-27 milliót tesz ki.
E "legkevesebb" beszámításával is azt kapjuk, hogy a szovjet Oroszország 9-10 millióval több embert veszített abban a háborúban, mint Európa többi országa együttvéve, beleértve Németországot.
Bizonyos elemzések szerint az oroszok még ennél is több emberélettel fizettek a győzelemért: van aki 32 milliót, más 42 milliót is emleget. De ha csak a biztosan elismert 26-27 milliót vesszük, akkor is érvényes az ijesztő megállapítás: ilyen hatalmas veszteség nem ért még egy országot, egy népet sem. Valószínűleg csak Oroszországban léteznek özvegyfalvak. Így nevezik azokat a településeket, ahová a frontra behívott férfiak közül egyetlen egy sem tért vissza. Egyetlen egy sem!
Nagyapám is harcolt – Leningrád védelmében vett részt; 1943-ban jött haza hadirokkantként. Nem szeretett a háborúról beszélni; de amikor szóba jött, sokkal később is hitetlenkedve, de örömmel emlékezett meg arról, hogy életben sikerült maradnia. A faluban, ahol élt, a 40 férfi közül mindössze néhányan tértek haza.
Csak Leningrád – mára visszakapott történelmi nevén Szentpétervár – majdnem kétmillió lakosát veszítette el. Mintegy 800 ezren éhen haltak, mikor a németek körülzárták a várost. A blokád áttörése és az ellenfél visszaverése pedig egymillió szovjet katona életét követelte. És ez csak egy város
Ezek fényében talán nem csoda, ha a Nagy Honvédő háború az orosz történelem ilyen nagy horderej? eseményévé vált.
Nem ok nélküli a németek felett aratott győzelem feletti büszkeség érzése sem. A hatalmas áldozatok mellett ugyanis épp az oroszok járultak hozzá a leghatékonyabban a győzelem megszerzéséhez. Míg a szövetségesek az ellenfél 176 hadtestét semmisítették meg, addig a Vörös Hadsereg 607-et, vagyis négyszer annyit. Emellett a Vörös Hadsereg vette be Berlint és tűzte ki a Reichstagra a Győzelmi Lobogót. Ez az oka annak, ha az oroszok érzékenyen reagálnak az európai és amerikai írók kísérleteire, amellyel átértékelik a második világháború történetét és erősen lecsökkentik a Vörös Hadsereg szerepét a nácik felett aratott győzelemben. Az utóbbi években készült amerikai filmek alapján is az a benyomás alakul ki a nézőben, hogy a fasizmus felszámolásában Amerika nyújtotta a legnagyobb segítséget Európának.
Oroszországban természetesen tudnak és megemlékeznek a szövetségesek által nyújtott segítségről a Hitler ellen vívott küzdelemben. Viszont történelmi tény, hogy az oroszok 1941 júniusától kezdve gyakorlatilag egyedül harcoltak a Wehrmacht ellen, a szövetségesek által nyitott második front csak három évvel későbbtől – 1944 júniusától kezdve létezett. Ezenkívül a németek a legnagyobb csapásokat az oroszoktól szenvedték el – Sztálingrádnál és Kurszknál. E két csatát a világtörténelem legnagyobb összecsapásai között tartják számon azóta is.
Május 9-e kiemelt jelentősége a mai Oroszországban mással is magyarázható: ekkor nőtt a legnagyobb mértékűre az ország geopolitikai befolyása, ez biztosította
a nagyhatalmi tekintélyét. Oroszország az elmúlt 20 évben nem büszkélkedhetett egyetlen győzelemmel sem. Az utolsó évtizedek inkább a geopolitikai veszteségek korszaka lett: először Európában és Ázsiában, majd a volt Szovjetunió területén is. Azok, akik megrendezték a győzelem napi pazar ünnepélyt, tisztában vannak azzal, hogy országuk erejének és befolyásának hőskora immár a múlté – és azt a fasizmus feletti győzelem alapozta meg 1945-ben.
Oroszország elvetette a kommunizmus eszméjét és aligha tér vissza hozzá újra. Azonban ha el is vetik Sztálint és a kommunizmust, nem vethetik el annak a győzelemnek a jelentőségét, amelyért olyan hatalmas árat fizettek. Arról nem is beszélve, hogy a hitleri csapatok nem azzal a céllal jöttek, hogy felszabadítsák az orosz népet a bolsevizmus uralma alól: céljuk a megsemmisítés és elnyomás volt. Ezt nemcsak a hitleri parancsnokság dokumentumai bizonyítják, hanem a veszteségek egyszer? összevetése is: a német csapatok és szövetségeseik által megszállt területeken háromszor annyi civil ember pusztult el, mint ahány fronton harcoló szovjet katona.
A fentiek alapján nyilvánvaló, hogy az oroszok számára a Győzelem Napja jelentősége a jövőben sem fog csökkenni. Ehhez fogható jelentőség? esemény nem volt még az ország történetében – és úgy tűnik, egyelőre nem is várható. Május 9-e lett az a fő orosz ünnep, amely még mindig egységbe képes forrasztani az egyébként egyre jobban szegényekre és gazdagokra, jobb-és baloldaliakra tagolódó polgárokat.
2005. 05. 13. (IX/19)
