Több százezren vettek részt idén is a csíksomlyói búcsún. Polgári feltöltődés Fotó: MTI
A csiki hagyományok egyik leglátogatottabb eseménye a katolikus hagyományok védelmére nyúlik vissza. Történt ugyanis, hogy 1567-ben magyar vert magyart. Az unitárius János Zsigmond hittérítő csapatai ellen vívott csata napján az aggok, az asszonyok és a gyerekek a csíksomlyói Mária-szobornál imádkoztak a győzelemért, így az erdélyi fejedelem legyőzését Mária csodatévő erejének tudták be a csíki székelyek. A csíksomlyói ferences kegytemplom 16. században készült Mária-szobra a zarándokok egyik célpontja, imádkoznak hozzá, megérintik, és kívánságcédulákat helyeznek a lábához. Röviden ez a sztori, amit a diktatúra bukása után felmelegítettek a helybéli jó érzék? ferences barátok. Az üzlet beindult kétségtelenül, mert tavaly már 350 ezren jöttek, hogy a város központjából – Csíkszeredáról – indulva felzarándokoljanak a hegynyeregben található kegyhelyhez. Az út a tömeg miatt igen hosszú, közel három órát vesz igénybe. A város egyébként mára összeépült a Somlyó-heggyel, de ilyenkor csak gyalog kelhet útra az ember, mert a séta alatt el tud gondolkodni az életén –, mondja buszt firtató kérdésemre egy helybéli nénike, aki belém karol, és hangosan rázendít a Székely himnuszra.
A megfelelő ideológiai képzésre itt mindenki nagy hangsúlyt helyez, ezért kezembe nyomnak több kiadványt is.
Míg sétálok, erőt vesz rajtam a kíváncsiság, úgyhogy elmélyülök, majd lassan el is tompulok
a mamitól kapott propagandaanyagon. Az Európai Idő nev? újság kuriózumnak számít, főhelyen hirdeti, hogy a Soros Alapítvány most sem támogatja a rendezvényt. Ellenben a lap publicistájának búcsúcédula íz? szövegében közli az aktuális imaformulát, miszerint így imádkozzon, aki magyar: "Magyarok Nagyasszonya! Bocsáss meg nemzetünk azon tagjainak, akik 2004. december 5-én nem tudták, mit cselekszenek! Segítsd népedet, Bendegúznak vérét, hogy újra otthonra találjon örök hazájában, a Kárpát-medencében, az Aranyos Szegletben."
A székelyföldi Polgári Élet sem engedi megfeledkezni olvasóit a december 5-én történtekről, idézem a szövegét: "S e mostani évben talán még nagyobb szüksége van a magyarnak a feltöltődésre, mint máskor, hiszen bár sok bánat járt már e vidéken, akkora talán soha, mint ami december 5-én érte a nemzetet, mert ellenségektől el lehet viselni a csapásokat, de olyasvalakiktől, akire édesanyaként tekintettünk egykor, soha. Ugyanakkor ne feledjük, Csíksomlyó kegyhely is egyben, ahol bocsánatot kaphat az ember, természetesen, ha megbánta a bűnöket."
A bűnbocsátó zarándoklatra azonban sajna, szinte csak azok vállalkoztak, akik igennel szavaztak. Sehol egy rossz arcú balos, de még egykori szemüveges KISZ-titkárok ravasz képét sem látni sehol a tömegben. A hegy lábánál a Fidesz talpas hadereje, az anyaországi polgári körösök keresik csoportjukat, magasra emelik városuk nevét hordozó tábláikat. Az "Adjátok vissza hegyeinket" és az "IGEN" feliratú pólókat sem a helybéliek, hanem az anyaországiak viselik, de vezeklésül népviseltbe öltözött székely lányoktól kértem ilyen ereklyét én is. Odaadom a testvéremnek Pesten, aki már mint magyar, sőt uniós állampolgár tagadta meg ősei drága vérét, igaz, helyébe én is nemet mondtam volna Patrubány apánk felvetésére. Hetvenötezer lejért árulják az út mentén a nejlon tasakba csomagolt Csíksomlyó cím? magazint, benne egy IGEN kitűzővel. A népszavazás téma mindenütt, légyen magasröpt? szónoklat vagy csak egyszer? útszéli beszélgetés. Az erdélyi népekben nincs harag a népszavazás miatt – mondja a mellettem sétáló Margit néni. "Úgyse jönnek ide azok, akik nemet mondtak mireánk" – mondja a mamika. Székelyudvarhelyen pedig de sokan sirattuk a tavalyi decembert – folytatja keserűen legyintve.
Margit néni hetvennyolc múlt, és kisgyermekkorától minden körmeneten részt vett eddig. Ez a hosszú élet titka – esküdözik egyre csak, miközben a kálváriaútnál járunk, és erősen lihegünk. De Margit néni mesél, mesél és mesél. A kommunista diktatúra előtti utolsó búcsút 1949-ben rendezték, egy év múlva viszont már katonai parádét tartottak, hogy Csíksomlyó közelébe se lehessen menni. Ceausescu idején aztán nem akadályozták meg a vallásos székelyeknek, hogy eljöjjenek a hegyre, de a körmenet erősen tiltva volt, a búcsú a templom körül volt csak. A hegyre azért fel lehetett menni itt a kálváriaúton, de a stációknál az éneket és szónoklatot tiltották, mondja, míg a meredekkel küszködünk. Izzadok erősen, biztos tisztulok a bűneimtől, bár semmi közöm a katolikus szent hagyományokhoz – még az ősapám is protestáns volt. Mondom is a néninek: üzlet ez bizony, nagy üzlet. Margit néni bólogat: az is igaz. Így miután egyetértettünk, letelepszünk a f?be. Tovább menni szinte lehetetlen, a tömeg hömpölyög a felállított pódium körül. A szószéken egymást követik a nagytiszteletűek, de mi egy szebb napokat látott színházi kukkerral bámuljuk a díszvendégeket. Hiába keresem azonban Dávid Ibolyát, vagy a nemzet egységét a jövőben szimbolizáló Szili Katalint, nem találom őket. Egyedül Mádl Dalma asszony szürke haját látom a szélben meglebbenni. Persze lehet, hogy vizionálok, mert egyrészt teljesen elfáradtam, meg hát ne feledjük; csudaváró helyen vagyunk.
Az ünnepi szentbeszédet Hajdó István gyergyószentmiklósi főesperes-plébános mondta az erdélyi magyarság megmaradásának feltételeiről, a haldokló anyanyelvünkről, a család értékeiről, valamint az autonómia szükségességéről beszélve, kérve egyben a Szűzanyát: ,,ébressze alvó nemzetünket, hogy a megbomlott kévét együtt tudjuk összegyűjteni". Komoly politikai kortesbeszéd ez, konstatálom magamban, de kérdés, mit szól ehhez az új pápa, mert az elődje sajna kihagyta a kihagyhatatlant, és nem jött Patrubány hívó szavára Erdélybe. Lehet hogy a "Fő" magyar, meg is sértődött ezen rendesen, de oda se neki, itt az új pápa, majd ez megmutatja. Üzenetét és áldását dr. Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke olvasta fel, amelyet XVI. Benedek pápa megbízásából Leonardo Sandri, a Vatikán helyettes államtitkára küldött. Apostoli áldását adta az egész nyájra, míg Jakubinyi reményét fejezte ki, hogy az új pápa eleget tesz elődje ígéretének, és minél előbb eljön Csíksomlyóra. Hosszúra nyúltak már az árnyékok. Mikor a városszéli kiskocsmában pihentük ki fáradalmainkat egy baráti asztaltársaságban. Csaba, aki Kolozsváron egyetemista, és modern filozófiát hallgat, örömmel újságolja, bejutott a Mária-szoborhoz, meg is írja egy dolgozatban az élményeit. Azt meséli, a szobor lábát kellett megérinteni, de amikor fel akart csimpaszkodni, valaki rá szólt: ügyelj öcsém rá, nehogy lesúrold a piros festéket róla!
A szobor alatti nyílásba kellett becsúsztatni egy színes bankót. A Szűzanya régi és új lejt egyaránt elfogad – nyugtatott meg mindenkit. Sőt, mennyei megbocsátó képességének bizonyítékául a forintot is megtűri, főleg a nagyváradi zongorakoncert óta. Szép este volt ez így, bár ha otthon nézem végig a műsort a Duna tévében akkor még a fejem se fájdul meg a naptól.
2005. 05. 20. (IX/20)
