hetilap

Gerhard Schröder német kancellár. Kicsengetés Fotó: Reuters

Gerhard Schröder az előrehozott választás meglebegtetésével azt a szinte egyetlen járható utat választotta, amely megmentheti a jelenlegi szociáldemokrata–zöld kormánykoalíciót a 2006-os megsemmisítő vereségtől. Schröder ezzel a rendkívül ügyes taktikai húzással múlt vasárnap este negyed hét körül meg is fosztotta a CDU-t a győzelem élvezetétől: az előrehozott választás bejelentését követően ugyanis jócskán esett a hírértéke annak a ténynek, hogy a konzervatív CDU a szociáldemokraták egyik fellegvárában, a harminckilenc éve SDP kormányzású Észak-Rajna-Vesztfáliában is győzni tudott. Észak-Rajna-Vesztfália Németország legjobban iparosodott tartománya, amelynek GDP-je nagyobb, mint Brazíliáé vagy Oroszországé, az ország ötmillió munkanélkülije közül egymilliónyian laknak itt, és minden bizonnyal ez is hozzájárult ahhoz, hogy a szociáldemokraták több tartomány után itt is veszítettek.

Gerhard Schröder vasárnap esti bejelentése, meg kell vallani, zseniális politikai "húzás", a német kancellár államférfihez illő, hatásos beszédet tartott, amelyben azzal indokolta az előrehozott választások kiírását, hogy pártja veresége veszélyezteti az általa elindított reformok véghezvitelét, amelyhez az ország többségének a támogatására van szükség. "Ebben a helyzetben hiszem, hogy mint kancellár az a feladatom és kötelességem, hogy a köztársasági elnök számára megnyissam a lehetőséget azoknak az alkotmány által biztosított lépéseknek a megtételére, amelyek megnyitják az utat egy új választás előtt…" Az alkotmányosságot sokak szerint azonban ebben az esetben nem érdemes hangsúlyozni. 

A német alkotmány ugyanis szándékosan nehezíti meg a kormánybuktatást. Ezt elvileg csak konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal lehet megtenni. Ez történt 1982-ben, amikor az akkori ellenzék bizalmatlansági indítványt nyújtott be Helmuth Schmidt ellen, megnevezve saját kancellárjelöltjét, Helmuth Kohlt. Kohl győzött, de hatalmának megerősítése érdekében bevetette a Gerhard Schröder által most lemásolni kívánt "trükköt", bizalmatlansági szavazást kért maga ellen. A kormányzó pártok ezen gyakorlatilag megbuktatták saját kancellárjukat, Kohl pedig megnyerte az előrehozott választásokat. Ez az eljárás később nagy port kavart, az Alkotmánybíróság későbbi értelmezése szerint erre a módszerre az Alkotmány nem ad lehetőséget. Ernst Benda, az Alkotmánybíróság egykori elnöke szerint a bizalmi szavazást a kancellár csak akkor kérheti, ha a szövetségi képviselőházban kialakult erőviszonyok korlátozzák a kormány cselekvőképességét, ez pedig jelenleg nem áll fenn. Ennek valószínűleg Gerhard Schröder is tökéletesen tudatában van, ezzel a lépésével azonban újra tematizálni tudta a politikai életet, egységbe szólította a pártot, ráadásul államférfiúi magasságba emelte magát azzal a burkolt indoklással, hogy ha az ország nem támogatja az elengedhetetlen reformokban, akkor hajlandó lemondani. Erre az imázsra pedig nagy szüksége van abban az intenzív kampányban, amelynek során a szociáldemokraták a személyiségre kívánják helyezni a hangsúlyt. Schrödernek ugyanis a karizmatikusság hangsúlyozása az egyetlen esélye a konzervatív jelölttel szemben. A CDU jelöltje ugyanis minden bizonnyal Angela Merkel lesz, aki Schröder szempontjából sokkal könnyebb ellenfél, mint 2002-es ellenfele, Edmund Stoiber. Egy hét eleji közvélemény-kutatás szerint a személyiségek párharcában Schröder vezet 42-30 százalékkal. A német választások során azonban inkább a pártok, és nem a kancellárjelöltek versenyeznek – a kancellárjelöltek amerikai típusú tévévitájára csak 2002-ben került sor – ebben a versenyben pedig a tények Angela Merkelt segítik. A német gazdaság hosszú ideje mélyponton van. A gazdaság növekedése egy százalék alatt van, a munkanélküliség tizenkét százalékos, a költségvetési hiány pedig folyamatosan meghaladja az eurozónához való tartozás három százalékos küszöbét. 

Angela Merkel megválasztása érdekes fordulatot hozhat a német politikai életben: ő lenne az első női kancellár, ráadásul keletnémet és protestáns. Kancellársága komoly váltást hozhat a Schröder-korszakhoz képest, például a transzatlanti kapcsolatokban, Helmuth Kohl politikai
tanítványaként szorosabb amerikai–német kapcsolatok mellett teszi le a voksát. Schröderrel ellentétben Merkel nem ellenezte az Irak elleni háborút, mint ahogyan az oroszországi emberi jogi kérdésekkel kapcsolatban is Washington nézeteit vallja, szemben Schröderrel, aki baráti kapcsolatokat ápol Putyinnal. A kínai emberjogi kérdésekben is a jelenlegi kancellárral ellentétes nézeteket vall: míg Schröder a Kína elleni fegyverembargó feloldását kérte, Merkel a Kínával szembeni erőteljesebb fellépést sürgeti.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek