Angela Merkel. Utcahosszal vezet Fotó: Reuters
A kormánykoalíciót irányító Német Szociáldemokrata Párt (SPD) májusi veresége az észak-rajna–vesztfáliai tartományban már jóformán csak feltette a pontot az i-re. A szociáldemokraták sorozatosan több választást is elveszítettek: míg hat évvel ezelőtt a tizenhat tartományból tizenegyet ők irányítottak, mára ez az arány mindössze ötre csökkent. A felsőházat, a Bundesratot az ellenzéki Kereszténydemokrata Unió (CDU) uralja, és az SPD-nek a második világháború óta nem volt ilyen alacsony a tetszési mutatója. Ez a helyzet pedig nemigen fog megváltozni a közeljövőben, a Schröder által meghirdetett reformcsomag ugyanis még nem hozta meg a kívánt eredményeket, sőt azt saját pártja berkein belül is támadások érték. A munkanélküliségi ráta 12 százalékos rekordértéket mutat, a gazdaság öt éve nem tud jelentős növekedést felmutatni. Az elemzők szerint politikai kudarc a modern európai történelemben ritkán volt még ennyire mély és látványos.
Az észak-rajna–vesztfáliai tartomány elvesztése után a kancellár sokak szerint politikai színjátékba kezdett. Első lépésként megszervezte a saját megbuktatását, vagyis bizalmi szavazást indítványozott a parlamentben, amelyet – várakozásainak megfelelően – el is veszített. Így megnyílt a lehetősége arra, hogy második ciklusát egy évvel hamarabb fejezze be, és egy előrehozott választás esetleges megnyerése révén hatalmát – és a saját maga által egyedüli üdvözítőnek tartott reformtervét, az "Agenda 2010-et" is – átmentse egy újabb kormányzati ciklus idejére. A bizalmi szavazás végeredménye után most Horst Köhler államfőnek huszonegy napja van arra, hogy eldöntse: feloszlatja-e a parlamentet, és megtartják-e a választásokat szeptember 18-án. Ha Köhler elnök megvétózza az előrehozott választások megtartását, Németország minden valószínűség szerint még komolyabb válságba süllyed egy olyan kormánnyal, amely nem akar már hatalmon lenni, egy olyan parlamenttel, amely legszívesebben feloszlatná saját magát és – nem utolsó sorban – egy olyan választóközönséggel, amely elégedetlen a passzív politikusaival.
A második világháború óta Németországban eleddig mindössze kétszer fordult elő, hogy kancellárok kifejezetten az előrehozott választások "kiprovokálása" érdekében indítványoztak bizalmi szavazást a parlamentben. Legutóbb 1982-ben került erre sor, amikor is Schröder kancellár elődje, Helmut Kohl megszervezte a saját vereségét, majd az előrehozott választásokon megerősítette pártja többségét. Jelenleg azonban számos kisebb párt és néhány képviselő is azzal érvel, hogy az ilyen "megrendezett" vereség sérti az alkotmány előírásait, és ezért a korai választások bejelentése esetén alkotmánybírósághoz fordul. Bár 1983-ban az alkotmánybíróság úgy ítélkezett, hogy Kohl kancellár jogszerűen járt el, a jövőre nézve olyan bonyolult jogi procedúrát határozott meg az ilyen esetekre nézve, amely akadályokat gördíthet Gerhard Schröder útjába.
A kancellárnak azonban a közvélemény-kutatások szerint nincs túl sok esélye arra, hogy az újabb választások során átmentse hatalmát egy újabb ciklus idejére. Német és európai politikusok egyre inkább a kancellári poszt várományosára, Angela Merkelre figyelnek. A jobbközép CDU-vezetőjének tetszési mutatója az utóbbi időben már túl is szárnyalta
Schröder kancellár vagy akár Joschka Fischer eredményeit is, és mind Londonban, mind Washingtonban nagy reményeket fűznek hozzá, Merkel ugyanis egy liberálisabb, a transzatlanti kapcsolatokat ápoló Németországot akar létrehozni. Ugyanakkor nem valószínű, hogy Merkel szembefordulna Franciaországgal, vagy hogy stratégiai anglo-germán szövetséget tervezne kiépíteni. Tony Blairrel ellentétben Merkel ellenzi Törökország uniós csatlakozását, sőt álláspontja ebben a kérdésben a francia és holland referendumok óta még merevebbé vált. Ugyanakkor elfogadja az EU Romániával és Bulgáriával kapcsolatban vállalt kötelezettségeit, sőt támogatja az unió nyugat-balkáni terjeszkedését is. A szakértők szerint Merkel várhatóan stratégiai kapcsolatokat épít majd ki a kisebb EU-tagországokkal is.
Az idén ötvenegy éves Angela Merkel politikai pályafutása a német egyesítéssel kezdődött, korábban nem sok jelét adta közéleti ambícióinak. Hamburgban született, de protestáns lelkészként tevékenykedő szüleivel később az NDK-ba költözött. Életének gyakorlatilag kétharmadát a szovjet blokk egyik legszigorúbb diktatúrájában töltötte. Szorgalmas és kitűnő diákként csatlakozott az ifjú úttörők mozgalmához, majd később kilépett belőle. Saját elmondása szerint tanár akart lenni, "de nem abban a rendszerben. Inkább a fizikatudományok doktora lettem, mert ez politikailag semleges foglalkozás volt". Az egyik műszaki egyetemre való jelentkezését visszautasították, miután a hírhedt Stasi leleplezte, hogy farmernadrág viselésével és nyugatnémet rádióadások hallgatásával "flörtölt" a kapitalizmussal. A titkosrendőrség megpróbálta Merkelt beszervezni, ám ő nem állt kötélnek, bár, mint később kiderült, egyik tudóstársa rendszeresen jelentéseket készített róla.
Merkel 1990-ben csatlakozott a kereszténydemokratákhoz, és még abban az évben képviselővé választották. 1991-ben pártfogója, Helmut Kohl kancellár miniszterré nevezte ki, 1998-ban pedig ő lett pártja vezetője. A második házasságában élő, gyermektelen Merkel elmondása szerint következetes reformokat vezetne be, amelyek fő célja az átfogó adóreform, a munkanélküliség csökkentése, a munkaerőpiac rugalmasságának javítása és a bürokrácia csökkentése lenne. A szakértők szerint a karizmatikusnak éppen nem mondható Merkel lehet Németország új "megmentője", hiszen NDK-s tapasztalatai miatt fontos értéknek tartja a szabadságot, különösebben nem ragaszkodik az elavult jóléti állam
modelljéhez és az erősen szabályozott szociális piacgazdasághoz sem. Ha sikerülne keresztülvinnie egy eredeti gazdasági reformot, az elemzők szerint ezzel a francia–német szövetséget – és ezzel együtt akár magát az EU-t is – új irányba terelhetné.
2005. 07. 08. (IX/27)
