A Jeruzsálembe látogató Condolezza Rice amerikai külügyminiszter és Joseph Borrell Fontelles, az Európai Parlament elnöke is reméli, hogy az izraeli visszavonulás nem ér véget Gázával, hanem a Nyugati parton is folytatódik. Sőt Borrell, aki a hatvanas években hat hónapot önkéntesként töltött egy kibucban, a zsidó állam teljes kivonulását követelte a Nyugati partról.
A negatív előjeleket az Egyesült Államok egymilliárd dollár érték? segélycsomag nyújtásával akarja feledtetni, amelyet Izrael a Negev és Galilea térségének fejlesztésére fordíthat. A segély egy részét a Gázai övezetből kitelepítendő 8 ezer zsidó áttelepítésére fordítják majd.
A gázai kivonulás tervét az Európai Unió és az Egyesült Államok is a békemenetrend megvalósításához kapcsolja. Rice és Borrell is elsőrend? fontosságúnak tartja, hogy Izrael a gázai kivonulást a Palesztin Hatósággal koordinálja. Álláspontjukat az is motiválja, hogy attól tartanak, a kivonuló izraeli telepeseket és katonákat fegyveres támadás éri. Ha ez megtörténne, minden előzetes várakozást felborítana. Magát Saront is kellemetlen helyzetbe hozná, hiszen korábban jelezte: Izrael biztonságának veszélyeztetése árán nem köt kompromisszumot.
Azonban semmi jel nem mutat arra, hogy Abbasz végre akarná hajtani a "road-map" előírásait. Nem számolta fel a terrorszervezeteket, nem kobozta el fegyvereiket, és nem akadályozta meg a terrorcselekmények elkövetését. Különösen nyilvánvaló azután, hogy Abbasz szervezete, a Fatah egy öngyilkos merénylőnőt azzal bízott meg, hogy robbantsa fel a beér-seva-i kórházat, és legkevesebb 50 izraelit öljön meg. Azon a napon, amikor Abbasz azt mondta Rice-nak, hogy beszüntették az Izrael elleni uszítást, a Palesztin Hatóság hivatalos hírügynöksége "jelentette": "Izraeliek vaddisznóhordákat eresztettek palesztin falvakra Nablusz környékén, hogy megtámadják őket, és elpusztítsák a termést." A hírügynökség még a falu polgármesterét is idézte, aki természetesen megerősítette a "történteket".
Saront vádolja a botránykönyv
Raviv Drucker és Ofer Selach Bumeráng című, nemrégiben megjelent könyvében leírja, hogyan jutott el Saron a Gázából és Észak-Szamáriából való kivonulás gondolatához. Saron 2003-as választási platformjában még ellenezte, hogy a palesztinoknak ellenszolgáltatás nélkül adjanak át földeket, és visszautasította, hogy a Gázai övezetből vagy Júdeából elűzzék az izraelieket. Saron később megváltoztatta álláspontját, és éppen azt a radikálisan baloldali tervet fogadta el, amelyet a választók a 2003 januári választásokon elsöprő többséggel elutasítottak. A szerzőpáros az okot Saron korrupciós botrányában látja, amelyben ő és két fia, Omri és Gilád rendőri vizsgálat alatt állt. Saron magánügyvédje és kabinetfőnöke, Dov Weissglass bírta rá a kormányfőt, hogy merész kezdeményezéssel álljon elő, amely "a közfigyelmet és a médiát eltereli a vizsgálatról", ha a felelősségre vonást el akarja kerülni. Így született a gázai kivonulás terve. Amikor Arbel államügyész beterjesztette vádemelési javaslatát, egy napra rá Saron jeruzsálemi rezidenciájára hívta Joél Marcust, a Haaretz újságíróját. Amint az várható volt, Marcus keblére ölelte Saron tervét. Másnap a cikk megjelent, és így vált a radikális baloldal programja a jobboldali Saron politikájának fő meghatározójává. Nem sokkal ez után a főügyész vádemelés nélkül lezárta Saron és fia ügyét. A tervet Weissglass dolgozta ki, és anélkül, hogy konzultált volna a vezérkar és a Sin Bét főnökével, vagy megtárgyalták volna a kormányban, és közvetlenül Rice amerikai nemzetbiztonsági tanácsadónak mutatta meg először. Hiába tiltakoztak az izraeli hadsereg vezetői, és hiába emelt kifogást a Sin Bét. Saron nem is járult hozzá, hogy Mose Ja\'alon vezérkari főnöknek és Avi Dichternek, a Sin Bét főnökének megbízatását a szokásos módon meghosszabbítsák.
2005. 07. 01. (IX/26)
