Gerhard Schröder kancellár. Kezére játszhat a konzervatív oldal megosztottsága Fotó: Reuters
A német választási kampány utolsó heteiben Kelet-Németországba tevődött át a fő "hadszíntér" – ugyanis ha a választásokat ott megnyerni nem is lehet, de elveszteni annál inkább. A két nagy párt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Szociáldemokrata Párt (SDP) tisztában van azzal, hogy a keletnémet választók dönthetik el a választások kimenetelét, mint ahogy ez 2002-ben egyszer már meg is történt. Annál is nagyobb lendülettel kampányolnak a jelöltek, mert az egyesítés óta eltelt tizenhat év alatt egyik pártnak sem sikerült "gyökeret vernie" a keleti tartományokban, ahol a lakosság nagy része úgy véli, a "nyugati" pártok továbbra sem értik a "keleti" realitást.
Míg korábban a CDU úgy vélte, tőkét kovácsolhat Merkel keletnémet származásából (Vaslady kontra Hazárdjátékos. Hetek, 2005. augusztus 19.), mára úgy tűnik, ez inkább hátrányt jelent a konzervatívok számára. Az "elnyugatiasodott" Merkelben – és a CDU-ban – a keleti választók nagy része a vadkapitalizmus képviselőjét látja, akinek nem sok mondanivalója van a súlyos gazdasági gondokkal küzdő Kelet számára.
Ha viszont Merkel mégis megpróbálna nagyobb hang-súlyt helyezni származására, ezzel is jelezve, hogy megérti a keletnémeteket, számos nyugati választót idegeníthetne el magától, ugyanis a nyugatnémetek belefáradtak a keletiek gondjainak hallgatásába – és finanszírozásába. Jól tükröződik ez Edmund Stoiber, a Keresz-tényszociális Unió (CSU – a CDU bajor testvérpártja) elnökének szavaiban, aki nemrég több felszólalásában is súlyosan lekezelő módon nyilatkozott a keletnémetekről. Legutóbb – a kommunista gyökerekkel rendelkező baloldali párt népszerűségére utalva – kijelentette, hogy "csak a legostobább birkák szavaznak a saját mészárosukra", míg korábban úgy nyilatkozott, hogy elfogadhatatlannak tartja, hogy "a frusztrált keletnémetek határozzák meg a választások kimenetelét". (Ezzel alighanem arra a sérelmére utalt, hogy 2002-ben mindössze 6000 keletnémet szavazat fosztotta meg őt attól, hogy kancellár legyen.)
Stoiber becsmérlő szavai azonban nagyon nem használnak Merkel esélyeinek, mivel csak tovább erősítik a keletnémetek CDU-val szemben érzett ellenszenvét. Egyes vélemények szerint azonban nem véletlen baklövésekről van szó csupán, hanem Stoiber és a többi, hozzá hasonlóan nyilatkozó konzervatív politikus tudatosan meg akarja akadályozni, hogy Merkel kancellár legyen. A kereszténydemokraták belső megosztottsága azonban igen jól jön a korábban biztos vesztesnek tekintett Gerhard Schröder számára, aki most azzal vádolja a CDU-t, hogy az megosztást szít az ország keleti és nyugati fele között, ráadásul nemcsak az emberek fejében, de szívében is. "Egyesek nem akarják, hogy újra
eggyé váljon ez az ország" – mondta egyik kampánybeszédében, miközben magát állítja be a német egység fő letéteményesének. Schröder ezzel azt a kártyát akarja megjátszani, hogy politikusként személyes népszerűsége jóval nagyobb, mint Merkelé, így terelve el a figyelmet azokról a problémákról, melyek nem túl jó "bizonyítványt" adnak az SDP elmúlt években nyújtott teljesítményéről.
A csalódott keletnémetek körében mindeközben egyre nagyobb befolyásra tesznek szert a szélsőséges nézeteket valló pártok. Amellett, hogy egyre több választó gondolja úgy, hogy a neonáci NDP hozhat valós megoldást a problémákra, szédületes sebességgel robbant be a német politikai életbe a keletnémet posztkommunista párt (PDS) és a szélsőséges nyugatnémet kommunista párt (WASG) tagjaiból júliusban alakult radikális baloldali párt is. Az Oskar Lafontaine, volt SDP-elnök és Gregor Gysi, volt PDS-elnök irányításával létrejött párt a közvélemény-kutatások szerint a két nagy pártot is meghaladó népszerűségre tett szert az elmúlt hetek során a keleti tartományokban, mivel a keletnémetek benne látják azt a politikai erőt, amely "az ő nyelvükön beszél", amely a keleti érdekek és a szociális igazságosság igazi képviselője lehet a jövőben. Ugyanakkor Joschka Fischer arra figyelmeztetett, hogy Lafontaine populista megnyilvánulásai – miszerint "a külföldiek veszik el a keletnémetek elől a munkalehetőséget" – inkább emlékeztetnek szélsőjobboldali politikusok, mint Marx szavaira.
Amennyiben azonban egyik nagy párt sem szerez elegendő szavazatot ahhoz, hogy többségi kormányt alakítson, előfordulhat, hogy nagykoalíciót kell alakítaniuk annak érdekében, hogy a szélsőséges pártok ne juthassanak kormánypozícióhoz. Ez azonban politikai állóvizet hozhat létre Németországban, ami viszont a gazdasági reformok megvalósítását sodorhatja veszélybe.
2005. 08. 26. (IX/34)
