Julia Tyimosenko és Viktor Juscsenko idén májusban. Integetésből ökölrázás Fotó: Reuters
Mint mindig, a dolog eleinte romantikusan indult.
A saját nyomorába, a jogtiprásba, az előző rezsim korrupciójába, lopásaiba belefáradt ukránok milliói elkezdtek hinni abban, hogy a Kucsmával szemben fellépő, Viktor Juscsenko és Julia Tyimosenko nevével fémjelzett ellenzék kivezeti majd az országot a gazdasági és politikai válságból. 2004 végén ez az ellenzék, amely nem értett egyet az elnökválasztások eredményével – miszerint Viktor Janukovics, Kucsma utódja vette volna át az ország vezetését –, az utcára szólította híveit.
A tüntetés, amely azután a "narancsszín? forradalom" nevet kapta, és amelyben ellenségei Washington kezét vélték felfedezni, végül győzött. 2005 januárjában Viktor Juscsenko, Ukrajna újdonsült elnöke felesküdött az evangéliumra, hogy becsülettel szolgálja az államot és a népet. Egy hónappal később kinevezte Julia Tyimosenkót a kormányfői posztra – ami várható is volt: Tyimosenko számított Juscsenko legfőbb és politikailag legütőképesebb társának, ezenkívül sokan úgy tartják, éppen az ő támogatása és kiapadhatatlan forradalmi aktivitása segítette győzelemhez az ellenzéket.
Az újdonsült kormány első, nem túl feltűnő válságára még akkor, februárban sor került. Roman Zvarics igazságügyi miniszter benyújtotta lemondási kérelmét tiltakozásul, amiért a Tyimosenko-féle kormány úgy döntött, beszünteti az orosz kőolaj reexportját. Juscsenko nem fogadta el a lemondást. Tavasszal azonban Zvarics ellen olyan vád fogalmazódott meg, hogy nem rendelkezik a miniszteri poszt elfoglalásához szükséges képzettséggel, ezért mennie kell. Zvarics ennek ellenére maradt.
Később, áprilistól júniusig Ukrajna három gazdasági válságon is átesett: kettő ezek közül a benzinhez kötődött, egy a cukorhoz: az árak hirtelen a magasba szöktek. Ezúttal Roman Besszmertnij miniszterelnök-helyettes adta be a lemondását, amit Juscsenko nem fogadott el, nyilván igyekezvén megőrizni kormányában a "forradalmi kádereket".
Végül augusztusban kiderült: a törvényesség és igazságosság valóban demokratikus értelmezése érdekében immár magának Juscsenkónak kellene lemondania. Miután az ukrán sajtó pár hónapja elkezdte firtatni, hogy az elnök 19 éves fiának, Andrejnek miből telik gyémántokkal kirakott 40 ezer dolláros (8 millió forintos) mobiltelefonra, 160 ezer dolláros (32 millió forintos) BMW-re és 600 négyzetméteres luxuslakás bérlésére Kijev központjában, az elnök durván rendreutasította a sajtót, mondván, hogy "az újságírók viselkedjenek művelt emberek, és nem bérgyilkosok módjára". Nem kis megrökönyödést váltott ki
az ukránok között az is, hogy Juscsenko levédette a narancsos forradalom szimbólumait és szlogenjeit. A védjegyek értékét az ukrán sajtó ugyanis mintegy 100 millió dollárra (20 milliárd forintra) értékelte. Miután fény derült arra, hogy a pólók, sapkák, sálak és hasonló tárgyak hatalmas bevételt hoznak a családnak (és csak nekik!), az emberek a forradalom eszméjének elárulását kezdték rebesgetni. Az elnök válaszképpen bejelentette: elbeszélgetett a fiával, "mint férfi a férfival".
Aztán jött a szeptember. Ezúttal Alekszandr Zincsenko elnöki kabinetfőnök nyújtotta be lemondását, hivatalos nyilatkozatával pedig elkerülhetetlenné tette a jelenlegi válságot. Zincsenko egyenes tévéadásban közölte, hogy az elnök legszűkebb környezetét immár teljesen áthatotta a korrupció. Fő vádlottként a Biztonsági Tanács titkárát, Juscsenko közeli kollégáját, Pjotr Porosenkót nevezte meg.
Az újságcikkek megemlítik, hogy egy harkovi kongresszusra egybegyűlt ukrán üzletemberek tapssal fogadták a Tyimosenko-féle kormány leváltásának hírét.
Jelenleg maga Tyimosenko is az elnök környezetének korrumpáltságáról beszél. Viktor Juscsenko válaszképpen azzal vádolta a volt kormányfőt, hogy haszonlesésből visszaélt hatalmával. Elmondása szerint Tyimosenko, még Ukrajna egyesült energetikai rendszerének vezetőjeként, majdnem 1 milliárd 600 millió dollárnyi összeggel maradt adósa az államnak, amit később, már kormányfőként megkísérelt hivatali jogkörét felhasználva "leírni".
Voltak más pénzügyei is Tyimosenkónak – például ukrán vállalkozások reprivatizációs folyamatainak egész sora. Az utolsó ilyen eset – amivel, úgy tűnik, betelt a pohár az addig elnéző Juscsenkónál – az volt, amikor a Tyimosenko-féle kormány úgy határozott: újraállamosítja a leköszönt elnök, Kucsma vejének tulajdonában lévő nikopoljei vasöntvényüzemet.
Nem nagyon hallani még, hogyan is vélekedik Tyimosenko az Oroszországgal való együttműködés kérdéséről. Emlékeztetőül: még mielőtt kormányfővé választották volna, Oroszországban vádat emeltek ellene az orosz védelmi minisztériummal folytatott törvénytelen ügyletei miatt.
Tyimosenko jelenleg Juscsenko ellen lép fel, emellett nagy és reményteli várakozással készül a 2006-os parlamenti választásokra, melyek nemcsak a hatalomba való visszatérést illetően jelentenek számára új esélyt, hanem még arra is, hogy az ukrán állam legbefolyásosabb embere legyen. A narancsszín? forradalom idején ugyanis született egy olyan törvény, amely jócskán megnöveli az új parlament hatáskörét, miközben az elnökét csökkenti. A parlament jelöli ki a kormányfőt, és annak jóval több hatalma lesz, mint az elnöknek.
Eközben újra felbukkant a politika színpadán az utolsó elnökválasztáson alulmaradt Viktor Janukovics is; pártja jelenleg a legnépszerűbb az országban. Úgy tűnik, nem kívánja megvárni, míg Julia Tyimosenko teljesen kibontakozik a parlamenti választások idejére. Egyik tévényilatkozatában megdicsérte Juscsenkót a kormány leváltásáért, és előrehozott választásokat sürgetett.
2005. 09. 16. (IX/37)
