David Cameron, a brit konzervatív párt új elnöke feleségével. Huszonegyedik századi pártot akar Fotó: Reuters
A modern kori brit politikában még senkinek nem sikerült ilyen viharos gyorsasággal az élre törnie. Még Tony Blairnek sem, akihez pedig szinte mindenki, aki a témával foglalkozik, akarva-akaratlanul is hasonlítja Cameront. Mielőtt ugyanis Blair negyvenegy évesen a Munkáspárt, majd egész Nagy-Britannia élére állhatott volna 1994-ben, tizenegy éven át tanulta a mesterséget az Alsóházban, amiből hat évet az akkori "árnyékkormányban" dolgozott. Cameron viszont mindössze négy éve tagja képviselőként az Alsóháznak, és alig nyolc hónapja lett a párt oktatásügyért felelős szóvivője. Neve pedig csak akkor vált a közvélemény előtt is ismertté, mikor júniusban jelöltette magát a pártelnöki posztért folytatott küzdelemben, miután a korábbi elnök, Michael Howard bejelentette lemondását a májusi választási vereséget követően. De közvetlen támogatóin kívül ekkor még senki nem hitt a győzelmében.
Cameron számára a fordulópontot az október 4-én Blackpoolban megtartott pártkongresszuson elmondott beszéde jelentette. Húsz perc alatt világosan és higgadtan – ráadásul jegyzetek, sőt a legkisebb megtorpanás nélkül – vázolta fel hallgatósága számára, hogy hogyan képzeli el a "modern és mérsékelt konzervativizmust". Optimizmussal átitatott beszéde olyan frissítő szélként hatott az utóbbi évtizedben három elnököt is felemésztő, megáporodott párt soraiban, amivel sikerült felráznia a küldötteket, és azonnal behozhatatlan előnyre tett szert ellenfeleivel, többek között a korábban biztos befutónak tekintett, de a jobboldali politikai elit "öreg katonájának" titulált, ötvenhét éves David Davisszel szemben. A kampány során Cameron "a változás hangjaként és az ország reménységeként" határozta meg magát, majd hozzátette, hogy "olyan 21. századi pártot akar, mely a jövő felé néz". A két hónappal később, december 6-án lezárt írásos szavazás során a mintegy 250 ezer fős párttagság kétharmada szavazott szó szerint bizalmat a "jövő emberének".
A toryk új vezére mellett a legfőbb érv az, hogy "pedigréje" kifogástalan. 1966. október 9-én született egy gazdag tőzsdeügynök apa és egy "képviselő-dinasztiából" származó anya gyermekeként. (Anyai ágon eddig három prominens konzervatív képviselőt tud felmutatni a család a 19. század végéről, illetve a 20. század elejéről, mostohaapja pedig John Major kormányának volt kommunikációs minisztere. Egyes források szerint a királyi családdal is távoli rokonságban áll.) Előbb az eddig 19 miniszterelnököt "jegyző" Etonba járt (ahol a sors játékaként ugyanaz az Eric Anderson volt az iskola igazgatója, aki korábban Tony Blairnek is tanára volt, akkor még a Fettes – gyakran a skót Etonnak titulált – állami iskolában), majd Oxfordban szerzett közgazdaság-, filozófia- és politikatudományokból diplomát. Időközben tagja lett a csak férfiak számára nyitott White\'s elitklubnak is, melynek olyan illusztris személyek a tagjai, mint Károly herceg és a fiai.
Politikai karrierjére mindig is tudatosan készült, tanulmányai végeztével már 1988-ban azokban az akkor konzervatív vezetés alatt álló minisztériumokban helyezkedett el, ahol Margaret Thatchernek és John Major-nek írt beszédeket. De mivel fontosnak tartotta, hogy a politika világán kívül is tapasztalatokat szerezzen, 1994-ben egy hétéves kitérőt tett a magánszektorba, ahol a Carlton médiacsoport kommunikációs és PR igazgatójaként dolgozott. 2001-ben tért vissza a politikához képviselőként, majd ezt követően kezdte el volt iskolatársaiból és korábbi ismeretségi köréből felállítani azt a fiatal (legtöbbjük még nincs negyvenéves) és eltökélt – westminsteri körökben csak "Notting Hill-i fiúknak" becézett – csapatot, amellyel mostani kampányát sikerre vitte, és amelyből a konzervatív "árnyékkormányt" fogja felállítani.
Bár kritikusai szemére vetik, hogy nincs még kidolgozott kormányprogramja, tanácsadói úgy vélik, ez több szempontból sem jelent gondot. Egyrészt frissessége és dinamizmusa, valamint magabiztos könnyedsége és kézzelfogható karizmája ellensúlyozzák most ennek hiányát, másrészt a következő választások csak 2009-re várhatók, tehát addig még bőven van ideje programja megfogalmazására. Ennek érdekében Carmeron máris olyan munkacsoportok felállításán dolgozik, amelyek feladata lesz, hogy a következő másfél évben javaslatot tegyenek az új pártelnök számára. Emellett Tony Blair jelenlegi miniszterelnök már bejelentette, hogy még a következő választások előtt várhatóan át fogja adni a helyét Gordon Brown jelenlegi pénzügyminiszternek, tehát Cameronnak a vele való küzdelemre kell a következő évek során felkészülnie.
Ebben nagy segítségére lehetnek személyes tulajdonságai is, lefegyverző könnyedsége és szembeötlő önbizalma – valamint olyan hétköznapi hobbijai, mint a kerékpározás és a kertészkedés –, ha "osztálytalanná" nem is teszik, de a befolyásos baráti köre és kékvér? öröksége jelentette "hátrányokat" ellensúlyozva közelebb hozzák ahhoz az "átlagpolgárokból" álló választói réteghez, amelyet meg akar majd szólítani. Ösztönösen megtalálja a közös pontokat, ugyanakkor jól állja a viharokat is, főleg a tévékamerák előtt, ahol magabiztosan néz a legádázabb riporterek szemébe is. Így azokra a kérdésekre is könnyűszerrel adott kitérő választ, amelyek azt firtatták, hogy fiatalkorában használt-e drogokat. Mint mondta, joga van nem nyilatkozni a magánéletéről, amelyet politikusi pályája előtt folytatott, és amely során akár hibákat is elkövethetett.
Emellett azonban az is a javára játszik, hogy a sorozatos vereségektől megtépázott toryk olyan vezetőt kerestek, aki képes új lendületet adni a pártnak. Cameron pedig olyan stratégiát ajánl, amellyel feltett szándéka, hogy visszahódítja azt a politikai középmezőnyt, melyet teljesen a Munkáspártra hagytak az utóbbi években. Véglegesen szakítani akar a thatcherizmussal, véget akar vetni a "paprikajancsi" stílusú, egymásra mutogató, egymást lehurrogó politizálással, a brit jobboldal megújulásának olyan vezéregyéniségévé akar válni, mint amilyen Blair a baloldal számára. Nem könny? feladatra vállalkozott, az azonban biztos, személyével a toryknak most valóságos esélyük van arra, hogy kilábaljanak az évtizedes elszigeteltségből.
David Cameron nős, két gyermek édesapja. Hároméves kisfia súlyosan fogyatékos, de feleségével, Samanthával további gyermekeket is vállaltak, kislánya most kétéves, a harmadik pedig jövő év elejére jelezte érkezését.
Amikor a hitéről kérdezte a The Times újságírója, Cameron azt felelte: "Hiszek Istenben, de úgy érzem, hogy nem csak húsvétkor és karácsonykor kellene elmennem a templomba. Nincs \'közvetlen vonalam\' oda fel."
2005. 12. 16. (IX/50)
