Borisz Tadics szerb elnök: nem volt választása Fotók: AP
Amikor 2003-ban a két állam egyfajta államszövetségi „házasságra” lépett, a
montenegróiak lehetőséget kaptak, hogy három évvel később szavazzanak
függetlenségükről. A parányi, alig 620 ezer lakosú Montenegró polgárai most úgy
döntöttek: nem kérnek a 8 milliós szerb „nagytestvér” bábáskodásából, nem
akarják, hogy országuk továbbra is hátrányos helyzetbe kerüljön nemzetközileg
Belgrád „engedetlensége” miatt. Bár a kormánypárt már régóta hangoztatta a
különválás előnyeit, törekvéseik a közelmúltban kaptak nagyobb lendületet a
szerb kormány Ratko Mladics háborús bűnössel kapcsolatos magatartása miatt.
Mivel Belgrád az 1995-ös szrebrenicai mészárlás felelősének tartott tisztet nem
adta ki Hágának, az EU felfüggesztette Szerbia–Montenegróval a csatlakozási
tárgyalásokat. A „válás” szószólói szerint a „fekete hegyek” országa – ezt
jelenti ugyanis a Montenegró szó – így hamarabb felvételt nyerhet majd az EU-ba.
A szavazás feltételeit az Európai Unió diktálta: minimum 50 százalékos részvétel
volt szükséges, és a függetlenséghez legalább a szavazatok 55 százalékának
igennek kellett lennie. Ez azonban buktatót is rejtett magában: az igen
szavazatok lehettek volna úgy is többségben, hogy közben mégis veszítenek a
függetlenségpártiak, ha az 55 százalékot nem érik el. Az 55,5 százalékos
eredmény így is épphogy csak átcsusszant a lécen. A részvételi arány viszont
rekordokat döntött: meghaladta a 86 százalékot.
Több kommentátor szerint a Mladics-ügy csak azokat a szavazókat befolyásolta,
akik korábban nem tudtak dönteni: a többiek inkább etnikai származásuk alapján
szavaztak. Már a voksolás előtti közvélemény-kutatások is jelezték: Montenegró
lakossága közel fele-fele arányban megosztott a kérdést illetően. A
megosztottság általában az etnikai határvonalakat követte: a nyugati partvonal
közelében élő montenegróiak és albánok a függetlenséget preferálták, míg a
keleti határ menti szerbek inkább az egység mellett voksoltak.
Montenegróban a lakosság 43 százaléka montenegrói, 32 százaléka szerb, 14
százaléka szláv muzulmán és 7 százaléka albán. A függetlenségi törekvések újra
felvetik a balkáni etnikumok helyzetének kérdését: Montenegróban közel 200 ezer
szerb él, Szerbiában pedig 260 ezer montenegrói, akik a különválás után
kisebbségekké válnak. Szerbiában a magyarok után a montenegrói lesz a
legnépesebb kisebbség.
A kampány során a két tábor hangzatos érveket vonultatott fel egymással szemben.
Míg Belgrád hívei váltig azt hajtogatták, hogy „egyedül nem megy”, a kormányfő,
Milo Djukanovics és követői kitartottak amellett, hogy önállóan fényes jövő vár
a miniállamra. A szétválás támogatói szerint „a független Montenegró nem lesz
többé a nacionalista szerb politika játékszere”, a miniállam rohamos léptekkel
felvételt nyer majd az EU-ba, az ENSZ-be és a NATO-ba, és óriási gazdasági
fellendülés várható, hiszen egyrészt Brüsszelből öntik majd a pénzt
Montenegróba, másrészt pedig a külföldi befektetők is sorban állnak majd a
határoknál.
Milo Djukanovics
2006. 05. 26. (X/21)
