Fotók: AP
A tizenkilenc éves Gilad Salitot (képünkön jobbra) palesztin fegyveresek
hurcolták magukkal, miután június 25-én hajnalban megtámadtak egy izraeli állást
a gázai– egyiptomi–izraeli hármas határnál fekvő Kerem Salom-i átkelő közelében.
A harcosok egy titokban kiásott, több száz méteres alagúton keresztül jutottak
át a határon, és meglepetésszerű rajtaütést hajtottak végre. A tűzharc során két
izraeli katona és két palesztin támadó életét vesztette, többen – köztük maga
Salit is – megsérültek.
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) helyi parancsnoka szerint Salitot elrablói arra
kényszerítették, hogy saját lábán menjen velük, így sebesülése feltételezhetően
nem volt súlyos. Bár egyes források szerint eltört a keze és megsérült a hasfala
is, mások azt állítják, hogy semmit nem tudni az állapotáról. Az akciót három
szélsőséges szervezet, a Népi Ellenállási Bizottságok, a korábban ismeretlen
Iszlám Hadsereg nevű csoport és a Hamasz katonai szárnya közösen vállalta
magára. Bár a csoportok rövid időn belül beadták követeléseiket, melyek szerint
az izraeli börtönökben fogva tartott palesztin nők és kiskorúak szabadon
engedését követelték, Ehud Olmert izraeli kormányfő a követelést határozottan
visszautasította.
Olmert a támadásért teljes mértékben a Hamasz vezette Palesztin Hatóságot tette
felelőssé, és átfogó, elnyúló hadműveleteket helyezett kilátásba, amenynyiben a
fiú nem kerül vissza épségben. Az izraeli tankoknak a Gázai övezetbe való
behatolásán kívül ez a Hamasz vezéreinek likvidálását is magába foglalja.
„Legyen világos: bárkit el tudunk érni, nem számít, hol van, és az érintettek
jól tudják ezt” – szögezte le Olmert, aki többek szerint megjegyzésével a
Szíriában menedékre lelő Hamasz-vezérre, Khaled Mesaalra is utalt, akit az akció
elrendelőjének tartanak. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a palesztinok egy
ciszjordániai telepes fiú elrablását is bejelentették.
Bár a Palesztin Hatóság tagadja, hogy tudott volna előzetesen az akcióról,
Abbász elnök és Hanije miniszterelnök lázas tárgyalásokba kezdett a kialakult
helyzet orvoslása céljából. Dan Gillerman, Izrael ENSZ-nagykövete szerint
Abbásznak ez az utolsó esélye, hogy megmutassa, van-e hatalma. Bár a
békefolyamat „felélesztése” érdekében a Hamasz és a Fatah a napokban megegyezett
egy olyan dokumentum aláírásában, amely a palesztin állam létrehozása mellett
Izrael létezését közvetve elismeri, a jelenlegi feszült helyzetben nehéz
elképzelni újabb béketárgyalásokat. A gázai lakosság körében egyébként a
palesztin túszejtő akció széles körű támogatást élvez. Míg egyesek szerint
Gázának nincs vesztenivalója az ilyen támadásokkal, hiszen eddig sem érezték
magukat biztonságban, mások azt vallják, hogy mivel a Hamasz most katonákat és
nem civileket vett célba, még többen helyeslik az akciót.
Salit szüleit meglepetésként érte fiuk elrablásának híre. „A támadás hallatán
még csak meg sem próbáltam felhívni a fiam. Nem gondoltam, hogy ő volt ott. Úgy
tudtam, hogy északon állomásozik” – nyilatkozta Salit apja. A tizedes
családjának az IDF vezetősége ígéretet tett arra, hogy minden tőlük telhetőt
megtesznek a fiú kiszabadítására. Salitékat több olyan család is vigasztalta,
akiknek gyermekeit szintén elrabolták a katonaság alatt, köztük olyanok is,
akiknek fiait évek óta eltűntnek nyilvánították. A jeruzsálemi siratófalnál
ezrek gyűltek össze, hogy imádkozzanak Gilad Salit hazakerüléséért. Izraeli
katonát utoljára 1994 októberében raboltak el palesztinok. A húszéves túsz akkor
a kiszabadítására indított akció során vesztette életét.