– Tisztában voltam ezzel, amikor elvállaltam a feladatot. De azt tapasztalom,
hogy létre lehet hozni olyan kompromiszszumokat, amelyekben minden tagállam
megtalálja azt, ami számára fontos. Ez történt például az év elején, a
munkaigényes szolgáltatások kedvezményes áfakulcsának esetében. Az ezt hét éve
alkalmazó kilenc ország a hosszabbítást akarta kiharcolni. Néhány új tagállam
csatlakozni szeretett volna a rendszerhez, Németország viszont – a nagy
költségvetési hiánya miatt – ellenzi a csökkentett kulcsokat. A német kormány
ugyanis attól tart, hogy saját közvéleménye előbb-utóbb kikényszeríti a
csökkentett kulcsok alkalmazását, ami tovább növelné a költségvetés hiányát. Ezt
a háromféle törekvést kellett tehát összhangba hozni, ami nagyon türelmes
tárgyalásokat kívánt. Lengyelországot az utolsó pillanatban sikerült meggyőzni
arról, hogy ne vétózza meg a megállapodást. A lengyelek megnyeréséhez a
csökkentett kulcs alkalmazását ki kellett terjeszteni a szociális politika
körébe sorolható új lakások építésére is. A megállapodásnak Magyarország
szempontjából az a jelentősége, hogy ezentúl szintén alkalmazhat csökkentett
áfakulcsot a listán szereplő nagy munkaigényű szolgáltatásokra. Bekerült a körbe
a sok embert érintő távfűtés is, amit Magyarország és több más új tagállam is
szorgalmazott.
Ki dönt végső soron az adókról az unióban? A brüsszeli bizottság vagy a
tagállamok?
– A javaslatot a Bizottság terjeszti elő, a döntést a tagállamok
pénzügyminisztereinek tanácsa hozza. A britek és az írek szerint az adózás
elválaszthatatlan része a nemzeti szuverenitásnak, ezért csak úgy lehet uniós
szabályozást hozni, ha azzal minden tagállam egyetért. Ez az adózási döntések
általános szabálya. Én viszont azt mondom, hogy az adószuverenitás ne korlátozza
a versenyképességet. Az, hogy az unió helyt tud-e állni abban a globális
versenyben, amelyet az Egyesült Államokkal, Japánnal, Kínával és másokkal kell
megvívnia, szerintem fontosabb, mint az adószuverenitáshoz való merev
ragaszkodás. Ha az egységes belső piacon jelenleg érvényes huszonötféle
adószabályozást sikerülne közelíteni, az nagymértékben csökkentené a vállalatok
adminisztratív terheit és költségeit, növelné versenyképességüket, gyorsítaná a
gazdasági növekedést, és segítené a munkahelyteremtést.
A Le Monde a napokban arról írt, hogy az adószuverenitás ürügyén micsoda
adóemelések zajlanak Európában. Németországban ez az adópolitikája Angela
Merkelnek, Franciaországban is ez zajlik, sőt az új olasz kormány se kerülheti
el, hogy szuverenitásával élve adót emeljen. De említhetnénk Magyarországot is
– Az adókulcsok mértékét a tagállamok szabadon növelhetik. Az uniós
szabályok az áfa esetében is csak az alsó határokat rögzítik. Így például a
tagállamok legfeljebb kétféle csökkentett kulcsot alkalmazhatnak, meghatározott
termékekre és szolgáltatásokra, az általános áfakulcs pedig nem lehet tizenöt
százaléknál alacsonyabb. A jövedéki adónál is csak a kötelező minimumra van
előírás, a felső határ nincs rögzítve. A társasági nyereségadó kulcsai nincsenek
előírva, és ezt nem is tervezzük. Fontosnak tartom viszont az adóalap-számítás
egységesítését, amin már dolgozunk.
Úgy tudom, erről nagy viták folynak.
– Igen, mert néhány ország ezt az adószuverenitásra hivatkozva ellenzi. Én
viszont az ügyviteli költségek és az adminisztratív terhek csökkentésének
fontosságára, a versenyképességre hivatkozom. Az elképzelést támogatja a
tagállamok többsége, az Európai Parlament, az EU Gazdasági és Szociális
Bizottsága és az üzleti élet. Meg fogjuk csinálni.
Van az Európai Unióban érzékelhető tendencia a különböző adófajták növelése,
illetve csökkentése tekintetében?
– Igen, van. Egyre több politikus és szakértő képviseli azt a véleményt,
hogy csökkenteni kell a munka, a teljesítmény adóztatását, és ehelyett növelni
kell a fogyasztás adóztatását, az áfát. Ez szerintem is igazságos irány. Már
csak azért is, mert a munkához kötődő adóztatás könnyebben kikerülhető. Mindenki
ismer példákat arra, hogy egy vállalkozó alacsonyabb bérrel jelenti be magát a
saját cégénél, és nem a tényleges jövedelme után fizet személyi jövedelemadót.
Az is köztudott, hogy hányféleképpen lehet a társasági nyereségadó-alapot
csökkenteni, mi mindent lehet abból leírni. A fogyasztási adó viszont
kikerülhetetlen. A német kormány például ezért emeli fel a jelenleg 16
százalékos általános áfakulcsot 19 százalékra.
Amikor Magyarországon ilyen jelentős adóemelésekre készültek, kikérték az ön
véleményét?
– Kikérik és meghallgatják a véleményemet. Van, amikor kérés nélkül is
jelzek, például ha a Pénzügyminisztérium egy olyan tervet készül előterjeszteni,
amiről látom, hogy uniós szabályokba fog ütközni. Ilyenkor szólok, hogy az
Európai Bíróságon köthet ki az ügy.
Európában éves szinten 250 milliárd euróra becsülik az adócsalással okozott
kárt. Mit tudnak tenni ez ellen?
– A 250 milliárd az uniós össztermék két és fél százaléka. Ötször annyi,
mint amit a közös mezőgazdasági politikára költünk. Június elején a
pénzügyminiszteri tanácsülésen a Bizottság nevében olyan javaslatot
terjesztettem elő, amely három lehetőséggel számol. Az egyik a hagyományos
módszerek hatékonyabb alkalmazása. Még szigorúbb ellenőrzés, szorosabb
kapcsolatok és gyorsabb információcsere a tagállamok adóhivatalai között,
valamint az együttműködés erősítése az unión kívüli országokkal. Az adócsalásra
létrehozott uniós cégek ugyanis gyakran harmadik országbeli vállalatokat
kapcsolnak be az értékesítési láncba, hogy el lehessen tüntetni az áru vagy
szolgáltatás útját. Ezek a cégek néhány gyorsan lebonyolított nagy üzlet után az
áfa bevallása és befizetése helyett nyomtalanul eltűnnek.
Ezek szerint Kaya Ibrahim módszere másutt is él. De amit mond, az rendőri
kérdés, nem?
– Rendőri kérdéssé akkor válik, amikor már elkövették. Célszerűbb azt
megakadályozni, hogy elkövethessék. A másik módszer a jogi szabályozást
módosítaná. Az értékesítési láncnak nem az első pontján, azaz a két tagállam
közötti „belső” határ átlépését követően kellene bevallani és befizetni az áfát,
mint jelenleg, hanem a lánc utolsó előtti pontján, mielőtt a végső fogyasztóhoz
kerül. Ezt a megoldást elsősorban Németország és Ausztria támogatja, mások
azonban vitatják. Van egy harmadik, még merészebb elképzelés is, miszerint
változtassuk meg az egész áfa-rendszer logikáját. Legyen az unión belüli belső
piacon is kezdettől fogva áfaköteles az áru vagy szolgáltatás mozgása, ugyanúgy,
ahogy a nemzeti piacon. Ha egy magyar cég elad valamit egy osztrák cégnek, az ne
áfamentesen történjen, mint most, hanem áfával. Így nem fordulhat elő, hogy a
vásárló cég az áfamentesen vett árut áfával adja tovább, de azt nem vallja be,
és nem fizeti be az adóhivatalnak, hanem eltűnik. Persze minél radikálisabb egy
változtatási terv, annál több a kockázata, és annál nehezebb azt elfogadtatni.
De a cél túlságosan fontos ahhoz, hogy ne tegyünk meg mindent annak elérése
érdekében.
2006. 06. 23. (X/25)
