Ján Slota
Fotó: Reuters
Robert Fico
Fotó: AP
A választások óta eltelt időszak eseményeinek tükrében megállapítható: Robert
Fico nagyon akarta a hatalmat, nemkülönben Ján Slota, az SNS és Vladimír Meciar,
a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) elnöke. Ez a közös cél láthatóan
nagy egyetértést hozott létre, ennek nyomán gyors volt a kormányalakítás is.
Kívülről úgy tűnik, teljes az egység. A három „erős ember” hatalomba igyekvő
motívumai azonban különbözőek.
Fico mintegy hat éve készül arra, hogy kormányfő legyen, az ellenzék
vezetőjeként folyamatos populista szólamokkal, az egész baloldal bedarálásával
sokat is tett ezért. A kormánykoalíció megalakításánál is hatalmi vágyának
rendelte alá a józan észt, hiszen lehetősége lett volna a Magyar Koalíció
Pártjával (MKP) és a Kereszténydemokrata Mozgalommal (KDH) egy „európaibb”
koalíció létrehozására. A HZDS és az SNS azonban kevesebb kompromisszumra
kénysze-rítette őt, sőt itt ő diktálhatta a feltételeket. Ennek eredménye
megfigyelhető a kormány összetételén is. A parlamenti helyek számarányától
eltérően a Smer-nek 11, az SNS-nek 3, a HZDS-nek 2 bársonyszék jutott. Az összes
erős minisztériumot Fico pártja kapta, az újdonsült kormányfő pedig még azt is
elérte, hogy maga Meciar és Slota nem kaptak sem miniszteri széket, sem vezető
helyet az országgyűlésben.
A két utóbbi politikus még ezeket a feltételeket is elfogadta. Meciarnak
létérdeke volt, hogy kormányra kerüljön, hiszen folyamatosan gyengülő
támogatottságú, arculatát egyáltalán nem találó, egyedül a vezér volt
nimbuszából még valamit profitáló pártjának csak így maradt esélye, hogy
beleszóljon a történésekbe, és esélye maradjon a fennmaradásra. Neki személyesen
valószínűleg nagyon is megfelel, hogy háttérben maradva mozgassa az eseményeket.
(A koalíciós tárgyalásokra a megegyezés szerint csak a három pártelnök jár majd,
és az ott elhangzottakról nem tájékoztatják a közvéleményt.) Ezenkívül pártjának
azért megszerezte az igazságügyi tárcát. Ez a döntés komoly ellenérzést váltott
ki mind a jelenlegi ellenzék soraiban, mind a médiában, hiszen éppen Meciar
korábbi országlását jellemezte a hatalommal való visszaélés, az írott és íratlan
szabályok sárba tiprása. Az ő korábbi, megbízott államfőként adott amnesztiái
teszik máig lehetetlenné, hogy bíróság előtt tisztázzák az akkori
titkosszolgálat valószínűsíthető köztörvényes bűncselekményeit. Meciar pedig
most ott folytatja, ahol abbahagyta. Kijelentette, hogy Ivan Lexa volt
titkosszolgálati vezetőt (aki több évig bujkált az igazságszolgáltatás elől, az
elmúlt hat év folyamán több bírósági per folyt ellene, de a számos bizonyíték
ellenére eddig mindig felmentették) rehabilitálni kell.
Ján Slota nemzeti vezérnek önmagában hatalmas elégtétel, hogy parlamenten
kívülről újra kormányba kerülhetett, s innen éppen a magyarokat szoríthatta ki.
Ebben a helyzetben ezt szó szerint kell érteni, nem lehet véletlen, hogy pártja
éppen az eddigi „magyar” minisztériumokat kapta, ahonnan félő, hogy elbocsátják
a magyar nemzetiségű dolgozókat. Szakértők szerint most elválik, hogy működik-e
a gyakorlatban az antidiszkriminációs törvény, amelyet a közelmúltban éppen a
hasonló esetek kivédésére fogadtak el. Slota emellett a neki jutó, az európai
pénzeket felügyelő és elosztó régiófejlesztési tárcával kapcsolatban már
feltette a költői kérdést: miért kellene éppen a déli (értsd magyarok lakta)
régiókba irányítani több támogatást? Az MKP is figyelmeztet a veszélyre, hogy
megkezdődhet e régiók „kiéheztetése”.
Robert Fico döntött. Különböző érdekek és értékrendek mentén, ellentmondásos
személyekkel, múltbeli koloncokkal, valamint a szlovák és külföldi média, az
erős ellenzék és a Nyugat árgus figyelmétől kísérve kell most már kormányoznia.
Nagy várakozás előzi meg a konkrét döntéseket és a kormányprogramot.
2006. 07. 07. (X/27)
