Augusztus 22-én hozták nyilvánosságra a „Jeruzsálem Nyilatkozat a Keresztény
Cionizmus ellen” című dokumentumot, amelyet a most távozó vatikáni nuncius,
Michel Sabbah latin pátriárka, Swerios Malki Mourad, a Szíriai Ortodox Egyház
érseke, Riah Abu el-Assal, az episzkopális egyház püspöke, és Munib Younan, a
lutheránus egyház püspöke írt alá.
Az egyházvezetők a keresztény cionizmust „hamis tanításnak” nevezték, „amely
megrontja a szeretet, igazság és megbékélés bibliai üzenetét”, valamint
elutasítottak minden együttműködést a cionista csoportokkal az amerikai és
izraeli kormányokban, mivel azok „Palesztinára akarják kényszeríteni egyoldalúan
megállapított határaikat és uralmukat. Ez elkerülhetetlenül végtelen terrorhoz
vezet, amely aláássa a közel-keleti és a világ más részein élő emberek
biztonságát”.
A nyilatkozat is annak a jele, hogy a felekezetek között hatalmas küzdelem
zajlik. A négy nyilatkozó egyház klérusának nagy része palesztin polgár, ebből
következően az egyházak álláspontja szinte azonos a hivatalos palesztin
állásfoglalásokkal. Az evangéliumi kereszténység viszont nem fogadja el a
palesztin területigényeket, ami jelentős feszültséghez vezet.
Válaszképpen a keresztény–cionista csoportok is közreadtak egy nyilatkozatot,
amelyben elmondták, hogy „mi is a békéért imádkozunk, de sajnálattal látjuk,
hogy a jelenlegi palesztin kormány teljes mértékben Izrael elpusztítására
törekszik”. A csoport mindenekelőtt azt rója fel a négy nyilatkozó egyházfőnek,
hogy nagyon egyoldalúan állnak hozzá a kérdéshez, teljesen figyelmen kívül
hagyják a Hamasz-kormány által képviselt terrort. „Úgy érezzük, hogy tisztelet
nélkül és megvetéssel kezelnek minket, és támadásként értelmezzük a
nyilatkozatot. Az egyházvezetők úgy állítják be magukat, mint az igazság, a
kegyelem és a béke támogatóit. Ebből a nyilvános támadásból azonban hiányoznak
ezek a tulajdonságok.”
Amerikában a keresztény cionizmus egyre nagyobb részét képviseli az Izrael-barát
lobbinak. Abban hisznek, hogy a zsidóknak vissza kell térniük a Szentföldre,
amit Isten Ábrahámon keresztül a zsidó népnek adott. Egy a közelmúltban végzett
közvélemény-kutatás kimutatta, hogy a fehér bőrű evangéliumi keresztények 69
százaléka hisz abban, hogy a zsidók jogos tulajdona a teljes Sínai-félsziget, 59
százalék gondolja úgy, hogy Izrael állama önmagában egy prófécia beteljesedése.