Segolène Royal. Mi van a lefegyverző mosoly mögött?
Fotó: AP
Az ügy még 1985-re nyúlik vissza, amikor a francia titkosszolgálat
felrobbantotta a Greenpeace hajóját, a Rainbow Warriort, aminek következtében
egy zöld aktivista életét vesztette. Amint arról a francia lapok az elmúlt
napokban részletesen beszámoltak, az akció egyik kivitelezője Gerard Royal,
Segolène Royal testvére volt, aki akkoriban az országon kívüli ügyekkel
foglalkozó titkosszolgálat, a DGSE ügynöke volt.
Bár Segolène Royal kampányát a történet felelevenítése nem zavarja meg
különösebben, a Rainbow Warrior-ügy megszellőztetése jól mutatja, hogy a kampány
során Royalnak fel kell készülnie az ehhez hasonló botrányokra, amelyek mögött
azonban nem feltétlenül csak Sarkozyt és kampánycsapatát kell sejteni. Segolène
Royal korábbi környezetvédelmi, majd családügyi miniszter szárnyalását nem nézik
felhőtlen örömmel az elefántoknak nevezett nehézsúlyú szocialista politikusok,
akiknek nem tetszik, hogy a párt arca egy politikailag súlytalan, de a
közvélemény-kutatásokat vezető politikus legyen.
Sokak szerint Segolène Royal népszerűsége abban rejlik, hogy női vezetőként egy
új stílust honosít meg a francia politikában. A The Times egy erről írt
elemzésében kiemeli: Franciaországban is sokan osztják azt a véleményt, hogy
amit nem sikerült megoldaniuk a férfi politikusoknak, azt majd megoldja egy nő.
A brit lap szerint Royal megjelenése a nagypolitikában beleillik abba a trendbe,
amelynek tanúi lehettünk az elmúlt években: világszerte több országban nők
kerültek vezető pozíciókba. Így történt ez Németországban vagy Chilében, ahol
nők állnak a végrehajtói hatalom élén; az Egyesült Államokban Condoleezza Rice,
az elnök korábbi biztonsági tanácsadója a külügyminiszter, Franciaországban
pedig a hadügyminiszteri pozíciót szintén egy hölgy tölti be Michèle
Alliot-Marie személyében.
Royal felívelése azonban csak részlegesen illik bele ebbe a trendbe; az ország
legnépszerűbb politikusaként mindeddig sikerült távol tartania magát azoktól a
kérdésektől, amelyekkel mindenképpen foglalkoznia kell, ha elnök lesz. Míg
például a német Angela Merkel bel- és külpolitikája világos volt a külső
szemlélők számára, addig Segolène Royal adós maradt a leglényegesebb kérdésekben
való állásfoglalással, és ezt a véleményt nemcsak jobboldali ellenfelei, hanem
saját párttársai is osztják. Párton belüli ellenfelei szerint Segolène Royal
lefegyverző vagy éppen kislányos mosolya mögött ideológiai üresség van: „A
technika nem helyettesítheti a politikát, ideákra, meggyőződésekre van szükség”
– állítja Lionel Jospin volt miniszterelnök, aki Royal legesélyesebb kihívójának
számított a párton belül, egészen a múlt hétig, amikor bejelentette, hogy mégsem
indul az elnökjelöltségért.
Az elnökjelöltségért szintén induló Dominique Strauss-Kahn egyik tanácsadója
szerint „a közvélemény-kutatások a népszerűséget mérik, és nem a kompetenciát.
(
) A szocialisták rendkívül szeretnek vitatkozni, de ő [Royal] nem vitázik. Nem
tudjuk, mi a véleménye a költségvetési hiányról, a külpolitikáról, a gazdaság
helyzetéről” – idézte a Times Strauss-Kahn tanácsadóját.
2006. 10. 13. (X/41)
