Fotó: AP
A világ negyedik legnagyobb földgázkészletével rendelkező Türkmenisztánban
néhány éve egy óriási, napra forgó, színarany Türkménbasi-szobrot állítottak
fel. De ez csak egy morzsája az 1985-ben még párttitkárként hatalomra jutott
néhai diktátor önimádatának. Az elhunyt elnököt különös szenvedély láncolta a
fekete Mercedesekhez és a nagyméretű drágakövekkel ékesített pecsétgyűrűkhöz. A
hagyaték az ilyen „haszontalanságok” iránti tudatos gyűjtőszenvedélyét tükrözi,
miközben Ashabad – a türkmén főváros – legtöbb kerülete nélkülözi a vezetékes
ivóvizet és a csatornázást.
Ami a személyi szabadságot illeti, Szapamurat Nyijazov – úgy tűnik – túltett
Sztálinon is. „Azt lehet mondani, meghalt a 21. századi Néró, mert Nyijazov
rezsimje nem összehasonlítható Sztálinéval. Sokkal inkább az észak-koreai
rendszerhez hasonlít. Türkménbasi egy alkalommal szűk körben azt találta
mondani, minden férfinak kötelessége megfordulni egyszer-másszor a
munkatáborban. Bármelyikünket letartóztathattak mondvacsinált indokokkal” –
mondja Batir Muhamedov türkmén újságíró.
Türkménbasi érvénytelenítette a külföldön szerzett egyetemi diplomákat,
elfeledve, hogy az ilyen diplomákkal bíró szakemberek mozdították ki az országot
a középkori életvitelből. Maga Nyijazov a szovjet oktatási rendszer révén jutott
hatalomra. Betiltotta országában a balettet, az operát, a cirkuszt, még a
nemzeti néptáncegyüttest is. Alárendeltjeinek nem lehetett arany fogprotézise, a
meglévőket el kellett távolítani. Tilalom alatt volt az autórádió és a szakáll
is.
A diktátorok mindig is átlépték a normális emberi gondolkodás határait, és
kihívást intéztek Isten mint a fennálló világrend megalkotója ellen. Türkménbasi
ez alól sem volt kivétel, törvényen kívülinek minősítette a fertőző
betegségeket, köztük a kolerát és HIV-vírust, és betiltotta még az említésüket
is.
Türkmenisztán az egyik legmelegebb ország a világon. Ennek ellenére Türkménbasi
elrendelte egy jégpalota építését a sivatagban. Nem egy sportolásra alkalmas
csarnokot kívánt, hanem egy jégből épült palotát. A másik óhaja egy állatkert
volt a Karakum-sivatagban, ahol antarktiszi állatokat kívánt látni.
Aranyszobrát leszámítva Türkménbasit emlékművek ezrei idézik meg, portréi minden
türkmén házban és azok homlokzatán is megtalálhatók. Öndicsőítésül saját nevére
keresztelte nemcsak a január hónapot, hanem Krasznovodszk várost, egy
repülőteret, gyárakat, kolhozokat, sőt még egy meteoritot is. Az elnök saját
könyve, a Ruhnama a „nemzet kulturális-erkölcsi kódexének” számít. A Ruhnama
Türkmenisztánban az irodalom alapja, külön tantárgy az iskolákban és az
egyetemeken. Maga Nyijazov így nyilatkozott irományáról: „Arra kértem Allahot,
hogy aki naponta háromszor olvassa ezt a könyvet, jusson a Paradicsomba.” Meg
volt győződve róla, könyvének olvasása közelebb visz Istenhez.
A mindennapi életben Türkménbasi minden türkmén állampolgárnak ingyen adta a
gázt, villanyt, vizet és sót. Ez volt a fizetség az imádásért, amit
alattvalóitól elvárt.
1987-ben Türkménbasit fia, Murat egy lányunokával örvendeztette meg. Szapamurat
nagyon kedvelte Júliát, egész addig, amíg a nyiladozó értelmű kislány meg nem
kérdezte: „Miért van az, nagyapa, hogy mindenhol a te portréidat és
emlékműveidet látjuk?” Türkménbasit olyannyira kihozta e kérdés a sodrából, hogy
soha többé nem kívánta látni unokáját.
Szapamurat Nyijazov, Türkmenisztán örökös elnöke magán viselte a legtöbb
zsarnoki ismertetőjegyet: személyének isteni felmagasztalást követelt,
kétségbevonhatatlan személyi kultuszt épített maga köré, és mindenható isteni
erőt tulajdonított magának. De az egekben lakozó nevetett Nyijazovon, mint
minden más diktátoron. Türkménbasi, akinek az egészségét a legjobb orvosok és
korlátlan állami pénzek vigyázták, váratlanul és nem éppen vénségben hunyt el.
Hatvanhat éves korában – hivatalosan – szívelégtelenség okozta halálát, bár
egyes vélemények szerint a szívelégtelenséget némelyek elősegítették.
Viták dúlnak arról, mi történik Nyijazov után Türkmenisztánban. Az események a
diktatórikus rendszerekben megismert logikát fogják követni. Mivel diktatúrában
ismeretlen az államfő leváltása, nagy a kockázata az államforma megváltozásának,
a hatalmi harcok kiéleződésének, esetleg egy polgárháborúnak vagy általános
káosz kialakulásának. Ezt várják az elemzők, és ez majdhogynem törvényszerű
öröksége a diktatúrának egy olyan országban, ahol gyakorlatilag ismeretlen a
politikai szabadságjogok fogalma. Hiszen egy diktátor halála után sokan féltik
ugyan az ingyen sót és vizet, de még többen félnek a szabad választás
felelősségétől.
2007. 01. 05. (XI/1)
