Gabi Askenázi vezérkai főnök és Ehud Olmert miniszterelnök. Merre tovább?
Fotó: AP
Minden elvesztett élet egy világ lerombolását idézi fel. Ám az élet megy
tovább. Az emlékezés a túlélőkre marad, hogy aztán az ünneplés is kezdetét
vehesse. Ám tudni kell, hogy milyen árat fizetett Izrael azért, hogy ma
függetlenségét ünnepelhesse. A mostani ünneplés azonban a szokásosnál nehezebb.
Izrael különleges helyzetben van. Bár a kormány biztos parlamenti többséget
élvez, a támogatottsága jelentősen megfogyatkozott. Egyik oka ennek, hogy az
utóbbi időben igen csak rájárt a rúd a politikusokra. Korrupciós ügyek
tizedelték a kormányt, és akkor még nem esett szó a pihenőre vonult Móse Kacav
köztársasági elnökről, akivel szemben a másik nem ellen elkövetett cselekményei
miatt büntetőeljárás folyik. Le kellett mondania Haim Ramón
igazságügy-miniszternek is, mert annak akarata ellenére megcsókolt egy
katonalányt. (Ezért 120 óra közmunkára ítélték.) A gyásznap megkezdése előtt
sikkasztás gyanúja miatt pedig lemondott Hirschon pénzügyminiszter is. Őt azzal
gyanúsítják, hogy az Országos Munkásszövetség és a Nili nonprofit szervezet volt
elnökeként tulajdonított el egy nagyobb összeget.
Maga Ehud Olmert kormányfő is vizsgálat alatt áll. Őt egykori
pénzügyminiszterként azzal gyanúsítják, hogy befolyásolta a Bank Leumi többségi
részvénycsomagjára kiírt tendert. Egy izraeli civil szervezet most nem
véletlenül tiltakozott az ellen, hogy a pénzügyminiszter pozícióját ideiglenesen
a kormányfő vegye át, hiszen így a saját korrupciós ügyében tanúskodó
tisztségviselőket befolyásolhatná. Olmert egyelőre nem akar kinevezni senkit.
A Winograd-bizottság jelentését rövidesen nyilvánosságra hozzák, amely nemcsak
Amir Perec honvédelmi minisztert marasztalja el, de várhatóan Olmert kormányfőt
is, a háború nem megfelelő kezelése miatt. Olmert ugyanakkor szorosabbra akarja
fűzni a Kadima egységét, amelyet egy esetleges kinevezéssel most nem akar
megbontani. Ezek az ügyek érthetően megingatták a politikai rendszerbe és az
ország vezetésébe vetett bizalmat.
A vezetői válságot súlyosabbá teszi a tény, hogy a Közel-Kelet meglehetősen
instabil, és Izraelre komoly fenyegetés árnyéka vetül. A Hamasz, a Hezbollah és
Szíria már a következő háborúra készül, míg Irán nukleáris fegyverzet
kifejlesztésén dolgozik. A libanoni háború bizonyos vonatkozásokban javított e
helyzeten. A Hezbollah kénytelen volt viszszavonulni a határról, és jól
kiképzett fegyvereseinek harmadát-felét is elveszítette. A határt ma a libanoni
hadsereg és az ENSZ békefenntartói ellenőrzik. A Hezbollah közepes hatótávolságú
rakétái jelentős részét Izrael megsemmisítette, és ezt a szervezet nem volt
képes teljes egészében pótolni. Úgy tűnik, aligha kezdeményezhet újabb háborút,
még akkor sem, ha hatalma a cédrusok országában növekedőben van. Az iráni
fenyegetés továbbra is fennáll, ám ellene – Iraktól eltérően – most Európa és az
Egyesült Államok közösen lép fel. Ez azt jelentheti, hogy a zsidó államnak nem
egyedül kell szembenéznie ezzel a veszéllyel. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa – úgy
tűnik – lassan, de lényegesen szigorúbb szankciókat léptet életbe Iránnal
szemben. A szunnita arab államok sem ellenzik ezt a lépést, és a háttérből
csendes támogatást nyújtanak. Egy síita atomhatalom különlegesen veszélyes lehet
ezekre az államokra.
Izrael büszke lehet népének bátorságára és katonái elszántságára, akik ez alatt
az ötvenkilenc év alatt nagy dolgokat vittek véghez. Nemcsak felépítettek egy
minden szempontból úttörő modern országot, de ellenséges tenger közepette is meg
tudták védeni a függetlenségnek ezt a szigetét. Bízzunk benne, hogy ez a jövőben
is így lesz.
2007. 04. 27. (XI/17)
