Sarkozy feleségével, Ceciliával
Pedig a Magyarországról a második világháború végén emigrált Sárközy Pálnak
tíz éven belül sikerült révbe érnie Franciaországban. (Sárközy szülei itthon azt
állították a hatóságoknak, hogy fiúk egy nyaralás során a Balatonba fulladt.) A
sikeres reklámszakembert nem zavarta, hogy első felesége egyedül nevelte három
gyermekét Párizsban. Andrée Mallah pert indított volt férje ellen, a tárgyaláson
azonban a limuzinban érkező, hollywoodi sztár külsejű és úgy is öltözködő
Sárközy Pál meggyőzte a bíróságot, hogy nincs pénze tartásdíj fizetésére. Talán
apjának dzsentri stílusa is oka lehet annak, hogy Nicolas Sarkozy nem szívesen
említi magyar származását.
Sarkozy saját múltjának fontos részletével csak anyai nagyapja, Benedict Mallah
halála után ismerkedett meg. A görögországi Szalonikiből 1914-ben
Franciaországba bevándorló orvos úgy látta, hogy bevándorlók leszármazottaiként
unokái eleve hátránnyal indulnak az életben, ezért eltitkolta előlük zsidó
származásukat. Benedict Mallah ugyanis a szaloniki zsidó közösséghez tartozott,
amelynek több mint 90 százalékát deportálták a vészkorszakban, köztük saját
rokonait is.
A középiskola „túlélése” után Sarkozy előbb az újságírói pályára lépésen
gondolkodik, majd anyja nyomdokaiba lépve az ügyvédi pályát választja.
Tizenkilenc évesen belépett a gaullista pártba, ahol hamar kitűnt
szervezőkészségével. 1975-ben nagy sikerű beszédet tart a gaullista párt
gyűlésén: Jacques Chirac előzetesen két percet engedélyez neki, de végül
huszonöt percig beszél. Ezt követően üzent neki Neuilly polgármestere, Achille
Peretti, hogy ha szeretne önkormányzati képviselő lenni, jelentkezzen nála.
Sarkozy azonnal igent mondott és Achille Peretti mellett egyre jobban beletanult
a helyi politizálásba. 1983-ban, amikor hatodik újraválasztását követően a
hetvenkét éves Peretti váratlanul meghalt, a képviselőtestület Sarkozyt
választotta a helyébe.
Polgármesterré választását követően a pártban megfagyott körülötte a levegő:
Jacques Chirac ugyanis a párt egyik nagyágyúját, a későbbi belügyminiszter
Charles Pasquát kívánta jelölni a megüresedett helyre. Sarkozy azzal kezdte
munkáját, hogy levágatta a haját, nyakkendőt vett, és a polgármesterségért
folytatott versengésben alulmaradt riválisát tette meg helyettesének. Követte
mentora, Jacques Chirac párizsi várospolitikáját, a folyamatos jelenlétet: ha
egy pékségben kigyulladt egy kemence, Sarkozy a tűzoltókkal érkezett; ha egy
kereszteződésben közúti baleset történt, a polgármester a rendőrséggel együtt
szállt ki.
Neuilly polgármestereként akkor vált országosan híressé, amikor 1993-ban egy
bombákkal felfegyverkezett személy huszonegy három év körüli gyereket ejtett
túszul a város egyik óvodájában, 100 millió frankot követelve szabadon
bocsátásukért. Sarkozy ekkor már pénzügyminiszter és egyben kormányszóvivő is. A
kormányülésen érte a hír a túszejtésről. A városba érkezve tárgyalni kezdett a
túszejtővel. „Tiszta víz volt a hátam, hallottam a verítékcseppeket
végigcsordulni. Féltem attól, hogy rosszul sül el a dolog” – emlékezett vissza
később. Sarkozy hétszer tárgyalt a túszejtővel, zsákokban hordva a követelt
pénzt, miközben néhány gyermeket magával vihetett. Amikor a túszejtő egy
gyermeket is magával akart vinni, Sarkozy magát ajánlotta fel a gyerekért
cserébe. Eduard Balladur miniszterelnök azonban nem egyezik bele, hogy kormánya
egyik tagja tússzá váljon. A kommandósok lelőtték a túszejtőt, a fiatal Sarkozy
pedig felkerült a francia politikusok népszerűségi listájára.
Az ismerőseitől „Tornádó” becenevet kapott Sarkozy maratoni futásként jellemezte
politikai pályafutását. (Amikor egy újságíró arról faggatta, hogy titokban, a
reggeli borotválkozás közben gondol-e az elnökségre, Sarkozy nevetve azt
válaszolta: „Nemcsak borotválkozás közben”) Közel húszéves polgármesteri
ténykedése során számos leckét megtanult – katolikusok számára a legjobb
katolikus, protestánsok számára a legjobb protestáns, zsidók számára a legjobb
zsidó lett. Számos híres barátra is szert tett, akik Neuillyben laktak, ilyen
például a francia rocklegenda Johnny Halliday, vagy a színész Jean Reno. A
barátságok kialakításában nem zavarta a politikai hovatartozás sem. Jacques
Attali, Francois Mitterand főtanácsadója 1982-ben egy nap levelet kapott a
következő szöveggel: „Fiatal ügyvéd, gaullista, aki a köztársaság elnöke akar
lenni, és egyben az ön nagy csodálója találkozni szeretne önnel.” A levelet
Sarkozy írta, akit Attali körbevezetett az Elysée-palotában. Jacques Attalival
közben jó barátok lettek, és a két család gyakran nyaralt együtt Korzikán,
ahonnan Sarkozy első felesége, Marie származott.
A polgármesterség számos magánéleti változást hozott. Előkerült Sarkozy apja,
akinek a fiai megbocsátották a fiatalkori vétséget. Sarkozy időközben
megismerkedett Cecilia Ciganer Albenizzel, akit polgármesterként ő adott össze
első férjével 1984-ben. Négy évvel később mindketten otthagyták családjukat –
Sarkozynek ekkor már két fia volt –, de csak 1996-ban házasodtak össze, ezt
követően született közös gyermekük, Louis. (2006-ban hónapokra különköltöztek,
és Cecilia csak a kampány idejére tért vissza Nicolas mellé.)
1993 és 1995 között Sarkozy Edouard Balladur kormányának pénzügyminisztere lett,
ám ekkor elkövette politikai pályafutásának egyik legkomolyabb hibáját: az
elnökválasztási kampányban Balladurt támogatta az esélytelennek tartott atyai
tanítómestere, Jacques Chiraccal szemben, aki pedig figyelmeztette Sarkozyt:
„Nagyon intelligens vagy és cinikus. Ha most mindent egy lóra teszel és
Balladurt támogatod, fennáll a veszély, hogy mindent elveszítesz.”
Balladur veszített, vele együtt Sarkozy is, akinek ezúttal nem jutott poszt a
Chirac politikai utódjaként számon tartott Alain Juppé kormányában. Sarkozy
visszavonul „domíniumába”, Neuillybe, illetve ügyvédi irodájába. Teltek az évek,
miközben a siker elkerülte: 1999-ben az általa vezetett lista nagy vereséget
szenvedett az európai parlamenti választásokon. 2002-ben Sarkozy már újra Chirac
mellett kampányolt. Előbb belügyminiszter, majd 2004-ben egy kormányátalakítást
követően ipari és gazdasági miniszter lesz. Chirac válaszút elé állította: vagy
a pártelnökség, vagy a miniszterség. Sarkozy az előbbit választja. A sikertelen
uniós népszavazás után Chirac menesztette a népszerűtlen Raffarint, és Dominique
de Villepint jelölte miniszterelnöknek. Ekkor visszahívta a kormányba Sarkozyt,
aki ezúttal a hivatalos választási kampány kezdetéig belügyminiszter maradt.
Népszerűségét sem a több héten át tartó párizsi zavargások, sem az ellene
folytatott médiakampány nem törte meg.
2007. 05. 11. (XI/19)
