Hamasz-harcosok foglalták el Mahmúd Abbász irodáját
Irán és térségbeli legfőbb csatlósa, Szíria határozott célokkal bír. Át
akarják venni a hatalmat Libanonban. Fel szeretnék számolni Izraelt. Le akarják
győzni az Egyesült Államokat Irakban, és ki akarják űzni Afganisztánból az
amerikai és a NATO-egységeket. E stratégia része a Hamasz gázai hatalomátvétele,
a tálib terror fokozása Afganisztánban, az al-Aszkarijja-mecset felrobbantása
Szamarrában, az északi front megnyitása Libanonban újabb rakétákkal, a lassú
intenzitású hadművelet a nyugati érdekeltségű Siniora-kormány megbuktatására
Libanonban, és végül a százezer menekült erőszakos visszatelepítése
Afganisztánba. E lépések nemcsak az iráni pozíciók megerősítését szolgálják, de
sikeresen terelik el a figyelmet Irán nukleáris programjáról is. Az Egyesült
Államoknak mindezzel szemben csak Abbász megerősítésére futja. Ebben a
relációban a PFSZ és a Palesztin Hatóság elnöke, valamint az általa vezetett
Fatah „mérsékelt és világi” erőként jelenik meg, szemben a „radikális és
fundamentalista” Hamasszal.
A Hamasz gázai hatalomátvételének története 2006 januárjában kezdődött. A
nyugati felügyelet mellett megrendezett választásokon az iszlám fundamentalisták
abszolút többséget szereztek a Palesztin Törvényhozó Tanácsban. Ennek
megfelelően alakítottak kormányt Iszmail Hanije vezetésével. A választások
eredménye meglepte a nemzetközi közösséget, az Európai Unióból, Oroszországból,
az Egyesült Államokból és az ENSZ-ből álló kvartett a létfontosságú nemzetközi
segélyek folyósítását feltételektől tette függővé. A Hamasznak el kellett volna
ismernie Izrael létezéshez való jogát, a maga számára kötelezőként kellett volna
elfogadnia a zsidó államnak a PFSZ-szel korábban kötött egyezményeit, és le
kellett volna mondania a fegyveres terrorról. Ezt a damaszkuszi székhelyű
Hamasz-vezetés elutasította. Kettős hatalom jött tehát létre. Abbász, a
Palesztin Hatóság és a Fatah elnöke rendelkezett az erőszakszervezetekkel, a
rendőrséggel, a többféle biztonsági apparátussal, az Al-Aksza Mártírjainak
Brigádja terrorcsoporttal és más magánmilíciákkal. Vele szemben a Hamasz kezében
volt a kormányzás és saját terrorosztagok álltak a rendelkezésére.
A Fatah és a Hamasz egyiptomi és szaúdi közvetítéssel februárban, Mekkában
megállapodást kötött egymással. Egységkormány megalakításában és a PFSZ
átszervezésében állapodtak meg. A megállapodás részeként Abbász felszólította az
egységkormány vezetőjét, Iszmail Hanijét, hogy tartsa tiszteletben a PFSZ által
megkötött megállapodásokat, a nemzetközi egyezményeket és az Arab Liga
határozatait.
A mekkai trükk azonban nem jött be. A kvartett az Európai Parlament csaknem
kétszázötven képviselőjéből álló „Hamasz-frakció” ellenkezése ellenére sem
újította meg a támogatást, de szorosabbra fűzte a viszonyt Abbásszal. Elindultak
a pénzsegélyek és a nyugati fegyverszállítmányok, hogy a Fatah meg tudja védeni
állásait. Bár a nehezebb fegyverzet és a megfelelő ellátottság az egyensúlyt a
Fatah oldalára billentette, Abbász mégsem tanúsított megfelelő ellenállást. Így
a tényleges hatalom viszonylagos könnyedséggel került a Hamasz kezébe. Az
amerikaiak és izraeliek által a Palesztin Hatósághoz juttatott több mint
ötvenezer kézifegyver és személyszállító jármű is a Hamasz kezébe került.
A terrorszervezet első lépésként felújította az izraeli területek elleni
rakétatámadásokat. Az ENSZ menekülteket segélyező szerve (UNRWA) azonnali
hatállyal leállította tevékenységét az övezetben, miután két munkatársát a
Hamasz kivégeztette.
Utcai kivégzések, egész családok lemészárlása, templomgyalázások, rablás és
fosztogatás: ezek voltak az elmúlt hét jellemző gázai képei. A Hamasz álarcos
fegyveresei megtámadtak egy keresztény templomot és a hozzá tartozó iskolát is.
Széttörték a kereszteket, Jézus képeit megszaggatták, és Bibliákat téptek
darabokra. Romboltak és fosztogattak. A kis keresztény közösség nagy része
menekülne, ám az egyiptomi határ és az izraeli átkelőhelyek zárva vannak. Abu
Szaker sejk, gázai vallási vezető azt üzente a keresztényeknek, hogy „keményen
leszámolnak azokkal, akiket missziós tevékenységen érnek.”
A gázai „Hamasztánnal” szemben Júdeában és Szamáriában (Nyugati-part) megalakult
a „Fatahland”, ahol Abbász és a Fatah vette át a hatalmat. Abbász menesztette az
Iszmail Hanije által vezetett egységkormányt, és szükségállapotot hirdetett. Ez
lehetővé tette, hogy átmeneti kormányt nevezzen ki a Nyugat bizalmát élvező,
Amerikában tanult egykori pénzügyminiszter, Szalám Fajjad vezetésével. Az elnök
egyben törvényen kívül helyezte a Hamasz Izzadin el-Kasszemről elnevezett
fegyveres alakulatát. Izrael, az Egyesült Államok és az Európai Unió
támogatásáról biztosította a palesztin vezetőt. Jeruzsálem felszabadította a
korábban befagyasztott adókat, és átutalta a Palesztin Hatóság számlájára, az EU
és az Egyesült Államok is folyósítani kezdte az elmaradt apanázst. Olmert és
Bush pedig a „nacionalista, mérsékelt és világi” Abbászt a kisebbik rosszként
élteti, hogy a „politikai horizontról” szóló tárgyalások ismét
megkezdődhessenek.
Ki a hibás a kialakult helyzet miatt? A felelősség mindenekelőtt Jasszer
Arafatot terheli. Amikor 1993-ban aláírta az oslói Elvi nyilatkozatot,
kötelezettséget vállalt a terrorszervezetek, így a Hamasz felszámolására is. Ezt
nemcsak hogy nem teljesítette, de védelmet és logisztikai hátteret nyújtott a
szervezet számára. Az autonómia védett laboratóriumaiban gyártotta a Hamasz
azokat az öngyilkos merénylők bombáit rejtő öveket, amelyek autóbuszokon,
pizzériákban, éttermekben és szórakozóhelyeken izraeli polgárokat öltek meg.
Arafat a tömeggyilkos terroristáknak fegyvereket és menedéket nyújtott. A
palesztin társadalmat az Izraellel való leszámolásra uszította, béke helyett
öngyilkos bombagyárrá alakította át. Ez volt az alapja a Fatah–Hamasz-szövetségnek
egészen 2006 januárjáig.
Hibás Izrael is, mert vétkes könnyelműséggel ürítette ki a Gázai-övezetet, hogy
Abbász hatalmát megerősítse, és lehetőséget adjon neki a bizonyításra. Hibás
továbbá Jichak Rabin, aki 1992-ben négyszáz Hamasz-tagot fogott el, majd
telepített át Libanonba. Itt vették fel a kapcsolatot a Hezbollah
terrorszervezettel, amelynek tagjai képezték ki a Hamasz embereit
bombakészítésre és tömeg(ön)gyilkos merényletekre. Hibás a nyugati közvélemény,
amely rákényszerítette Izraelt, hogy a száműzött hamaszosokat visszatelepítse
eredeti gázai és nyugati-parti lakóhelyeikre. Hibás az Egyesült Államok, mert
nyomást gyakorolt Izraelre: fogadja el, hogy a Hamasz is elindul a parlamenti
választásokon. Hibás az Európai Unió, mert kikényszerítette, hogy a zsidó állam
vonuljon ki, és az egyiptomi határ őrizetét adja át az EU-nak, amely nem akarta
vagy nem tudta megakadályozni az illegális fegyvereknek, pénznek, valamint
terroristáknak az övezetbe való beáramlását.
Az Abbász-alternatíva Gázában sem működött, kérdés, hogy most miért működne
jobban a Nyugati-parton? A felfogás, amely Abbászt „nacionalistaként,
mérsékeltként és szekulárisként” állítja be, alighanem téved. A Fatah az ötvenes
évek második felében jött létre. Ahhoz, hogy a Szovjetunió és a keleti blokk
támogatását megnyerje, „nemzeti felszabadító mozgalom” formájában jött létre, és
annak nyelvezetét használta. Ez a forma később az Európai Uniónak is megfelelt.
Ám a Fatah mögött nem állt valóságos nemzet, csak egy politikai trükk, amelyet a
KGB és az egyiptomi titkosszolgálat alkalmazottai ötöl-tek ki, hogy a nasszeri
pánarabizmus bukását követően támadt űrt betöltsék.
A Fatah nem minősíthető szekulárisnak sem. A Közel-Keleten az iszlám világa nem
ismeri a vallási és a világi élet kettősségét. Az iszlám nemcsak vallás, de
politika és jog, az élet egészét felölelő vallásos világnézet. Ezért is
mondhatta Komeini, hogy „az iszlám vagy politika, vagy semmi”. Ha ma valaki a
Fatah honlapját felkeresi, láthatja, hogy az hemzseg a Korán-idézetektől. A
szervezet terrorcsoportját, az Al-Aksza Mártírjainak Brigádját ma semmi sem
különbözteti meg a Hamasztól. Csak a jövőképük más. Míg a Fatah „palesztin
államot” akar a Földközi-tengertől a Jordán folyóig, addig a Hamasz számára a
Gázai-övezet csak „az iszlám kalifátus” kiindulópontja. Egy dologban azonban
egyetértenek: nincs helye a Közel-Keleten zsidó államnak. Izraelnek tehát
pusztulnia kell. Stratégiájuk ebből a szempontból azonos, a különbség pusztán
taktikai-retorikai. Abbász úgy tesz, mintha elfogadná a kvartett feltételeit, ám
azok megvalósulását a gyakorlatban hiúsítja meg. A Hamasz azonban kényes
iszlamista hírnevére, vállalja álláspontját, és nem hajlandó hazudni.
Milyen lehetőségek állnak Izrael előtt? Mit kezdhet a zsidó állam Hamasztánnal
és mit Fatahlanddel? A Sunday Times értesülései szerint az új honvédelmi
miniszter, Ehud Barak az övezet elfoglalását tervezi. Más katonai elemzők
javasolják a gázai–egyiptomi határövezet izraeli ellenőrzését, hogy az illegális
fegyverek, pénzek és a terroristák beáramlásának gátat vessenek. Izrael
leállíthatja az övezet víz-, villany-, gáz- és benzinellátását. Segítséget
nyújthat Abbásznak a Hamasz elleni küzdelemben. Ám Abbász „szédelgő
feldicsérése” és Izrael kivonulása a térségből súlyos hiba lenne. Az Al-Aksza
Mártírjainak Brigádja hajtotta végre a legtöbb áldozattal járó
tömeggyilkosságokat. Komolyan gondolhatja-e valaki, hogy ma ők lennének a béke
záloga?
2007. 06. 22. (XI/25)
