Fotó: AP
A térségről könyvet író svéd újságíró is hasonló esetekről számolt be.
A harcok csitulását követően tett látogatást az övezetben, melyet feszült és
ideges hangulat uralt. A Dzsabalija menekülttáborban egy Fatah-vezető özvegye
mesélte el neki, miként ölték meg a férjét. Elmondása szerint hatórás tűzpárbaj
után a hamaszosok robbanószereket helyeztek el otthonuk bejáratánál, melynek
következtében férje megsebesült, ugyanakkor sikerült elmenekülnie. A Kamal
Radwan kórház felé tartott, a fegyveresek azonban a kórház kapujában
rajtaütöttek és lelőtték. Testvérével, aki szintén vezető pozíciót töltött be a
Fatahban, egy órával később végeztek. A család egy nap múlva kapta meg a
holttesteket, de a temetés alatt újabb támadást intéztek ellenük, amely során öt
fiatal sérült meg.
A résztvevőknek el kellett menekülniük úgy, hogy a holttesteket temetetlenül
otthagyták, melyekbe beszámolójuk szerint a támadók több lövést beleeresztettek.
Egy másik sérült úgy nyilatkozott, hogy legszívesebben végezne magával, amiért a
Hamaszra szavazott. Testvérét ugyanis akkor lőtték fejbe, amikor taxiján
sebesülteket akart kimenekíteni. Mint elmondta, a Hamasz elegendő fegyverrel és
pénzzel rendelkezik az elkövetkezendő húsz évre, és mivel sokkal jobb fizetést
ajánlanak, mint a Palesztin Hatóság, a fiatalok hozzájuk akarnak csatlakozni.
Annak ellenére, hogy ezek a sebesültek Izraelben részesülnek orvosi ellátásban,
a zsidó államot is felelőssé teszik a kialakult helyzetért, a Hamaszról pedig
úgy vélekednek, hogy semmiben sem különbözik Bushtól.
Taufik Tiraui palesztin hírszerzési vezető szerint az erőszakos gázai
hatalomátvétel mögött Irán áll, mivel Teherán a Hamasz-harcosok százainak
nyújtott anyagi támogatást és kiképzést. Tiraui úgy véli, a nagyon jól
előkészített tervet iráni segédlettel hajtották végre: a gázai harcok előtt egy
hónappal a Hamasz szíriai központja és a terrorszervezet katonai szárnya egy
arab fővárosban találkoztak, ahol a hadművelet részleteit egyeztették. A város
nevét a vezető nem árulta el.
Sami Abu Zuhri Hamasz-szóvivő azonban a Hamasz–iráni együttműködést alaptalan
koholmánynak nevezte, és tagadta, hogy a terrorszervezet fegyveresei Iránban
kaptak volna kiképzést. Ugyanakkor a Der Spiegel magazinban a Hamasz egyik
keményvonalas tagja, Mahmúd Zahar arról számolt be, hogy ő személyesen 42 millió
dollár készpénzt szállított Iránból a gázai–egyiptomi határhoz. Irán szintén azt
állítja, hogy semmilyen pénzügyi segítséget nem nyújtott a Hamasznak, hanem
csupán „szellemi” természetű támogatásban részesítette. Mohammed-Ali Hoszeini
iráni külügyminiszteri szóvivő azonban már úgy nyilatkozott, hogy minden Iránból
érkező anyagi segély címzettje a palesztin nép volt, nem pedig valamelyik
csoport. Az iráni külügyminiszter-helyettes mindössze „sajnálatát” fejezte ki az
övezetben történt események miatt.