hetilap

Abdullah Gül és Recep Tayyip Erdogan a választási győzelem után

A választások eredményeképpen az AKP az 550 fős parlamentben közel 341
mandátumot szerzett, míg a fő ellenzéki erő, a szociáldemokrata Köztársasági
Néppárt (CHP) 112-t, a Nacionalista Akciópárt (MHP) 70-et, a maradékot pedig
független képviselők nyerték el. A török választási rendszer a parlamentbe jutás
küszöbét meglehetősen magasan, tíz százaléknál húzza meg, így a kisebb ellenzéki
pártoknak viszonylag csekélyek az esélyeik a bejutásra.

Az új parlament egyik fő feladata az elnökválasztás menetének meghatározása
lesz. Az eredetileg novemberre kitűzött parlamenti választásokat épp az
elnökválasztás körül tavasszal kialakult patthelyzet miatt hozták előre. Erdogan
jelöltje akkor Abdullah Gül külügyminiszter volt, aki korábban az AKP elődjének
számító, már megszüntetett iszlamista párt egyik vezetője volt. Az ellenzék
kampányának hatására akkor százezrek vonultak az utcára, hogy Gül jelölése ellen
tüntessenek, mert sokak szerint komoly veszélybe sodorhatja a szekuláris
alkotmányt és államberendezkedést, ha a miniszterelnök és az elnök is iszlamista
hátterű.

Gül köztudottan gyakorló iszlámhívő, ráadásul sokak nemtetszését kivívta az is,
hogy felesége – Erdoganéhoz hasonlóan – viseli a fejkendőt, aminek hordását már
korábban betiltották az állami hivatalokban.

A jelölés kapcsán tavasszal a szekularizáció nagy védelmezője, a török hadsereg
lépett újra akcióba, azzal fenyegetőzve, hogy beavatkozik az eseményekbe. Egy
április végi, utolsó pillanatban kiadott közleményben, amelyet a hadsereg
weboldalán tettek közzé, a vezető tisztek az „Atatürk szekuláris köztársaságát
veszélyeztető kockázatokra” hívták fel a figyelmet. Az elemzők által
„e-puccsnak” keresztelt webnyilatkozat, illetve az ellenzék „aknamunkája” tette
fel az i-re a pontot: Erdogan visszavonta Gül jelölését, a novemberi
választásokat pedig előrehozta. Törökországban egyébként a hadsereg 1960 óta már
négy kormányt menesztett.

A krízisnek azonban messze nincs még vége: fennáll az esélye annak, hogy Erdogan
újra Gül külügyminisztert állítja majd elnökjelöltnek. Ha ezt kétharmados
többséggel nem tudja elérni a parlamentben, akkor alkotmánymódosítással szeretné
az elnököt az év végén közvetlenül népszavazással megválasztatni. A mostani
eredmények fényében bízhat abban, hogy a többség megszavazná Gült.

Az ország iszlámosításával kapcsolatos gyanakvások ellenére Erdogan pártja
kilopta a modernizáció „zászlaját” a szekuláris pártok kezéből, különösen,
amióta azok korrupció és gazdasági kihágások miatt kiestek a szavazóközönség
kegyeiből. Erdogan jó gazdasági eredményeket tud felmutatni: a 7 százalékos éves
növekedési rátát sok európai ország is megirigyelhetné. Erdogan – Isztambul
egykori polgármestere – szorgalmazza Törökország uniós csatlakozását is. Az
európai politikusok szoros kapcsolatot építettek ki az AKP-vel, ami iszlamista
gyökerei ellenére – vagy talán épp amiatt – többet tett Törökország uniós
csatlakozásáért, mint bármely korábbi ultrasze-kuláris kormány. A projekt
azonban, úgy tűnik, egyelőre megfeneklett: részben az EU részéről megfogalmazott
ellenérzések, valamint a ciprusi helyzet rendezetlensége és a török reformkedv
megcsappanása miatt.

Erdogan korábban egyszer úgy nyilatkozott: „A demokrácia olyan, mint a vonat,
amiről leszáll az ember, amikor célhoz ért.” Az ellenzék szerint ezek a szavak
is alátámasztják gyanújukat, mely szerint az AKP a háttérben egy iszlamista
állam létrehozásán fáradozik. A többség azonban, úgy tűnik, nem támogatna egy
ilyen államot: a saria törvényt 1999-ben a lakosság 68 százaléka, 2006-ban pedig
már 76 százaléka ellenezte, támogatottsága pedig 21 százalékról 9 százalékra
csökkent. A nagy kérdés azonban továbbra is az marad: ha Erdogan újra Gült
jelöli majd elnöknek, akkor a hadsereg beavatkozik-e.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek