„Helló. A könyvvel kapcsolatban szeretnék veled beszélni. Hívj a mobilomon!
Kösz.” – így hangzott az első hangpostaüzenet, amelyet Asraf Marwan hagyott
történész-hírszerző ismerősének, Bregmannak a telefonján június 26-án. Marwan
rendszeresen ezzel a szófordulattal azonosította magát a Moszad-ügynök
összekötője felé. Az első üzenetet követő másfél órában még két üzenet érkezett.
Amint Bregman hazaért, felhívta az egyiptomit. Megegyeztek, hogy másnap
találkoznak, és Marwan még telefonálni fog egy pontos helyszínnel és időponttal.
De ez lett a két férfi utolsó beszélgetése. Marwan holttestét másnap londoni
lakásának erkélye alatt találták meg. Halálának körülményei tisztázatlanok.
Marwan 1944-ben született Egyiptomban, ahol apja Gamal Abdel Nasszer egyiptomi
államfő Elnöki Gárdájának tisztjeként szolgált. A katonai szolgálatot követően a
fiú kémiát tanult az egyetemen, és még nagyon fiatalon feleségül vette Nasszer
lányát, Monát. Sokak szerint a fiatalember az elnök jobbkeze szeretett volna
lenni, de Nasszer nem vette komolyan, így Marwan az üzleti világ felé vette az
irányt.
1969-ben aztán Marwan besétált a londoni izraeli nagykövetségre, és felajánlotta
szolgálatait a Moszadnak. Bár az izraeliek először elővigyázatosságból
elzárkóztak az önkéntestől, Marwan később olyan információkkal tért vissza, ami
meggyőzte a Moszadot. „Babilon” és „Angyal” fedőnév alatt az egyiptomi
fiatalember hosszú ideig dolgozott titkosügynökként, egyes becslések szerint a
Moszad összesen egymillió dollárt fizetett a szolgálataiért. Marwan két-három
havonta találkozott megbízóival Londonban és más európai nagyvárosokban.
Az egyiptomi fiatalember által adott információk olyan értékesnek bizonyultak,
hogy Zvi Zamir, a Moszad akkori főnöke is személyesen találkozott vele.
1970-ben Nasszer meghalt, és helyére Anvar Szadat lépett. Marwan nagyon közeli
kapcsolatba került az új elnökkel és tanácsadóival. Gyakran elkísérte Szadatot
más arab országokba, részt vett számos megbeszélésen, és ez idő alatt sok
stratégiailag döntő fontosságú információhoz jutott hozzá. Marwan 1971-ben már
jelezte az izraelieknek: Szadat és az egyiptomiak eldöntötték azt, hogy háborút
indítanak Izrael ellen a Sínai-félsziget visszaszerzése céljából.
1973. október 4-én este, két nappal a jom kippuri háború kitörése előtt Marwan
kapcsolatba lépett összekötőtisztjével, és sürgős találkozót kért Zamirtól. Az
izraeleik azonnal tudták, hogy az egyiptomi kulcsfontosságú információ birtokába
jutott. Zamir és Marwan közvetlen felettese másnap reggel már egy Londonba tartó
járaton ültek, és este találkoztak is az egyiptomival. A másfél órás
megbeszélésen Marwan elmondta, hogy Egyiptom huszonnégy óra múlva megtámadja
Izraelt. Egyes beszámolók szerint Marwan az esti órákat jelölte meg a támadás
időpontjaként, ezért röppent fel a hír, hogy valójában kettős ügynök volt. Joszi
Melmann, a Haaretz című izraeli lap oknyomozó újságírója szerint azonban Marwan
nem adott pontos időpontot a támadással kapcsolatban.
A londoni megbeszélést követően Zamir egy nyilvános telefonról, előre megbeszélt
kódszavakat használva tájékoztatta az izraeli vezetést a birtokába jutott
információkról. Az üzenetet azonnal eljuttatták Golda Meir miniszterelnöknek is.
Ekkor még hajnali 3:40 volt, így lett volna idő egy megelőző csapásra Egyiptom
ellen, Mose Dajan akkori védelmi miniszter azonban úgy döntött, nem adja ki a
parancsot a támadásra.
A háború a megadott napon valóban kitört. Marwan néhány nappal később visszatért
Egyiptomba, és az izraeliekkel való kapcsolata nemsokára megszűnt. Az egyiptomi
ügynök története talán soha nem került volna nyilvánosságra, ha az izraeli
katonai hírszerzés egykori főnöke, Éli Zeira a jom kippuri háborúról 1993-ban
megjelent könyvében nem veti fel annak lehetőségét, hogy egy „kettős ügynök” is
szerepet játszott az események alakulásában.
A kilencvenes évek végén több nemzetközi újságíró, köztük Aharon Bregman is
felfigyelt Zeira teóriájára. Bregman volt az első, aki közvetett módon a
nyilvánosság előtt Marwan személyével azonosította a „kettős ügynököt”. Az
1999-ben írt, Izrael háborúi címet viselő könyvében Bregman úgy utalt az
egyiptomi ügynökre, mint „Szadat elnök jobbkezére”, majd egy másik 2002-ben
megjelent könyvében már az ügynököt a „Vő” fedőnévvel illette.
Ezután nem sokkal Marwan felhívta Bregmant, aki szerint nem mutatkozott be, és a
következőt mondta: „Én vagyok az az ember, akiről írtál. Három dolgot szeretnék
mondani: Először is, nem vitatom, amit leírtál (a kettős ügynöki szerepről).
Másodszor: neked is megvannak az ellenségeid, nekem is. Ne higgy az én
ellenségeimnek! Harmadszor pedig: találkoznunk kell.”
Egy másik telefonbeszélgetésben Marwan egy később sokszor megismételt kérdést
tett fel: „Miért teszik ezt velem?” Bregman szerint az egyiptomi a Moszadra
gondolt, Marwan ugyanis úgy gondolta, hogy a Moszad hozta nyilvánosságra a
nevét. A hatvankét éves, dúsgazdag Marwan ekkor már nagy befolyású
üzletemberekkel és politikusokkal tartott kapcsolatot – köztük a Harrods
üzletház tulajdonosával, Mohammed al-Fayeddel és Muammar Kadhafi líbiai elnökkel
is.
Miközben zajlik a Scotland Yard nyomozása Marwan rejtélyes halála kapcsán, sokan
úgy gondolják, hogy Marwannak Egyiptomból küldték meg a selyemzsinórt, ezért
lett öngyilkos. Nem kizárt azonban az sem, hogy egy bérgyilkos dobta le őt
negyedik emeleti lakásának erkélyéről.
„Ha Marwan halálának oka a titkosszolgálati múltjának a feltárása volt, akkor
ezt nekem is le kell rendeznem a lelkiismeretemben” – mondja a szuperkémet
leleplező Bregman.
2007. 07. 19. (XI/29)
