Eredetileg csak arról volt szó, hogy a Hamasz gázai puccsát követően meg kell
erősíteni a Palesztin Hatóságot (PH) és annak elnökét, Mahmúd Abbászt. Ehud
Olmert ezért előbb felszabadította a befagyasztott adó- és vámjövedelmeket, majd
szabadon engedett kettőszázötvenhat bebörtönzött Fatah-terroristát, és
hozzájárult több mint ezer M–15-ös gépfegyver beviteléhez a Nyugati-partra.
Mindezt azért, hogy a Hamasz további terjeszkedésének gátat szabjon. Eleinte
csak biztonsági megbeszélésekre volt hajlandó Abbásszal, ám később – Rice
amerikai külügyminiszter sürgetésére – beleegyezett, hogy kéthetenként „mély és
komoly” párbeszédet folytasson a PH elnökével. Rice azonban egy nyilatkozatában
jelezte: Amerika ennél többet vár: „Izraelnek a Negev sivatag és Galilea
fejlesztésére kell összpontosítania” – üzente az amerikai külügyminiszter,
jelezve, hogy a Nyugati-partot Washington nem tekinti a jövőben a zsidó állam
fennhatósága alá tartozó területnek.
Olmert értett a szóból: a múlt héten jelezte: kész a tárgyalásokra Mahmúd
Abbásszal egy jövőbeli palesztin állam megalakításáról. Ebben támogatja Simon
Peresz államfő is, aki Oslóban már megígérte a palesztinoknak, hogy legkésőbb
1999-ig megalapíthatják a saját államukat.
Abbász ennél konkrétabb ígéretekre számít, és azt reméli, hogy jövő nyár végéig
átfogó békeszerződést köthet az izraeliekkel. A palesztin vezető a Maarivnak
azt nyilatkozta, hogy George W. Bush egy éven belül dűlőre akarja vinni a
dolgot: „Saját fülemmel hallottam ezt magától, az elnöktől és a
külügyminisztertől is.” Abbász tudja, hogy Olmert az ideiglenes
megállapodásokkal előbb tesztelni akarja őt, mivel tart attól, hogy a vizsgán
elbukik. Ha ugyanis csak szónokolni és ígérgetni kell, Abbász kiváló
teljesítményre képes. Példa erre a PH új platformjavaslata, amelyet a
szükségkormány feje, Szalam Fajjad terjesztett elő. Ez magában foglalna egy
izraeli–palesztin békemegállapodást, amely szerint megalakulna a palesztin állam
az 1967 előtti határokkal. Jeruzsálem lenne mindkét állam fővárosa és a hatóság
tiszteletben tartaná a korábban megkötött egyezményeket. A menekültprobléma
„igazságos és egyeztetett megoldását” irányozza elő az ENSZ határozatok alapján.
A dokumentum emellett tartalmazza a Fajjad-kormány azon szándékát, hogy
helyreállítja a PH uralmát a Gázai övezetben és elítéli a Hamaszt amiatt, hogy
erőszakkal vette át a PH intézményeit. A Fajjad-kormány véget vetne az
anarchiának és megtiltaná a palesztinoknak – a biztonságiak kivételével –, hogy
fegyvert viseljenek az utcán. Javítani akarja a nők jogállását, fejleszteni az
oktatást, védeni a környezetet, megerősíteni a demokratikus intézményeket,
betartani az emberi jogokat, biztosítani a vallási türelmet és garantálni a
politikai és kulturális pluralizmust. Harcol a korrupció ellen, és a megtiltja,
hogy a vallással igazolják a gyilkosságot, valamint más lealacsonyító
szokásokat.
A programból először hiányzik a „mokawamah” arab szó, melynek jelentése
„ellenállás” vagyis „fegyveres harc”, amely az iszlám dzsihád eufemisztikus, a
Nyugat számára is elfogadható szinonimája. Ehelyett Mahmúd Abbász „a
megszállással szemben nemzeti oppozícióra” hív fel és támogatja az arab
békekezdeményezést. A javaslatot azonban még a Hamasz-többségű parlamentnek vagy
a Palesztin Nemzeti Tanácsnak jóvá kellene hagynia. Azonban a Hamasz máris
elutasította az új programot és kijelentette: folytatni kívánja a fegyveres
harcot. Ajman Taha, a csoport gázai szóvivője szerint „semmilyen döntés sem
törölheti el a megszállással szembeni ellenállást”.
Fajjad megerősítette, hogy a biztonsági együttműködést helyreállították, ám
hangsúlyozta, hogy „még több erőfeszítést kell tenniük”. A PH biztonsági erői
elkezdték összegyűjteni a kint lévő fegyvereket és letartóztatni a körözött
személyeket – jelentette ki Joav Mordeháj tábornok, a polgári igazgatás feje az
elfoglalt területeken. Bár az izraeli hadsereg továbbra is mozgásszabadságot
élvez a területeken, lehetővé teszik, hogy a PH is végezze a maga dolgát. Jelek
láthatók, hogy helyre kívánják állítani a rendet, letartóztattak embereket és
kikérdezik őket. A letartóztatottak ellen azonban nem emelnek vádat és nem
vonják felelősségre őket az elkövetett terrorcselekményeik miatt. Ha leadják a
fegyvereiket, mentességet kaphatnak. A koreográfia ugyanaz, mint az oslói
folyamat elején.
Helyreállt a kapcsolat az izraeli közigazgatás és az új PH szükségkormány
között. 2005 óta először létrejöttek koordinációs bizottságok is, hogy
megerősítsék Abbászt és a PH kormányzati intézményeit. Ez volt az első lépés az
úton, hogy a palesztinai városok biztonsági ellenőrzését átadják a PH-nak. A
palesztin rendőrség útakadályokat állított fel, hogy Hamasz fegyvereseit
letartóztassa. A második intifádának vége, most állítólag a Hamasz
fegyvereseinek letartóztatására koncentrálnak. Ennyit annak idején Arafat is
megtett. A megérkezett első, nyugati támogatásból azonban a Hamasz kormány feje,
Iszmáil Hanije fizetését is visszamenőleg rendezték.
Izraelnek és az Egyesült Államoknak minden oka meg van az aggodalomra. A Hamasz
zöld zászlói lengenek Gáza felett, ahonnan az Egyesült Államok által kiképzett
és pénzelt Fatah erők megalázóan menekültek el. Félő, hogy az Irán által
támogatott terror uralomra jut a Nyugati-parton is és aláássa Libanon, Jordánia,
Egyiptom és az öböl Nyugat-párti kormányait. A katasztrófa elkerülése érdekében
az Egyesült Államok és Izrael több száz millió dollárt pumpált a Palesztin
Hatóságba Mahmúd Abbász elnöksége alatt, most pedig felgyorsítja a tárgyalásokat
egy nyugati-parti palesztin állam megalakítására. A cél, hogy a palesztinok
számára befolyásos, világi és békés alternatívát vázoljanak fel a Hamasszal
szemben. Ez a politika azonban figyelmen kívül hagyja az abortált oslói
békefolyamat minden tanulságát.
A PH 1993-as megalakulása óta több nemzetközi segélyt kapott, mint az európai
államok a Marshall-tervben. E vagyon oroszlánrésze a Fatah-vezetők magánszámláin
vándorolt vagy a mintegy másfél tucat milícia parancsnokainak és személyzetének
fizetését és a fegyvervásárlásokat biztosította. A PH több mint hatvanezer
rendőrt tart fegyverben és lát el pénzzel a Nyugati-parton, Guiness-rekordot
állítva fel ezzel az egy lakosra jutó rendőrök számában.
Bár a Fatah ma egy világi, demokratikus állam megalakításáról beszél, a
szervezet az 1990-es években iszlamista, dzsihádista mozgalomként viselkedett.
Több száz mecsetet épített és imámjaik a mártíromság és a zsidó, valamint a
kereszténygyűlöletet terjesztették. E témák váltak a hivatalos PH-média állandó
kliséivé, tömeggyilkos merényletekre uszítva és megmérgezve egy egész
nemzedéket. Éppen a Fatah iszlamizálódása legitimálta a Hamaszt és nagymértékben
hozzájárult ahhoz, hogy a vallási szélsőségesek most megfosztották a PH-t
eredeti hatalmától.
A pénzügyi visszaélések és az iszlám radikalizmus mellett a Fatah
terrorszervezete, az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjai hajtotta végre a
legvéresebb tömeggyilkosságokat az izraeli polgári lakossággal szemben. Többet,
mint a Hamasz. Többek között azért is, hogy bizonyítsák: a Fatah nem adta el
magát Izraelnek és az Egyesült Államoknak. Közvetlen kapcsolat van ugyanis a
Fatahnak nyújtott izraeli–amerikai támogatás és az Izrael ellen végrehajtott
gyilkos terror között.
Ehud Olmert a Hamasz gázai puccsát lehetőségként értékelte a palesztinok
számára. Ez valóban így lehetne, de a megoldás nem az Oslóban megbukott politika
újraélesztése.
Megfordult a közhangulat
A Maariv közvélemény-kutatást végzett a Gázai övezetből és Észak-Szamáriából
történt izraeli kivonulás második évfordulóján. A vizsgálat szerint az izraeliek
59 százaléka vélte úgy, hogy az egyoldalú kivonulás hiba volt, míg 29 százaléka
pozitívan ítélte meg. Két évvel ezelőtt az eredmény pontosan a tükörképe volt
ennek. Akkor közel a kétharmada támogatta és 30 százaléka volt ellene. Ez azt
jelenti, hogy a megkérdezett izraeliek harmada, akik két évvel ezelőtt azt
gondolták, hogy a több mint nyolc-ezer zsidó elüldözése otthonaikból és a
területnek a Hamasz, valamint az Iszlám Dzsihád számára való átadása és
lehetőség, hogy kiindulópontja legyen izraeli területek rakétákkal való
lövésének, a béke irányába tett lépés – most úgy ítéli meg, hogy tévedés volt
békét várni az egyoldalú kivonulástól.
2007. 08. 03. (XI/31)
