hetilap

Stephen Walt és John Meisheimer neves politológus professzorok legújabb, nagy
vihart kavart könyve, Az Izrael-lobbi és az amerikai külpolitika azt állítja,
hogy az Egyesült Államok közel-keleti politikája egyoldalúan Izrael érdekeit
veszi figyelembe. A Harvard és a Chicago egyetem professzorai úgy vélik, hogy
Amerika a széles körű – zsidó, evangéliumi keresztény és neokonzervatív
csoportokból álló – Izrael-lobbi nyomása következtében ment bele az iraki
háborúba, keresi most a konfrontációt Szíriával és Iránnal, annak ellenére, hogy
Izrael megszállás alatt tartja a palesztin területeket.

Ha e tudóspáros csekélyke figyelmet fordítana a maryland állambeli Annapolisban
megrendezendő konferencia előkészületeire és körülményeire, minden bizonnyal
újra kellene írnia a könyvet. Ha Washington az izraeli érdekek szerint
politizálna, akkor ezt a konferenciát el kellene halasztani mindaddig, amíg a
palesztin politikában mélyreható demokratikus reformok nem mennek végbe.

Condoleezza Rice azonban amerikai érdekeket és menetrendet követ. Amerikát az
iraki háború ellenére igyekszik békehozóként beállítani, amint arról Bush elnök
is beszélt nemrégiben az al-Arabijának adott interjújában. Az amerikai
külügyminiszter ennek érdekében nyomást kíván gyakorolni az Olmert-kormányra és
az Abbász vezette Fatah terrorszervezetre, hogy még a közel-keleti
csúcskonferencia előtt minden lényeges kérdésben elvi megállapodást kössenek. Az
amerikai adminisztráció meghívta az Arab Liga tagjait is Annapolisba tekintet
nélkül arra, hogy elismerik-e Izrael létezéshez való jogát vagy sem, 77 amerikai
szenátor közös tiltakozó nyilatkozata szerint Washingtonnak a konferencián való
részvétel feltételéül Izrael elismerését kellett volna állítania. Bush ezt nem
tette. Ráadásul a szövetséges arab államok, elsősorban Szaúd-Arábia és Egyiptom
– ahelyett, hogy elszigetelnék a gázai despota rendszert – azon mesterkednek,
hogy kibékítsék a Hamaszt a Fatahhal.

Rice nem az első alkalommal kényszeríti rá az amerikai érdekeket Izraelre. 2005
novemberében rábírta Ariel Saront, hogy engedje át a filadelfiai folyosó néven
ismert határterület ellenőrzését az Európai Unió képviselőinek. Ez nagymértékben
hozzájárult ahhoz, hogy a Hamasz átvehesse a hatalmat a Gázai övezetben. Rice
kényszerítette ki azt is, hogy Izrael beleegyezzen a Fatah-erők kiképzésébe és
felfegyverzésébe Gázában. Ezzel Washington gyakorlatilag a Hamaszt fegyverezte
fel, amikor ezek a jól kiképzett és jól felfegyverzett erők puskalövés nélkül
megadták magukat még júniusban. És természetesen Rice-nak szerepe volt a
Hezbollahhal kialkudott tűzszünetben is, amely végül az iráni támogatású
terrorszervezet újrafelfegyverzéséhez vezetett.

A másik oldalon Mahmúd Abbász eddig már kétszer is padlóra küldte a Fatahot.
Előbb a választásokon szenvedett vereséget 2006 januárjában, majd júniusban harc
nélkül átengedte a Hamasznak a Gázai övezetet. Ha az erős Arafat
visszautasította Barak ajánlatát 2000-ben, a nála sokkalta gyengébb Abbász sem
fogadja el az izraeli békejobbot, hacsak Izrael nem teljesíti minden
követelését. Az elmúlt hetekben Abbász jelezte is, hogy ragaszkodik a maximális
palesztin követelésekhez: szuverenitás a Templom-hegy, Júdea és Szamária felett
és a „visszatérés jogának” elismerése Izrael részéről. Abbász kérlelhetetlen
álláspontja jelzi: a béke érdekében semmilyen engedményre sem hajlandó. A kudarc
a Hamasz érdekeit szolgálja majd, hiszen ők előre megmondták: a tárgyalásokkal
semmire se mennek. Abbász ezt megértve máris jelezte: kész a Hamasszal a
tárgyalásokra, ugyanakkor háborúval fenyegette meg a zsidó államot, ha a csúcs
nem járna sikerrel.

Bár a tárgyalások tartalma nem ismert még, annyit máris sejteni lehet, hogy Ehud
Olmert izraeli miniszterelnök amerikai nyomásra kénytelen volt beleegyezni a
Jeruzsálem környéki arab települések átadásába, és lemondott nemcsak a
Templom-hegy feletti szuverenitásról, de a Nyugati Part (Júdea és Szamária) több
mint 90 százalékáról is. Ez azt is jelenti, hogy a zsidó települések legtöbbjét
lerombolják. Az izraeli kormányfő még a menekültek hazatérési jogában is kész
bizonyos szimbolikus engedményekre. Vagyis Olmert Bush és Rice határozott
nyomására ismét előhozakodik azzal az ajánlattal, amelyet Ehud Barak akkori
kormányfő és mai honvédelmi miniszter 2000-ben Camp Davidben, majd később
Tábában is előterjesztett.

Hét éve Barak területi ajánlata azon az elváráson alapult, hogy a palesztinok
felhagynak a terrorral, és békében élnek Izraellel. A Fatah azonban elutasította
a békejobbot, és mind a mai napig terrorháborút folytat Izraellel szemben. A
Hamasz közben átvette a Gázai övezetet, Irán pedig a Hamaszt, így ma Barak
egykori elvárása abszurd képtelenség. Olmert új ajánlata jelzésértékű: Izrael –
az amerikai politika nyomására – már nem várja el és nem is követeli, hogy az
eljövendő palesztin állam békében éljen Izraellel.

Pedig Izrael tapasztalata egyértelműen bizonyítja, hogy a zsidó állam által
kiürített területek, a Gázai övezet és Dél-Libanon terrorbázisokká váltak. Ez az
izraeli kivonulást követően Jeruzsálem, Júdea  és Szamária esetében sem lesz
másképpen, ám ennek a következményei százszorta súlyosabbak lesznek. Egy ilyen
visszavonulás teljesen aláásná Izrael védelmi képességét. Jeruzsálem
megosztásával ugyanakkor az izraeli állampolgárságú arabok átköltözhetnek a
zsidó városrészbe, a palesztinok pedig Júdeából és Szamáriából beözönlenek a
helyükre. Nemcsak negyedmillió izraeli válna otthontalanná, de a megcsonkított
zsidó állam lakosságának 80 százaléka a palesztin állam tüzérségének és
rakétáinak hatókörébe kerülne. Izrael visszavonulásával idegen arab hadseregek
is megjelenhetnek a Jordán völgyében.

Olmert kormányfő az izraeli érdekek szem előtt tartásával igyekszik ebből a
pozícióból menekülni. Sikerült Abbászt rábírnia, hogy a november végére
halasztott konferencia csak a tárgyalások kiindulópontja legyen, ne pedig a
végállomása. Ám az iráni fenyegetés árnyékában a washingtoni érdekeknek
megfelelő jelentős amerikai nyomásnak Olmert nem biztos, hogy ellen tud állni.
Pedig az ilyen tárgyalási pozíció felér egy stratégiai öngyilkossággal. Csak
remélni lehet, hogy a tárgyalások november végéig sem vezetnek eredményre, és a
konferencia nemcsak heteket-hónapokat, de éveket késik. Máskülönben Rice és
társai a „béke előmozdításának” jelszavával egy újabb háborút készítenek elő.

Palesztin ellenkonferencia

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek