„Ami az elmúlt hatvan évben Európában végbement, azt most megalkotjuk a
Földközi-tenger térségében a Mediterrán Unió keretén belül” – így hangzik
Nicolas Sarkozy egyik legmerészebb elképzelése, amelyet már köztársasági elnökké
választása első éjszakáján is hangoztatott.
A Mediterrán Unió létrehozásának lehetőségéről a European Voice uniós hetilap
készített elemzést.
Románia és Bulgária csatlakozásával az Európai Unió keleti bővítése jelentős
részben megvalósult. Számos elemző szerint a gazdasági problémákkal küzdő és
csupán néhány éves demokratikus múlttal rendelkező kelet-európai államok
csatlakozása épp elég politikai és gazdasági kockázatot jelent az EU számára.
Sarkozy szerint tovább kell lépni, mert hiba volt az unió részéről, hogy a
keleti bővítés során elfeledkezett déli szomszédairól. A francia elnök szerint
jelenleg nincs jó kapcsolat Brüsszel és a mediterráneum államai között.
Észak-Afrikában például a természetes partnerként kínálkozó Európai Unió helyett
Kína és a közel-keleti államok lettek a legnagyobb befektetők. A francia
köztársasági elnök a mediterráneum integrációját földrajzi alapokon képzeli el.
A Földközi-tenger térségében fekvő országok, EU-tagságuktól függetlenül egy új
unióba tömörülnének, ahogy hajdan a Római Birodalom fennhatósága alatt egyszer
már összetartoztak. A javaslat érdekessége, hogy az EU nem mediterrán országai
nem lennének részei ennek a szövetségnek, viszont a tengerparti EU-tagállamok
egyszerre lennének az Európai- és a Mediterrán Unió tagjai. Sarkozy elképzelései
szerint a G8 mintájára létrejönne egy úgynevezett Mediterrán Tanács, valamint
egy mediterrán befektetési bank is.
A francia elnök terve nem új keletű. 1995-ben Barcelonában már elindították
Euromed néven a kapcsolatfelvételt az EU és a földközi-tengeri partvidék unión
kívüli államai között.
A „barcelonai folyamatnak” is nevezett közeledés az EU és a mediterrán államok
között nagyon kevés konkrét eredményt hozott az elmúlt tizenkét évben. A fő
probléma, hogy az együttműködés Európai Unión kívüli tagjainak többsége még igen
távol áll a demokráciától, sőt az iszlám radikalizmus és terrorizmus folyamatos
politikai és gaz-dasági instabilitást jelent a régióban. Algéria, Egyiptom,
Marokkó, a Palesztin területek, Szíria és Tunézia egyike sem nevezhető
demokratikus berendezkedésűnek. Libanon demokratikus államát folyamatosan
veszélyezteti Szíria és a Hezbollah. Törökország ugyan már várólistán szerepel
az EU előszobájában, de több tagállam komoly aggodalommal szemlélné
felvételüket. Izrael az egyetlen stabil demokráciával rendelkező állam a
térségben, de az arab szomszédokkal folyó területi viták és háborús konfliktusok
Izrael esetében is nagyban nehezítik az együttműködést a mediterráneum
országaival.
A földközi-tengeri partvidék egy jelentős része már az Európai Unió fennhatósága
alá tartozik. A folyamat a hetvenes évek közepén erősödött fel, miután a térség
három államában, Görögországban, Spanyolországban és Portugáliában megtörtént a
demokratikus fordulat. Olaszország kezdettől fogva az európai integráció tagja
és domináns szereplője. 2004-ben újabb három kis tengerparti állam, Szlovénia,
Ciprus és Málta is csatlakozott az EU-hoz. Horvátország csatlakozása is a
küszöbön áll, viszont Szerbia felvétele még a távolabbi jövő kérdése. Montenegro,
Bosznia-Hercegovina és Albánia szívesen csatlakoznának, azonban politikai és
gazdasági változásokra van szükség felvételükhöz. A mediterráneum afrikai és
ázsiai országai az ott uralkodó politikai állapotok és szegénység miatt nem
számíthatnak az unióba való belépésre. Éppen ezért jönne létre a Mediterrán
Unió, amely a földrajzi elhelyezkedés alapján terelné szövetségbe az érintett
államokat.
A térség EU-n kívüli országaiban általános jelenség a demokrácia teljes vagy
részleges hiánya, a hatalmas és egyre növekvő szegénység, a politikai extremitás,
valamint a regionális konfliktusok. A demokratizálódás a legtöbb helyen el sem
kezdődött, másutt pedig kudarcot vallott, például, amikor Gázában a palesztin
nép demokratikus választásokon a Hamasz terrorszervezet mellett tette le voksát.
Ez egyben azt is jelenti, hogy a térség az EU számára számos veszély forrása
lehet, az illegális bevándorlástól kezdve a terrorfenyegetésig. Ezzel szemben a
pozitív oldalon szerepelnek a jelentős energiaforrások, olajmezők,
termőterületek és az olcsó munkaerő, ami az együttműködés gazdasági előnyeit
rejti magában. Sarkozy a terror elleni harcot is úgy képzeli el, hogy amennyiben
a térség országait ellenőrzés alá tudják vonni, a terrorközpontok is távolabbra
szorulnak Európától.
Sarkozy az EU-várólistán szereplő Törökországnak vezető szerepet kíván adni a
Mediterrán Unióban, hiszen meglehetősen nagy, befolyásos és alapvetően
nyugatbarát országról van szó, ahol az állam demokratikus berendezkedésű, még ha
ez a demokrácia nem is olyan stabil, mint amilyet a tényleges EU-tagsághoz
némelyek megkövetelnének. Kimondatlanul is a Mediterrán Unió egyik ékköve lenne
Izrael, a térség egyetlen stabil demokráciája. Izrael társulási megállapodást is
kötött az EU-val 2000-ben. Benjamin Netanjahu még miniszterelnökként az euró
izraeli bevezetését is fontolgatta, ami a gazdasági kapcsolatok szorosságát is
jelzi. A politikai és gazdasági szempontokon túl a Szentföld kulturális és
vallási értékeit is így jobban ki lehetne használni. Nagy kérdés persze, hogy a
főleg muzulmán vallási államok hogyan szerveződnének az általuk ősellenségnek
tartott Izraellel egy szövetségbe, de Sarkozy ezt sem látja lehetetlen
feladatnak, ha csupán a földrajzi elhelyezkedés a szövetség fő szempontja.
Brüsszelben sokan nem nézik jó szemmel Sarkozy tervét, mivel az kizárná a
közvetlen kapcsolatokból a nem mediterrán uniós tagországokat. Több
EU-tagállamnak az a véleménye, hogy a mediterráneum kérdései a migráció és a
terrorfenyegetés miatt az ő államaikat éppúgy érintik, mint a Földközi-tenger
partján fekvő uniós tagországokat. Több kritikus, köztük Kerry Longhurst, a
párizsi Francia Intézet kutatója szerint a Mediterrán Unió életképtelen lenne.
Nincs helye egy ilyen szövetségnek, mivel alapvetően gyengítené és megosztaná az
Európai Uniót. Az 1995-ben indított „barcelonai folyamat” gyakorlatilag csődöt
mondott, mivel nem tudta a térség viszonylag fejlett és elmaradott államait
egymás felé fordítani. Longhurst szerint Sarkozy most megpróbál a nem működő
barcelonai folyamat helyett egy francia befolyással rendelkező szövetséget
építeni, ami szintén nem fog működni a térség mély vallási és politikai
megosztottsága miatt.
Sarkozyt az ellenvélemények nem nagyon zavarják, külföldi útjain, például
október végén Marokkóban a szerinte már 2008-ban megszülető Mediterrán Unió
mellett kampányolt, csatlakozásra invitálva az érintett államokat. Akár
megvalósul a terve, akár nem, Sarkozy annyit bizonyosan elér, hogy az EU
figyelme egyre inkább a mediterráneum felé terelődik.
2007. 11. 16. (XI/46)
