hetilap

Az idei konferencia az Észak-Atlanti Szövetség jövőjéről való találgatások
jegyében telt, hiszen erről vitáztak a legtöbbet az európai és amerikai
politikusok. Egyes vélemények szerint a NATO már a Varsói Szerződés összeomlása
óta válságban van, és a háborúk okozta ellentétek csak tovább súlyosbítják a
helyzetet. A tagállamok mind ez idáig próbálták diszkréten, a pánikhangulatot
elkerülve kezelni ellentéteiket, azonban a mostani német–amerikai vitához
hasonló sorozatos nézeteltérések azt sejtetik, hogy a szövetség képtelen így
tovább működni.

„Tartok tőle, hogy ezen a kontinensen sokan nincsenek tisztában azzal, milyen
súlyos veszély fenyegeti az európai biztonságot” – hangzott Robert Gates drámai
hangvételű nyitómondata a konferencián. Az amerikai védelmi miniszter Európa
afganisztáni szerepvállalásával kapcsolatban fejtette ki aggodalmait.
Mindenekelőtt Németországot kívánta rávenni, hogy vegyen részt a misszióban, de
üzenete egész Európának szólt. Gates szerint a szélsőséges iszlamizmus réme
nemcsak Amerikát, hanem Európát is fenyegeti, ráadásul magától nem fog eltűnni.
Úgy véli, az afganisztáni háborúban tanúsított európai passzivitás miatt a NATO
akár szét is szakadhat.

Gates szerint a konfliktus megoldása a szövetség előtt álló legfontosabb
feladat. Amerika azt szeretné, ha egyes tagországok – köztük Németország – a
legveszélyesebb, dél-afganisztáni régióba is küldenének csapatokat. A miniszter
elismerte, hogy az európai tagállamok teljesítik ugyan az egyénileg vállalt
kötelezettségeiket, azonban rugalmasabb magatartásra, gyorsabb válaszokra és
nagyobb összefogásra lenne szükség. Véleménye szerint a NATO nem válhat
„kétsebességes” szövetséggé, vagyis egy harcoló és egy nem harcoló részleg
együttesévé.

A lényegre törő amerikai felszólításra eltérően reagáltak az európai
politikusok. Franz Josef Jung német védelmi miniszter azóta bejelentette, hogy
országa ezer fővel 4500 főre egészíti ki a már kint lévő kontingenst. A
legveszélyesebb déli területekre azonban továbbra sem hajlandó német katonákat
küldeni. Lengyelországnak 1100 fős csapata van jelenleg Afganisztánban, és
mereven elzárkózott a bővítés elől. A 2880 fővel állomásozó Olaszország, illetve
a 740 fővel jelen lévő Spanyolország nem reagált a felhívásra. Ezzel szemben
Hervé Morin francia védelmi miniszter közölte: országa eleget tesz az amerikai
felszólításnak, és kész katonákat küldeni a tálibok által ostromlott déli
vidékre. Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár szerint az afganisztáni
béketeremtés terén a nehézségek ellenére történt előrelépés. Gates szóba hozta
még, hogy tervezik egy magas rangú koordinátor kinevezését az afganisztáni
események összehangolására, mely feladatot szerinte egy tekintélyes európai
politikusnak kellene ellátnia. Továbbá hangsúlyozta, hogy a közelgő bukaresti
NATO-csúcsértekezleten az állam- és kormányfők várhatóan egy újfajta tervet
dolgoznak ki és fogadnak el a rendezésre vonatkozóan.

A jelenleg fennálló helyzet egyébként megfelelően tükrözi az „öreg kontinens”
háborúhoz való általános hozzáállását: a békéhez mindenáron ragaszkodást. Nem
volt ez másképp a 2003-ban indult iraki háború esetében sem.

A Fehér Ház hangsúlyt fektet az afgán védelmi erők mihamarabbi kiképzésére,
illetve az ország gyors újjáépítésére. A felmérések szerint az afgán civil
lakosság pozitívan ítéli meg a nyugati erők tevékenységét. Észak-Afganisztánban
minden négy megkérdezett közül három vélte úgy, hogy az országban javult a
biztonsági helyzet, és ebben a nyugati katonai erők játszották a legnagyobb
szerepet. Nem fér tehát kétség ahhoz, hogy az afganisztáni misszió közel sincs
befejezve, hiszen a tálibok új erőre kaptak az utóbbi egy-két évben, és a harcok
ismét egyre keményebbek a főként amerikai és kanadai katonák számára. A
közép-ázsiai országnak továbbra is szüksége van idegen katonai beavatkozásra,
Amerika éppen ezt próbálja a NATO európai tagállamainak értésére adni. Egyelőre
kérdés marad, hogy a következő, bukaresti értekezleten a tagállamok képesek
lesznek-e nézeteltéréseiket figyelmen kívül hagyva meghatározni a szövetség
hosszú távú stratégiáját az afganisztáni, illetve további hasonló kérdésekben.

Amerika már több esetben – az utóbbi időben mind gyakrabban – marasztalta el
Európát a terrorizmus elleni harc mellőzéséért. Legutóbb januárban hangoztatta
az amerikai belbiztonsági miniszter, hogy Európa jelenti az Egyesült Államok
számára a legnagyobb veszélyt. Szerinte az öreg kontinensen egyre több a
terrorista, ezért jobban kell ellenőrizniük az Amerikába utazó európaiakat. Az
események alá is támasztják az efféle aggodalmakat, gondoljunk csak a 2004.
márciusi madridi vagy a 2005. júliusi londoni terrortámadásokra. Ezeknek
fényében jogosan vetik fel az amerikai politikusok a NATO esetleges felbomlását,
hiszen egy katonai szövetségnek nincs értelme akkor, ha különböző elhivatottságú
államok a szervezet tagjai.

Hadviselési kérdésekben még magán az Európai Unión belül sincs egység, legutóbb
például a csádi békefenntartó kontingens körül adódtak létszámproblémák. Ha
ehhez hozzávesszük, hogy a NATO-nak EU-n kívüli tagállamai is vannak, mint
például Törökország, akkor felmerülhet a kérdés: hogyan vállalna Európa nagyobb
szerepet az Amerikával való „közös cél” megvalósításában, ha még a kontinensen
belül sincs egyetértés hasonló kérdésekben? Egyes vélemények szerint az uniónak
egyenesen jól jönne az Észak-Atlanti Szövetség felbomlása, mert ezzel
megkönnyítené és egyszerűbbé tenné a közös biztonságpolitikai együttműködést.

Az együttműködést elősegítendő, még januárban született egy javaslat, miszerint
alakulhatna egy közös USA–EU–NATO hatóság. A kezdeményezés öt, az egykori
nyugati blokkhoz tartozó magas rangú katonai vezető nevéhez fűződik. A szervezet
fő feladata lenne annak biztosítása, hogy a globális biztonságot érő
fenyegetésekre a NATO és az EU összehangolt, közös választ tudjon adni. A
jelentés szerint is a probléma gyökere az unió és a szövetség közötti
kiszámíthatatlan együttműködésben rejlik, aminek szorosabbá tétele viszont
merőben megváltoztatná a helyzetet.

Egyelőre nem tudhatjuk, hogy mit hoz az áprilisi NATO-csúcsértekezlet,
remélhetjük viszont, hogy a tagállamok vezetői végre az eddigieknél egységesebb
terv mellett kötelezik el magukat. Még az is lehetséges, hogy Bukarestben tágabb
értelemben akár a szervezet jövője is eldőlhet.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek