Természetesen az oroszok többsége a nagyhatalmi törekvések folytatását
reméli, amit Vlagyimir Putyin politikája alapozott meg. Ezért aztán Medvegyevnek
a Putyin által hátrahagyott megoldatlan kérdésekkel kell foglalkoznia, amelyek
nagy vonalakban a következők: Koszovó függetlenségi törekvései, amelyek Szerbia
mint baráti ország egységét veszélyeztetik, a NATO keleti terjeszkedése, Ukrajna
és Grúzia belépési szándéka az Észak-atlanti Szövetségbe, a FÁK széthullásának
megakadályozása, Oroszország érdekeinek védelme az Arktiszon és a Távol-Keleten,
stb.
A felsorolt problémák azonban Oroszország hétköznapi életében a
gazdasági-szociális kérdések mögé szorulnak. A lakosság helyzetén egy sor
rendelkezés hivatott javítani, köztük a széles körben reklámozott nemzeti
projektek az egészségügy, az oktatás, a mezőgazdaság és a lakásépítés
területén. A nemzeti projektek megvalósítása érdekében a kormányzat már nagyon
sokat tett, de ahhoz, hogy az ország polgárai tényleges hasznot húzhassanak
belőlük, még többet kell tenni. A gyakorlatban ezeknek a kérdéseknek a megoldása
igen nehéznek bizonyul, és gyakran az alárendelt hivatalnokok győzelmi
beszámolójává silányul.
A projektek holtpontról való kimozdítását főként a korrupció akadályozza. Ez
mindenki számára nyilvánvaló, és a leköszönő elnök sem tudott megküzdeni vele.
Nagy kérdés, mihez kezd a problémával Medvegyev.
A társadalmat más kérdés foglalkoztatja – az infláció. Úgy tűnik, a fogyasztói
árak egyre nagyobb ütemben növekednek, és kilépnek a kormány által megszabott
keretek közül. Április 30-án járt le az az áremelésre vonatkozó moratórium,
amelyet a kormány kötött a fő beszállítókkal. Ezt a moratóriumot a parlamenti
választások és az elnökválasztás idejére vezették be fél évvel ezelőtt. Mára
általánossá vált a lakosság körében a gyors árnövekedéstől való félelem.
De nem elhanyagolható kérdés az sem, hogy milyen állami-politikai struktúra jön
létre az új elnök körül. Az újságírókon és politológusokon túl egyre többször
teszi fel a közember is a kérdést: teljes értékű elnök válik-e Medvegyevből.
A kialakult politikai helyzet ismeretlen Oroszországban. Az állam népszerű
vezetője a miniszterelnöki posztra lép vissza, miközben ő a legbefolyásosabb
párt elnöke és a „nemzet elismert vezére”. Helyét egy fiatal politikus veszi át,
akit utódjaként nevezett meg, és rábízta politikájának folytatását. Látszólag
kettős hatalomgyakorlás alakult ki, amely látszatot csak erősítik azok a hírek,
amelyek szerint a miniszterelnök jogkörét ki akarják szélesíteni az elnök
rovására.
A média már régóta „két cárról” cikkez. Egyes szakértők úgy vélekednek:
„Oroszország történetében nincs példa kettős hatalomra. Itt erős a bizánci
tradíció, miszerint a hatalom lehetőleg egy kézben koncentrálódik.” Megint mások
úgy vélik, hogy Medvegyev és Putyin „hosszú, békés együttélése” lehetséges és
hasznos lesz az országnak.
Három forgatókönyv foglalkoztatja napjainkban az elektronikus sajtót: Medvegyev
visszalép az elnöki posztról Putyin javára, vagy Medvegyev megpróbál „teljes
értékű elnökké” válni, és lassanként felaprítja Putyin befolyását, esetleg
Putyin csak addig marad miniszterelnök, míg Medvegyev megerősíti elnöki
hatalmát.
Az utolsó variáció szerint Putyin hatalmas változást hozna létre Oroszország
politikai szokásjogában és nagy reformerként vonulna be a történelembe. Végső
soron az Alkotmány kerekedik felül, nem a vezér személyes ambíciói vagy
környezetének érdekei. Oroszország politikai rendszere nyitottabbá és
rugalmasabbá válik, az ország irányítójának hatalma pedig nem örökségként adódik
át. Valódi áttörés lehet a tényleges demokrácia felé vezető úton.
Más elemzők nem várnak lényegi változást az orosz nagypolitikában. Kemény
csatározásokat vetítenek előre a hivatalnokok csoportosulásai között. A hatalom
közel egyenlő megosztása esetén ezek a harcok elkerülhetetlenek, még ha Putyin
és Medvegyev nem is kerül nyílt konfliktusba egymással. Oroszországban a hatalom
koncentrálására számos lehetőség adódik, és meglehetősen sokan vannak akik ezt
szeretnék is megtenni.
Az egyszerű polgároknak megmarad a remény, hogy az elit számára nem a hatalomért
folytatott harc válik központi kérdéssé, hanem az ország előtt álló komoly
problémák megoldása.
2008. 05. 09. (XII/19)
