Az iráni politikai elit tisztában van azzal, hogy az ország csak nagyon rövid
ideig tudna ellenállni az Egyesült Államok vagy egy katonai koalíció
csapásainak. De az olajforgalom fennakadása lidércálom minden importáló nemzet
számára, és a blokád lehetősége az Egyesült Államok ellen fordítaná (de minimum
semlegességre kényszerítené) a potenciális szövetségeseket – még azokat az
államokat is, amelyek számára létfontosságú a hajózás szabadsága. Az Izrael
elleni támadás Irán mellé állítaná (de minimum semlegességre kényszerítené) az
iszlám világ nagy részét – még azokat az államokat is (elsősorban Irán közvetlen
szomszédait), amelyeket veszélyeztetnek Irán világmegváltó ideológiával párosult
hatalmi ambíciói. Ugyanakkor az amerikai politikusok – egyáltalán nem
kompromisszumkész – nyilatkozatai és az amerikai katonai támaszpontok Iránt
körülfogó gyűrűje hitelt ad a „veszélyben a haza” jelszónak és elhallgattatja a
belső ellenzéket.
A fenyegetőzést a fegyveres erők ütőképességét hangsúlyozó propaganda – új
fegyverekről, hadgyakorlatokról szóló beszámolók – teszik nyomatékosabbá. Éles
szemű elemzők eddig hamar kirántották a szőnyeget a különösen nagyzoló állítások
alól. A 2006-ban bemutatott rakétameghajtású torpedóról kiderült, hogy valójában
az orosz Skval, mely eddig egyetlen hajót süllyesztett el „sikeresen”: a Kurszk
tengeralattjárót, amelynek a pusztulását saját Skval torpedójának a robbanása
okozta. A közelmúltban végrehajtott rakétagyakorlatok képanyagáról is kiderült,
hogy egy része két évvel ezelőtt már megjelent, másokat képszerkesztő programmal
„javítottak fel”. Ezek a propaganda baklövések nem jelentik azt, hogy a
fenyegetést nem kell komolyan venni – de mindenképpen felhívja a figyelmet arra,
hogy Irán valós katonai erejének felbecsüléséhez a propaganda (és az azt
gondolkodás nélkül ismétlő nyugati hírmédiumok) helyett megbízhatóbb forrásokra
van szükség.
2008. 07. 25. (XII/30)
