John Edwards családjával
Fotó: Reuters
John Edwards egész Amerika együttérzését és dicséretét maga mögött tudhatta,
amikor a 2008-as előválasztásokon az orvosai által gyógyíthatatlannak ítélt
rákbeteg feleségével együtt kampányolt. Az álarc azonban a múlt héten lehullt, a
demokrata politikus a kamerák előtt kényszerült szégyenkezve beismerni, hogy
2006-ban viszonya volt egy Rielle Hunter nevű elvált nővel (kis képünkön).
Helyzetét súlyosbítja, hogy az internetes fórumokon és bulvárlapokban hónapok
óta keringő hírt folyamatosan tagadta, „szenzációhajhász szemétnek” nevezve a
vádakat, így most a hazugságok miatt is szégyenkeznie kell az egykori
elnökjelöltnek.
Edwards viszonyáról először 2007-ben számolt be a National Enquirer című
pletykalap, de a politikus tagadta az állításokat, mondván, hogy azok „teljes
mértékben hamisak és nevetségesek”. A múlt hónapban a szupermarketekben milliós
példányszámban értékesített magazin egy újabb cikket jelentetett meg, melyben
beszámolt arról, hogy újságírói leszólították a politikust egy Los Angeles-i
szállodában, ahol éjszaka öt órát töltött Hunter szobájában. A politikus a
fürdőszobában rejtőzött el az újságírók elől, és végül a szálloda biztonsági
emberei menekítették ki. Az ABC News csatornán múlt héten Edwards beismerte,
hogy a pletykalap igazat írt, amikor azt állította, hogy a Beverly Hills
Hiltonban Hunterrel és az újszülött gyermekével találkozott.